Kedves Látogatóink!
2012 új év, új rendszerre való átállást is jelent számunkra. ezért egy újfajta metodikát vezetünk be.
Kedves Látogatóink!
Egy svájci üzleti partnerünkkel kötött szerződésnek köszönhetően ezután 2naponta frissülünk erotikus képregényekkel.
Tényleg az volt, az utolsó kis porcikájáig kívánatos, zamatos gyönyörűség. Nagyon meg akartam már kóstolni, még a nyál is összefutott a számban attól a krémszínű, hamvas bőrétől. Kicsit eltoltam, hogy az ölébe hajthassam a fejem oldalt feküdve a kanapén. Így ő nem fért hozzám, túl keskeny volt a hely, csak simogatni tudott, de nem bántam. Elég ez így elsőre, majd szól, ha akar még valamit. Neki is megfelelt így, mert hatalmas nyögéssel fogadta mikor mohón a számba vettem. Rögtön el is szakadtam tőle, mert azért mégse csak így…
Folytatás »Hozzámbújt, a mellkasom, a fenekem simogatta, megfordult, és a popsiját egyre agresszívebben dörzsölte lágyékomhoz. Kapva kaptam az alkalmon, és megmarkoltam. Erre Ő megfordult, átölelt, és valamit mondott, majd eszébe jutott, hogy nem értem, és angolul folytatta: Mindent a maga idejében! Erre megfogta kezem és engem maga után rángatva elindult kifelé. Ott leintett egy taxit, beszálltunk, bemondta a címet, és elindutunk. A kocsiban vad csókolózásba kezdtünk. Hú, de hogy csókolt... Fantasztikus volt, ahogy szavta az ajkaim. Nyelve keményen benyomult a számba, mely először nem nagyon tetszett, de később, miután teljesen magával ragadott a hév, inkább élveztem...
Folytatás »Ezt követően négykézlábra állitalak, és elkezdem sikositoval izgatni a segged. Ekkor látaom, hogy nem vagy borotvált. Hozom a borotvát, és simára borovállak. ettől már nyilik a segglukad, és azonnal befogadja a nagy vibrit. Kicsit fáj neked, de ez kit érdekel. A leggyorsabb fokozatra kapcsolom a vibrit, miközben eléd mászok, és benyomom megint a faszt a szádba.
Úrnőd nagyon élvezi a helyzetet, és örül, hogy ilyen jó kis szolgája van. Jutalmul beleengedek egy adag aranyesőt a szádba, amit az utolsó cseppig le kell nyelned.
Melleim megfeszültek, még úgy is, hason fekve is éreztem, hogy a bimbóim megkeményedtek az izgalom hatására. Viki pedig végighúzta az oldalamon először egy, majd két ujját, végül pedig a tenyerét. Szinte a melleimet simogatta oldalt. - Ha ezt sokáig csinálod, benedvesedek - közöltem vele. Halkan felkuncogott és rám se hederítve folytatta tovább. - Viki, nem hazudok! - szóltam rá, amikor durvábbra vette a dolgot. Körmei erősebben karmolták a hátam és egyre többször csúszott végig az oldalamon. Úgy éreztem, tennem kell valamit
Folytatás »
Tényleg az volt, az utolsó kis porcikájáig kívánatos, zamatos gyönyörűség. Nagyon meg akartam már kóstolni, még a nyál is összefutott a számban attól a krémszínű, hamvas bőrétől. Kicsit eltoltam, hogy az ölébe hajthassam a fejem oldalt feküdve a kanapén. Így ő nem fért hozzám, túl keskeny volt a hely, csak simogatni tudott, de nem bántam. Elég ez így elsőre, majd szól, ha akar még valamit. Neki is megfelelt így, mert hatalmas nyögéssel fogadta mikor mohón a számba vettem. Rögtön el is szakadtam tőle, mert azért mégse csak így…
» FolytatásŐ eközben a fejemet simogatta, a hajamat markolászta és minden egyes kis harapásra halkan felszisszent. Ez nem a fájdalom, hanem a gyönyör hangja volt. Kezembe vettem először a jobb mellét és úgy szopiztam, azután a balt nyalogattam. Aztán folytattam a csodás utat a hasa felé, a kezemet azonban a mellén felejtettem és miközben lapos, kemény hasát csókolgattam, a mellbimbóit az ujjam közé fogva morzsolgattam. Amikor az alhasnál jártam, a kezem a melléről a hátára csúszott. Majd szép lassan, masszírozó mozdulattal egészen eljutottam a fenekéig . Szép lassan lecsúsztattam a alsónadrágját és feltárult szépséges, teljesen csupaszra borotvált szeméremdombjából előremeredő pénisze.
» FolytatásSzimpatikus, markáns arcú, kicsit nagydarab pasi volt, de mint utólag kiderült színtiszta izom volt mindene. Tényleg csak beszélgettünk az elején. Valami miatt zavarban voltam. Lehet, hogy azért, mert baromira állt a farkam. Ezt ő hamar észrevette, és rögtön odanyúlt. Nagyon jól esett, ahogy simogatta a farkamat. Hamar megjött a kedvem a szexhez. Először elkocsikáztunk egy elhagyatott parkba, de ott már állt egy kocsi, így más helyet kerestünk magunknak. Találtunk is egy csendes helyet egy útszéli tisztáson. Lekapcsolta a kocsi világítását és kiszálltunk az autóból. A motorháztetőnek dőlt és elővette kb. 18 centis dákóját.
» FolytatásAzért kicsim, mert ha ezt így csinálnánk, akkor, ha én megkívánnám a főnököm feleségét és az is engemet, s ha szeretkeznénk, lehet, hogy nem tetszene a főnökömnek..., de ha éppenséggel a főnököm kívánna meg engemet, s egymáséi lennénk, lehet, hogy a feleségnek nem tetszene a szituáció. – Ó, Istenem de bonyolultak vagytok földiek! – nyafogott Tilla, s bordás vaginájával szívta, tolta bíborlándzsámat tűzforró testébe. Most csinálta először azt, hogy amikor már kitörni készült a magom, izmos ánusával elszorította falloszom tövét. S az nem kapván vért: lecsillapodott. Miközben így ügyködött, cinkosan rám nevetett, mint egy csínytevésen kapott kisfiú.
» FolytatásHozzámbújt, a mellkasom, a fenekem simogatta, megfordult, és a popsiját egyre agresszívebben dörzsölte lágyékomhoz. Kapva kaptam az alkalmon, és megmarkoltam. Erre Ő megfordult, átölelt, és valamit mondott, majd eszébe jutott, hogy nem értem, és angolul folytatta: Mindent a maga idejében! Erre megfogta kezem és engem maga után rángatva elindult kifelé. Ott leintett egy taxit, beszálltunk, bemondta a címet, és elindutunk. A kocsiban vad csókolózásba kezdtünk. Hú, de hogy csókolt... Fantasztikus volt, ahogy szavta az ajkaim. Nyelve keményen benyomult a számba, mely először nem nagyon tetszett, de később, miután teljesen magával ragadott a hév, inkább élveztem...
» FolytatásMikor két ilyen hullám is végig futott rajta majdnem lefutottam a pályáról örömömben, hogy sikerül neki ilyen kéjt okoznom. Mikor a sokadik orgazmus korbácsolta fel testét már szinte kínt okozva testének, akkora értünk a Hortobágy szélére ahol éppen csúcson járt a nap ezt kihasználva, kiparancsoltam a kocsiból és elkezdtem gyenge testét vetkőztetni. Nem sok ruha volt rajta ezért hamar végeztem a művelettel. A csomagtartóból újabb ajándékot vettem elő. Ami egy fekete latex nadrág volt amire belülről két mű pénisz volt erősítve, mindkettő levegővel tele pumpálható úgy hogy mind két lukat ki töltse...
» FolytatásNem volt ellenére, ezért bekaptam gyönyörű szerszámát és lassan a torkomra eresztettem (hú,ahogy írok róla,már fel is izgultam). Játszottam vele, élveztem,hogy élvezi. Nem bírta túl sokáig,hogy "csak" ennyi legyen a része,úgyhogy melleim fogdosása után alám nyúlt. Megérezte,hogy rettenetesen kívánja mindenem. Mivel nem tiltakoztam,felhajtotta a szoknyámat (nem nagyon kellett,olyan rövid),letolta harisnyám, mögém került és hátulról olyat tolt alám,hogy azt hittem kiesik a szemem,de persze nagyon élveztem
» FolytatásVadul ittam a csókját nyálunk összekeveredett. Hans nyögdécselt az élvezettől, ahogy végigcsókoltam az arcát, az ajkait. Kívántam ezt a magas német férfit. - Rossz vagy! - súgta Hans, ahogy a csók végén elváltunk egymástól. Ajkaink között vékony szálba feszült az összekeveredett nyálunk. Ujjammal szétszakítottam a vékony fonalat, majd végigsimítottam a számat, összegyűjtve a maradék cseppeket. Körbenéztem. Az összes férfi némán bámulta a jelenetet. Lassan a számba vettem a nedves ujjam. Szopogatni kezdtem, mintha csak egy kemény fasz lenne a számban. Ki- be mozgattam két ujjam az ajkaim között, nyögdécselve, cuppogva szopogattam nagy élvezettel...
» Folytatás
Ezt követően négykézlábra állitalak, és elkezdem sikositoval izgatni a segged. Ekkor látaom, hogy nem vagy borotvált. Hozom a borotvát, és simára borovállak. ettől már nyilik a segglukad, és azonnal befogadja a nagy vibrit. Kicsit fáj neked, de ez kit érdekel. A leggyorsabb fokozatra kapcsolom a vibrit, miközben eléd mászok, és benyomom megint a faszt a szádba.
Úrnőd nagyon élvezi a helyzetet, és örül, hogy ilyen jó kis szolgája van. Jutalmul beleengedek egy adag aranyesőt a szádba, amit az utolsó cseppig le kell nyelned.
Tammy merészen faggatni kezdte, hogy a "pénisz" hogyan változtatta meg a szexuális életét, mire a nő azt válaszolta, hogy amióta csikló-hímvesszője van, olyan elképzelhetetlen orgazmusokat él át, amilyet még sohasem azelőtt. A barátnőm ezekután mindenáron ragaszkodott ahhoz, hogy ő pedig a következő héten elkezdi beadatni magának a férfi hormont tíz hónapon keresztül, ami ellen én vadul tiltakoztam...
» FolytatásTesthez feszülõ fekete miniruha volt rajta, aminek csak egy hosszú ujja volt, a másik oldalon váll alatt ért össze a ruha, csupaszon hagyva a formás izmos vállat. Alul a ruha jóval combközép felett ért véget, és így jól lehetett látni a combfix tetejének kikandikáló csipkézetét. A combfix fél-sötét árnyalatú volt, fekete csíkokkal, amelyek szépen követték a láb ívelõ formáját. Lábán egy fekete fûzõs kurvás magassarkú szandál volt, ami csodálatosan kiemelte a szépséges lábfejét, úgy hogy a harisnyán át is jól látszottak a kívánatos lábujjak. Arca feltûnõen karakteres, erõsen sminkelt számomra nagyon kívánatos vonásai… - Mmmiiii?! De hiszen ez Roland!
» FolytatásMár önmagában ez is jó érzés volt, de amikor megéreztem, hogy egy nedves száj csúszik rá a makkomra, majdnem elélveztem. Anikó azonban ezzel egy cseppet sem foglalkozott, azonnal gyors ütemû, vad szopásba kezdett, amit néha megszakított azzal, hogy a makk pereme alatti részt nyalogatta. Éreztem, ahogy a nyála végig folyt a farkamon, és benedvesíti a herémet, amit a körmeivel simogatott. Tudtam, hogy ezt nem fogom sokáig bírni, így kicsit arrébb húzódtam, de õ nem fejezte be. Csak annyit tett az érdekemben, hogy lelassította a tempót. Ennek azonban az lett az eredménye, hogy mind mélyebbre és mélyebbre engedte a torkába a farkam
» FolytatásMelleim megfeszültek, még úgy is, hason fekve is éreztem, hogy a bimbóim megkeményedtek az izgalom hatására. Viki pedig végighúzta az oldalamon először egy, majd két ujját, végül pedig a tenyerét. Szinte a melleimet simogatta oldalt. - Ha ezt sokáig csinálod, benedvesedek - közöltem vele. Halkan felkuncogott és rám se hederítve folytatta tovább. - Viki, nem hazudok! - szóltam rá, amikor durvábbra vette a dolgot. Körmei erősebben karmolták a hátam és egyre többször csúszott végig az oldalamon. Úgy éreztem, tennem kell valamit
» FolytatásHallottam, ahogy suttogva adja tudtomra, hogy Ő már nagyon várta ezt a pillanatot. Hírtelen átvette az irányítást, és most én voltam a falnak dőlve. Kezeivel benyúlt a blúzom alá, és a melleimet simogatta. Egyre lejjebb csúszott, míg el nem érte a combjaimat, amit a már félig felcsúszott szoknyám tett szabaddá. Tudta, hogy imádom, ha a belül csókolgat, és a kis picsa ezt nagyon jól csinálta. Addig, míg el nem ért a már nedves pinámtól átázott bugyimig. Hírtelen félrehúzta, majd szinte bekapta a csiklómat
» FolytatásA térdemre rakta a kezét, elkezdtem simogatni. Szépen, finoman, ahogy a nagykönyvben meg van írva. A kézfején is vannak erogén zónái, minden egyes érintésemre beleremegett, és ezzel engem is feltüzelt. Egyik pillanatról a másikra abbahagytam a gépezést, felállt, és beleült az ölembe. Gyönyörű volt az egész. Nem csak ő, hanem a bennem tomboló érzések, a szenvedély, amivel át akartam ölelni, magamhoz szorítani, mind-mind csodás volt. Megérezhette, mert elkezdett húzni. Csak akkor kaptam csókot, mikor ő akarta. Élveztem, hogy ennyire húz
» FolytatásNelly ekkor felébredt-széjjel nézett és látta , hogy még hajnali háromnál nem lehet több. Felizgatta és nem hagyta nyugodni az álma. Addig mocorgott amig felébredt Judit is aki mellet aludt. Nelly hozzábujt és a mellére hajtotta a fejét. A hajnali fényben is látta hogy a barátnője mellbimbója szinte világit a félhomályban. Nézte és szerette volna megérinteni, megsimogatni és a szájába venni. Judit nézte és kitalálta a gondolatait. Szeretnéd ? kérdezte. és Nelly oda hajolt és csókolni kezdte. A nyelvével megérintve és cirogatva , lágyan és nagyon finoman. Nagy udvara volt-szép volt Nellynek eszébe jutott, hogy az ő mellenem olyan nagy és telt, de Judit egyszer megdicsérte, hogy nagyon szép.
» Folytatás
A hatóságok hetedszerre is betiltották a meleg büszkeség napján tartandó felvonulást az orosz fővárosban - közölték pénteken a szervezők.

Az idei Vienna Pride 2012. június 12. és 16. között kerül megrendezésre. A Pride falut ez alkalommal a Rathausplatzon (a Városháza előtti téren) építik fel. A Vienna Pride csúcspontja a Szivárványparádé, június 16-án a bécsi Ringstraßen.

Az NRC Handelsblad című holland újság márciusban arról számolt be, hogy a holland katolikus egyház az 50-es és 60-as években állítólag homoszexuális fiúk és férfiak kasztrálásával bízott meg sebészeket. A lap újabb híre szerint holland tudósok ezt megerősítették a parlamentben lezajlott szerdai meghallgatáson.

„Szabad a Pride, a bíróság helyre tette a rendőrséget!” – tudatta a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ).

Egy frissen összeállított rangsor alapján az Egyesült Államok, Brazília és Japán vezeti azon országok listáját, ahol a meleg turisták a legtöbb pénzt költik el, ám Franciaország vagy éppen Németország is az élmezőnyben található (hazánk természetesen sehol sincs...). Az Out Now Consulting kutatásának többi adata is érdekes azonban.

Megjelent az első magyar nyelvű összefoglaló kötet, amelynek központi témája a magyarországi homofóbia. A kötet több tanulmányát a Háttér Társaság a Melegekért tagja írta, s olvashatunk benne az MTA Szociológiai Kutatóintézete és a Háttér által végzett 2010-es LMBT kutatás tapasztalatairól is. A szerzők között található Dombos Tamás, Borgos Anna, Mocsonaki László, Mészáros György, Lányi Katalin és Rédai Dorottya is.
A kért oldal felnőtt látogatóknak szól! Megtekintése csak 18 éven felülieknek!
A belépés gombra kattintva elfogadja és kijelenti, hogy nem zavarja a szexuális tartalom illetve biztosítja, hogy kiskorú nem fér hozzá a számítógéphez a felnőtt tartalmak megjelenése alatt!