Kedves Látogatóink!
2012 új év, új rendszerre való átállást is jelent számunkra. ezért egy újfajta metodikát vezetünk be.
Kedves Látogatóink!
Egy svájci üzleti partnerünkkel kötött szerződésnek köszönhetően ezután 2naponta frissülünk erotikus képregényekkel.
Tényleg az volt, az utolsó kis porcikájáig kívánatos, zamatos gyönyörűség. Nagyon meg akartam már kóstolni, még a nyál is összefutott a számban attól a krémszínű, hamvas bőrétől. Kicsit eltoltam, hogy az ölébe hajthassam a fejem oldalt feküdve a kanapén. Így ő nem fért hozzám, túl keskeny volt a hely, csak simogatni tudott, de nem bántam. Elég ez így elsőre, majd szól, ha akar még valamit. Neki is megfelelt így, mert hatalmas nyögéssel fogadta mikor mohón a számba vettem. Rögtön el is szakadtam tőle, mert azért mégse csak így…
Folytatás »Hozzámbújt, a mellkasom, a fenekem simogatta, megfordult, és a popsiját egyre agresszívebben dörzsölte lágyékomhoz. Kapva kaptam az alkalmon, és megmarkoltam. Erre Ő megfordult, átölelt, és valamit mondott, majd eszébe jutott, hogy nem értem, és angolul folytatta: Mindent a maga idejében! Erre megfogta kezem és engem maga után rángatva elindult kifelé. Ott leintett egy taxit, beszálltunk, bemondta a címet, és elindutunk. A kocsiban vad csókolózásba kezdtünk. Hú, de hogy csókolt... Fantasztikus volt, ahogy szavta az ajkaim. Nyelve keményen benyomult a számba, mely először nem nagyon tetszett, de később, miután teljesen magával ragadott a hév, inkább élveztem...
Folytatás »Ezt követően négykézlábra állitalak, és elkezdem sikositoval izgatni a segged. Ekkor látaom, hogy nem vagy borotvált. Hozom a borotvát, és simára borovállak. ettől már nyilik a segglukad, és azonnal befogadja a nagy vibrit. Kicsit fáj neked, de ez kit érdekel. A leggyorsabb fokozatra kapcsolom a vibrit, miközben eléd mászok, és benyomom megint a faszt a szádba.
Úrnőd nagyon élvezi a helyzetet, és örül, hogy ilyen jó kis szolgája van. Jutalmul beleengedek egy adag aranyesőt a szádba, amit az utolsó cseppig le kell nyelned.
Melleim megfeszültek, még úgy is, hason fekve is éreztem, hogy a bimbóim megkeményedtek az izgalom hatására. Viki pedig végighúzta az oldalamon először egy, majd két ujját, végül pedig a tenyerét. Szinte a melleimet simogatta oldalt. - Ha ezt sokáig csinálod, benedvesedek - közöltem vele. Halkan felkuncogott és rám se hederítve folytatta tovább. - Viki, nem hazudok! - szóltam rá, amikor durvábbra vette a dolgot. Körmei erősebben karmolták a hátam és egyre többször csúszott végig az oldalamon. Úgy éreztem, tennem kell valamit
Folytatás »
Megkülönböztette közössége az ötezer éve elhunyt, feltehetően homoszexuális vagy transzvesztita férfit, akinek földi maradványaira Prága közelében bukkantak.
A férfi az úgynevezett zsinegdíszes kerámia népéhez tartozott. A Kr.e. 2900-2450/2350 közötti kultúra nevét onnan kapta, hogy a még puha agyagedény felületébe pálcikára tekert zsineggel nyomkodták a díszeket. Az így díszített kerámiák Európa nagy részében megtalálhatók. A népességet csatabárdos kultúrának, vagy halomsíros kultúrának is nevezik, mivel harci fegyvereikkel helyezték a férfiakat végső nyugalomra, és kurgánok alatt aludták örök álmukat.
Fordítva fekszik
A férfi a késő kőkorszakban, valamikor Kr.e. 2900 és 2500 között élt. Míg a korabeli férfiakat hagyományosan a jobb oldalukra, fejükkel nyugat felé helyezték végső nyugalomra, ezt az elhunytat nőként, a baloldalán, fejjel kelet felé temették el.
A férfiak mellé helyezték harci fegyvereiket, és ellátták őket étellel-itallal a túlvilági létre. A nőket viszont ékszerekkel és konyhai felszereléssel temették el, fejük mellé pedig egy tojásalakú edényt helyeztek.
hirdetés
A most feltárt sírban a férfi mellett cserépedényeket találtak, viszont fegyvertelenül.
A régészek meggyőződése szerint szó sincs semmiféle tévedésről, hiszen a zsinegdíszes kerámia népe igen komolyan vette a temetkezési rituálékat.
Tudatos temetkezők
"Teljesen valószínűtlen, hogy figyelmetlenségből a jobb oldal helyett a balra fektették az elhunytat, és hibásan tájolták volna földi maradványait" - nyilatkozta Kamila Remisova Vesinova ásatásvezető régész, hozzátéve, hogy a férfi feje mellett megtalálták a tojásalakú edényt is.
"Sokkal valószínűbb, hogy eltérő nemi orientációjú személyről, homoszexuálisról vagy transzvesztitáról van szó" - vélekedett Kamila Remisova Vesinova.
Katerina Semradova régész hozzáfűzte, hogy előkerült egy korábbi, a középső kőkorból származó olyan sír, amikor egy harcos amazont fegyvereivel helyeztek végső nyugalomra. A szibériai sámánokat viszont épp oly módon temették el, mint a zsinegdíszes kerámia népéhez tartozó férfit, igaz, a közösségben elfoglalt rangjához méltó gazdag sírmellékletekkel.
"Ebben az esetben viszont egyikről sincs szó" - jegyezte meg Katerina Semradova.

A hatóságok hetedszerre is betiltották a meleg büszkeség napján tartandó felvonulást az orosz fővárosban - közölték pénteken a szervezők.

Az idei Vienna Pride 2012. június 12. és 16. között kerül megrendezésre. A Pride falut ez alkalommal a Rathausplatzon (a Városháza előtti téren) építik fel. A Vienna Pride csúcspontja a Szivárványparádé, június 16-án a bécsi Ringstraßen.

Az NRC Handelsblad című holland újság márciusban arról számolt be, hogy a holland katolikus egyház az 50-es és 60-as években állítólag homoszexuális fiúk és férfiak kasztrálásával bízott meg sebészeket. A lap újabb híre szerint holland tudósok ezt megerősítették a parlamentben lezajlott szerdai meghallgatáson.

„Szabad a Pride, a bíróság helyre tette a rendőrséget!” – tudatta a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ).

Egy frissen összeállított rangsor alapján az Egyesült Államok, Brazília és Japán vezeti azon országok listáját, ahol a meleg turisták a legtöbb pénzt költik el, ám Franciaország vagy éppen Németország is az élmezőnyben található (hazánk természetesen sehol sincs...). Az Out Now Consulting kutatásának többi adata is érdekes azonban.

Megjelent az első magyar nyelvű összefoglaló kötet, amelynek központi témája a magyarországi homofóbia. A kötet több tanulmányát a Háttér Társaság a Melegekért tagja írta, s olvashatunk benne az MTA Szociológiai Kutatóintézete és a Háttér által végzett 2010-es LMBT kutatás tapasztalatairól is. A szerzők között található Dombos Tamás, Borgos Anna, Mocsonaki László, Mészáros György, Lányi Katalin és Rédai Dorottya is.
A kért oldal felnőtt látogatóknak szól! Megtekintése csak 18 éven felülieknek!
A belépés gombra kattintva elfogadja és kijelenti, hogy nem zavarja a szexuális tartalom illetve biztosítja, hogy kiskorú nem fér hozzá a számítógéphez a felnőtt tartalmak megjelenése alatt!