Kedves Látogatóink!
2012 új év, új rendszerre való átállást is jelent számunkra. ezért egy újfajta metodikát vezetünk be.
Kedves Látogatóink!
Egy svájci üzleti partnerünkkel kötött szerződésnek köszönhetően ezután 2naponta frissülünk erotikus képregényekkel.
Tényleg az volt, az utolsó kis porcikájáig kívánatos, zamatos gyönyörűség. Nagyon meg akartam már kóstolni, még a nyál is összefutott a számban attól a krémszínű, hamvas bőrétől. Kicsit eltoltam, hogy az ölébe hajthassam a fejem oldalt feküdve a kanapén. Így ő nem fért hozzám, túl keskeny volt a hely, csak simogatni tudott, de nem bántam. Elég ez így elsőre, majd szól, ha akar még valamit. Neki is megfelelt így, mert hatalmas nyögéssel fogadta mikor mohón a számba vettem. Rögtön el is szakadtam tőle, mert azért mégse csak így…
Folytatás »Hozzámbújt, a mellkasom, a fenekem simogatta, megfordult, és a popsiját egyre agresszívebben dörzsölte lágyékomhoz. Kapva kaptam az alkalmon, és megmarkoltam. Erre Ő megfordult, átölelt, és valamit mondott, majd eszébe jutott, hogy nem értem, és angolul folytatta: Mindent a maga idejében! Erre megfogta kezem és engem maga után rángatva elindult kifelé. Ott leintett egy taxit, beszálltunk, bemondta a címet, és elindutunk. A kocsiban vad csókolózásba kezdtünk. Hú, de hogy csókolt... Fantasztikus volt, ahogy szavta az ajkaim. Nyelve keményen benyomult a számba, mely először nem nagyon tetszett, de később, miután teljesen magával ragadott a hév, inkább élveztem...
Folytatás »Ezt követően négykézlábra állitalak, és elkezdem sikositoval izgatni a segged. Ekkor látaom, hogy nem vagy borotvált. Hozom a borotvát, és simára borovállak. ettől már nyilik a segglukad, és azonnal befogadja a nagy vibrit. Kicsit fáj neked, de ez kit érdekel. A leggyorsabb fokozatra kapcsolom a vibrit, miközben eléd mászok, és benyomom megint a faszt a szádba.
Úrnőd nagyon élvezi a helyzetet, és örül, hogy ilyen jó kis szolgája van. Jutalmul beleengedek egy adag aranyesőt a szádba, amit az utolsó cseppig le kell nyelned.
Melleim megfeszültek, még úgy is, hason fekve is éreztem, hogy a bimbóim megkeményedtek az izgalom hatására. Viki pedig végighúzta az oldalamon először egy, majd két ujját, végül pedig a tenyerét. Szinte a melleimet simogatta oldalt. - Ha ezt sokáig csinálod, benedvesedek - közöltem vele. Halkan felkuncogott és rám se hederítve folytatta tovább. - Viki, nem hazudok! - szóltam rá, amikor durvábbra vette a dolgot. Körmei erősebben karmolták a hátam és egyre többször csúszott végig az oldalamon. Úgy éreztem, tennem kell valamit
Folytatás »
Az Egyesült Királyságban, mint az a Nemzeti Statisztikai Hivatal által végzett legfrissebb felméréséből kiderül, most fordult elő először, hogy a női párok nagyobb számban léptek bejegyzett élettársi kapcsolatra, mint a férfiak. Tavaly száz regisztráló azonos nemű párból „csak” 49 volt férfi pár, míg 2009-ben ez az arány még 51 százalék volt.

A hétvége híre volt: Rhode Island kormányzója aláírta azt a törvényt, melyet szombaton fogadott el az állami Szenátus, s amely törvényerőre emelte a bejegyzett élettársi kapcsolatot az állam területén. Most megszólalt az ügyben Rhode Island katolikus püspöke is, aki megtiltotta a hívő melegeknek, hogy szentesítsék kapcsolatukat.

A homoszexualitás "betegség" és "teljesen természetellenes" - jelentette ki az indiai egészségügyi miniszter egy AIDS-konferencián.

Tizenhatodik alkalommal rendezték meg Bécsben szombaton a Szivárvány-parádét, a homoszexuálisok és transzneműek hátrányos megkülönböztetése elleni tüntetést. A menet a széles belvárosi körúton, a Ringstrassén vonult körbe és a Városháza előtti téren, zenés szabadtéri rendezvénnyel ér véget az esti órákban.

Előnyös lehet a vállalatoknak, cégeknek, ha nem heteroszexuális munkavállalóik vállalják szexuális identitásukat - mondta Greg Dorey budapesti brit nagykövet a második magyar LMBT (leszbikusok, melegek, biszexuálisok és transzneműek) üzleti és emberi jogi konferencián csütörtökön.

A provokatív és rendkívül népszerű „A Gay Girl in Damascus” (Egy meleg lány Damaszkuszban) című blog szerzőjét, az Amina Abdallah álnév alatt publikáló szír-amerikai állampolgár Amina Arrafot tegnap este elrabolták a közel-keleti ország fővárosában. Ez már a sokadik eset, hogy a Bassár el-Asszád vezette rezsim a számára veszélyes embereket „eltünteti”.

Erőszakba torkollott az első spliti melegfelvonulás szombaton, huligánok és szélsőjobboldaliak támadtak rá a homoszexuálisok menetére.

Internetes diszkrimináció-bejelentő felületet indított a Háttér Társaság a Melegekért egyesület. A felhasználók egyszerű űrlapok segítségével jelenthetik, ha szexuális irányultságuk vagy nemi identitásuk miatt hátrányos megkülönböztetés, zaklatás, erőszakos támadás vagy egyéb megaláztatás érte őket, illetve jelezhetik, ha jogi segítségre van szükségük.

Június 4-én, szombaton rendezték Bratislavában a második melegfelvonulást. A Szivárvány Pride komolyabb incidensek nélkül zajlott le. A meneten részt vett egy kisebb magyar csoport is: képviseltette magát a Háttér Társaság a Melegekért, valamint a színpadon felszólalt a Budapest Pride egyik szervezője, Rózsa Milán is.

A hatóságok hetedszerre is betiltották a meleg büszkeség napján tartandó felvonulást az orosz fővárosban - közölték pénteken a szervezők.

Az idei Vienna Pride 2012. június 12. és 16. között kerül megrendezésre. A Pride falut ez alkalommal a Rathausplatzon (a Városháza előtti téren) építik fel. A Vienna Pride csúcspontja a Szivárványparádé, június 16-án a bécsi Ringstraßen.

Az NRC Handelsblad című holland újság márciusban arról számolt be, hogy a holland katolikus egyház az 50-es és 60-as években állítólag homoszexuális fiúk és férfiak kasztrálásával bízott meg sebészeket. A lap újabb híre szerint holland tudósok ezt megerősítették a parlamentben lezajlott szerdai meghallgatáson.

„Szabad a Pride, a bíróság helyre tette a rendőrséget!” – tudatta a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ).

Egy frissen összeállított rangsor alapján az Egyesült Államok, Brazília és Japán vezeti azon országok listáját, ahol a meleg turisták a legtöbb pénzt költik el, ám Franciaország vagy éppen Németország is az élmezőnyben található (hazánk természetesen sehol sincs...). Az Out Now Consulting kutatásának többi adata is érdekes azonban.

Megjelent az első magyar nyelvű összefoglaló kötet, amelynek központi témája a magyarországi homofóbia. A kötet több tanulmányát a Háttér Társaság a Melegekért tagja írta, s olvashatunk benne az MTA Szociológiai Kutatóintézete és a Háttér által végzett 2010-es LMBT kutatás tapasztalatairól is. A szerzők között található Dombos Tamás, Borgos Anna, Mocsonaki László, Mészáros György, Lányi Katalin és Rédai Dorottya is.
A kért oldal felnőtt látogatóknak szól! Megtekintése csak 18 éven felülieknek!
A belépés gombra kattintva elfogadja és kijelenti, hogy nem zavarja a szexuális tartalom illetve biztosítja, hogy kiskorú nem fér hozzá a számítógéphez a felnőtt tartalmak megjelenése alatt!