Kedves Látogatóink!
2012 új év, új rendszerre való átállást is jelent számunkra. ezért egy újfajta metodikát vezetünk be.
Kedves Látogatóink!
Egy svájci üzleti partnerünkkel kötött szerződésnek köszönhetően ezután 2naponta frissülünk erotikus képregényekkel.
Tényleg az volt, az utolsó kis porcikájáig kívánatos, zamatos gyönyörűség. Nagyon meg akartam már kóstolni, még a nyál is összefutott a számban attól a krémszínű, hamvas bőrétől. Kicsit eltoltam, hogy az ölébe hajthassam a fejem oldalt feküdve a kanapén. Így ő nem fért hozzám, túl keskeny volt a hely, csak simogatni tudott, de nem bántam. Elég ez így elsőre, majd szól, ha akar még valamit. Neki is megfelelt így, mert hatalmas nyögéssel fogadta mikor mohón a számba vettem. Rögtön el is szakadtam tőle, mert azért mégse csak így…
Folytatás »Hozzámbújt, a mellkasom, a fenekem simogatta, megfordult, és a popsiját egyre agresszívebben dörzsölte lágyékomhoz. Kapva kaptam az alkalmon, és megmarkoltam. Erre Ő megfordult, átölelt, és valamit mondott, majd eszébe jutott, hogy nem értem, és angolul folytatta: Mindent a maga idejében! Erre megfogta kezem és engem maga után rángatva elindult kifelé. Ott leintett egy taxit, beszálltunk, bemondta a címet, és elindutunk. A kocsiban vad csókolózásba kezdtünk. Hú, de hogy csókolt... Fantasztikus volt, ahogy szavta az ajkaim. Nyelve keményen benyomult a számba, mely először nem nagyon tetszett, de később, miután teljesen magával ragadott a hév, inkább élveztem...
Folytatás »Ezt követően négykézlábra állitalak, és elkezdem sikositoval izgatni a segged. Ekkor látaom, hogy nem vagy borotvált. Hozom a borotvát, és simára borovállak. ettől már nyilik a segglukad, és azonnal befogadja a nagy vibrit. Kicsit fáj neked, de ez kit érdekel. A leggyorsabb fokozatra kapcsolom a vibrit, miközben eléd mászok, és benyomom megint a faszt a szádba.
Úrnőd nagyon élvezi a helyzetet, és örül, hogy ilyen jó kis szolgája van. Jutalmul beleengedek egy adag aranyesőt a szádba, amit az utolsó cseppig le kell nyelned.
Melleim megfeszültek, még úgy is, hason fekve is éreztem, hogy a bimbóim megkeményedtek az izgalom hatására. Viki pedig végighúzta az oldalamon először egy, majd két ujját, végül pedig a tenyerét. Szinte a melleimet simogatta oldalt. - Ha ezt sokáig csinálod, benedvesedek - közöltem vele. Halkan felkuncogott és rám se hederítve folytatta tovább. - Viki, nem hazudok! - szóltam rá, amikor durvábbra vette a dolgot. Körmei erősebben karmolták a hátam és egyre többször csúszott végig az oldalamon. Úgy éreztem, tennem kell valamit
Folytatás »
Mint az már korábban sejthető volt, a chilei elnök, Sebastian Piñera bejelentette: a jövő héten benyújt egy törvényjavaslatot, mely lehetővé tenné a melegek és leszbikusok együttélését, mégpedig a bejegyzett élettársi kapcsolat intézményének keretében – derült ki a „La Tercera” című újságnak adott interjúból.
A javaslat lényege, hogy azok az azonos nemű párok, akik több mint egy éve együtt élnek, kérhetik majd egy jogi szerződés megkötését, melyet „együttélési megállapodásnak” neveznek majd. Az elnök egy másik, az „El Mercurio” nevű lapnak adott interjújában azt is elmondta, hogy célja a polgári jogok „védelme és megőrzése”, s hogy a meleg párok élhessenek jogilag védett kapcsolatban. Az új jogintézmény a tervek szerint egyaránt vonatkozna a heteroszexuális és az azonos nemű párokra is.
Ez év júniusában egyébként az egyik legnagyobb chilei LMBT szervezet, az ún. „MOVILH” tiltakozott az ellen, hogy Piñera elnök nem teljesítette az egyik kampányígéretét: biztosítani az élettársi lehetőséget a meleg pároknak. Most azonban úgy tűnik, az elnök végig szándékozik vinni a tervet. Mindezt tíz hónappal azután, hogy Fulvio Rossi szenátor, a szocialista párt vezetője azt javasolta, hogy legalizálják a melegek házasságát, amelyet természetesen hevesen ellenzett a helyi katolikus egyház, bevetve ellene teljes „arzenálját” (sikerült meggyőzni néhány szocialista képviselőt is, ez vezetett a javaslat bukásához).
A közvélemény ugyanakkor úgy néz ki: támogatja a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetését. Egy 2004-es közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek 65 százaléka egyet ért az intézmény bevezetésével, 24 százalék pedig a házassággal is (ez utóbbinak támogatása 2009-re 33,2 százalékra nőtt). Az országban 1998 óta nem büntetik a homoszexualitást, azonban a meleg párok nem élveznek semmilyen jogi védelmet, nem fogadhatnak örökbe gyereket, nem tiltják a szexuális orientáción alapuló diszkriminációt, a melegek viszont elvileg lehetnek katonák – az más kérdés, hogy a gyakorlatban vannak olyan hivatkozási lehetőségek, melyekkel meg lehet tagadni a fegyveres szolgálatba való felvételüket.
Latin-Amerikában az utóbbi években látszódik jelentős fejlődés az azonos nemű párok kapcsolatának elismerése terén. Gondolhatunk itt Chile egyik szomszédjára, Argentínára, ahol tavaly óta van lehetőség házasságra, igaz egyelőre csak egyedi bírói döntések alapján. Mexikóvárosban szintén tavaly vezették be a meleg párok is házasságát, s nemrég óta él a civil partnerkapcsolat Uruguayban is, ahol azonban napirenden van a házassági egyenlőség kérdése is.

A hatóságok hetedszerre is betiltották a meleg büszkeség napján tartandó felvonulást az orosz fővárosban - közölték pénteken a szervezők.

Az idei Vienna Pride 2012. június 12. és 16. között kerül megrendezésre. A Pride falut ez alkalommal a Rathausplatzon (a Városháza előtti téren) építik fel. A Vienna Pride csúcspontja a Szivárványparádé, június 16-án a bécsi Ringstraßen.

Az NRC Handelsblad című holland újság márciusban arról számolt be, hogy a holland katolikus egyház az 50-es és 60-as években állítólag homoszexuális fiúk és férfiak kasztrálásával bízott meg sebészeket. A lap újabb híre szerint holland tudósok ezt megerősítették a parlamentben lezajlott szerdai meghallgatáson.

„Szabad a Pride, a bíróság helyre tette a rendőrséget!” – tudatta a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ).

Egy frissen összeállított rangsor alapján az Egyesült Államok, Brazília és Japán vezeti azon országok listáját, ahol a meleg turisták a legtöbb pénzt költik el, ám Franciaország vagy éppen Németország is az élmezőnyben található (hazánk természetesen sehol sincs...). Az Out Now Consulting kutatásának többi adata is érdekes azonban.

Megjelent az első magyar nyelvű összefoglaló kötet, amelynek központi témája a magyarországi homofóbia. A kötet több tanulmányát a Háttér Társaság a Melegekért tagja írta, s olvashatunk benne az MTA Szociológiai Kutatóintézete és a Háttér által végzett 2010-es LMBT kutatás tapasztalatairól is. A szerzők között található Dombos Tamás, Borgos Anna, Mocsonaki László, Mészáros György, Lányi Katalin és Rédai Dorottya is.
A kért oldal felnőtt látogatóknak szól! Megtekintése csak 18 éven felülieknek!
A belépés gombra kattintva elfogadja és kijelenti, hogy nem zavarja a szexuális tartalom illetve biztosítja, hogy kiskorú nem fér hozzá a számítógéphez a felnőtt tartalmak megjelenése alatt!