Kedves Látogatóink!
2012 új év, új rendszerre való átállást is jelent számunkra. ezért egy újfajta metodikát vezetünk be.
Kedves Látogatóink!
Egy svájci üzleti partnerünkkel kötött szerződésnek köszönhetően ezután 2naponta frissülünk erotikus képregényekkel.
Tényleg az volt, az utolsó kis porcikájáig kívánatos, zamatos gyönyörűség. Nagyon meg akartam már kóstolni, még a nyál is összefutott a számban attól a krémszínű, hamvas bőrétől. Kicsit eltoltam, hogy az ölébe hajthassam a fejem oldalt feküdve a kanapén. Így ő nem fért hozzám, túl keskeny volt a hely, csak simogatni tudott, de nem bántam. Elég ez így elsőre, majd szól, ha akar még valamit. Neki is megfelelt így, mert hatalmas nyögéssel fogadta mikor mohón a számba vettem. Rögtön el is szakadtam tőle, mert azért mégse csak így…
Folytatás »Hozzámbújt, a mellkasom, a fenekem simogatta, megfordult, és a popsiját egyre agresszívebben dörzsölte lágyékomhoz. Kapva kaptam az alkalmon, és megmarkoltam. Erre Ő megfordult, átölelt, és valamit mondott, majd eszébe jutott, hogy nem értem, és angolul folytatta: Mindent a maga idejében! Erre megfogta kezem és engem maga után rángatva elindult kifelé. Ott leintett egy taxit, beszálltunk, bemondta a címet, és elindutunk. A kocsiban vad csókolózásba kezdtünk. Hú, de hogy csókolt... Fantasztikus volt, ahogy szavta az ajkaim. Nyelve keményen benyomult a számba, mely először nem nagyon tetszett, de később, miután teljesen magával ragadott a hév, inkább élveztem...
Folytatás »Ezt követően négykézlábra állitalak, és elkezdem sikositoval izgatni a segged. Ekkor látaom, hogy nem vagy borotvált. Hozom a borotvát, és simára borovállak. ettől már nyilik a segglukad, és azonnal befogadja a nagy vibrit. Kicsit fáj neked, de ez kit érdekel. A leggyorsabb fokozatra kapcsolom a vibrit, miközben eléd mászok, és benyomom megint a faszt a szádba.
Úrnőd nagyon élvezi a helyzetet, és örül, hogy ilyen jó kis szolgája van. Jutalmul beleengedek egy adag aranyesőt a szádba, amit az utolsó cseppig le kell nyelned.
Melleim megfeszültek, még úgy is, hason fekve is éreztem, hogy a bimbóim megkeményedtek az izgalom hatására. Viki pedig végighúzta az oldalamon először egy, majd két ujját, végül pedig a tenyerét. Szinte a melleimet simogatta oldalt. - Ha ezt sokáig csinálod, benedvesedek - közöltem vele. Halkan felkuncogott és rám se hederítve folytatta tovább. - Viki, nem hazudok! - szóltam rá, amikor durvábbra vette a dolgot. Körmei erősebben karmolták a hátam és egyre többször csúszott végig az oldalamon. Úgy éreztem, tennem kell valamit
Folytatás »
Előnyös lehet a vállalatoknak, cégeknek, ha nem heteroszexuális munkavállalóik vállalják szexuális identitásukat - mondta Greg Dorey budapesti brit nagykövet a második magyar LMBT (leszbikusok, melegek, biszexuálisok és transzneműek) üzleti és emberi jogi konferencián csütörtökön.
Főoldal >> HR hírek >> Munkaügyi hírek rovat
Előnyös lehet a cégeknek, ha dolgozóik vállalják eltérő szexuális identitásukat
2011.06.17
Előnyös lehet a vállalatoknak, cégeknek, ha nem heteroszexuális munkavállalóik vállalják szexuális identitásukat - mondta Greg Dorey budapesti brit nagykövet a második magyar LMBT (leszbikusok, melegek, biszexuálisok és transzneműek) üzleti és emberi jogi konferencián csütörtökön.
"A sokszínűség melletti elkötelezettség nem csak erkölcsileg helyes, (...) a diverzitás fontosságának felismerése komoly versenyelőnyhöz juttathat vállalatokat és egész társadalmakat, mivel óriási gazdasági lehetőséget rejt magában" - mondta el Greg Dorey budapesti brit nagykövet a konferenciát bevezető előadásában.
A tanácskozást, amelynek a budapesti brit nagykövetség adott otthont, videoüzenetben köszöntötte két európai parlamenti (EP) képviselő. A zöldeket képviselő osztrák Ulrike Lunacek hangsúlyozta, mennyire fontos a vállalatok vezetőinek biztatása, hogy LMBT munkatársaik felvállalják szexuális irányultságukat, mert "a rejtőzködésnek magas az ára". Göncz Kinga szocialista EP-képviselő pedig arról beszélt: azok az üzleti vezetők, akik példát adnak azzal, hogy befogadóbbá teszik cégüket, sokat nyernek maguk is, mivel munkatársaik "ki tudják teljesíteni saját tehetségüket".
James Hickson, a Morgan Stanley tanácsadó cég magyarországi képviseletének ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a magyarországi IBM vállalat tapasztalataira támaszkodva nemrég LMBT munkacsoportot alapítottak, s ez kedvezően hatott a csoporthoz csatlakozó munkatársakra.
Jeney Orsolya, az Amnesty International Magyarország igazgatója azt hangsúlyozta, hogy "egyszerűen jogegyenlőségi kérdésről van szó" a melegek esetében is. Szervezetük évek óta tartó diszkriminációs kampányának kiemelt témái között szerepelnek a romák és az LMBT emberek.
Dombos Tamás, az MTA Szociológiai Kutatóintézetének munkatársa a 2010-es magyarországi LMBT-kutatás eredményeit ismertetve elmondta: a nagyjából 2000, az érintettek által kitöltött kérdőívből kiderült, hogy munkahelyi diszkrimináció a válaszadók 13 százalékát érte. A melegek 17 százaléka vállalta nyíltan munkahelyén munkatársai előtt szexuális irányultságát, részben pedig 32 százalékuk. Ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy le kell számolni a magánügy "mítoszával", mivel a magánéletet érintő kérdések sok témában napi szinten kerülnek elő a munkahelyi, munkatársak közötti beszélgetéseken.

A hatóságok hetedszerre is betiltották a meleg büszkeség napján tartandó felvonulást az orosz fővárosban - közölték pénteken a szervezők.

Az idei Vienna Pride 2012. június 12. és 16. között kerül megrendezésre. A Pride falut ez alkalommal a Rathausplatzon (a Városháza előtti téren) építik fel. A Vienna Pride csúcspontja a Szivárványparádé, június 16-án a bécsi Ringstraßen.

Az NRC Handelsblad című holland újság márciusban arról számolt be, hogy a holland katolikus egyház az 50-es és 60-as években állítólag homoszexuális fiúk és férfiak kasztrálásával bízott meg sebészeket. A lap újabb híre szerint holland tudósok ezt megerősítették a parlamentben lezajlott szerdai meghallgatáson.

„Szabad a Pride, a bíróság helyre tette a rendőrséget!” – tudatta a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ).

Egy frissen összeállított rangsor alapján az Egyesült Államok, Brazília és Japán vezeti azon országok listáját, ahol a meleg turisták a legtöbb pénzt költik el, ám Franciaország vagy éppen Németország is az élmezőnyben található (hazánk természetesen sehol sincs...). Az Out Now Consulting kutatásának többi adata is érdekes azonban.

Megjelent az első magyar nyelvű összefoglaló kötet, amelynek központi témája a magyarországi homofóbia. A kötet több tanulmányát a Háttér Társaság a Melegekért tagja írta, s olvashatunk benne az MTA Szociológiai Kutatóintézete és a Háttér által végzett 2010-es LMBT kutatás tapasztalatairól is. A szerzők között található Dombos Tamás, Borgos Anna, Mocsonaki László, Mészáros György, Lányi Katalin és Rédai Dorottya is.
A kért oldal felnőtt látogatóknak szól! Megtekintése csak 18 éven felülieknek!
A belépés gombra kattintva elfogadja és kijelenti, hogy nem zavarja a szexuális tartalom illetve biztosítja, hogy kiskorú nem fér hozzá a számítógéphez a felnőtt tartalmak megjelenése alatt!