http://randitars.hu/program_elado





Magyar English 
Főoldal | Regisztráció | TAGSÁGI VÁLTÁS | Képek | Erotikus Történetek | Cartoon-sex | Pikáns Hírek | Segítség | SzexVideók
$$$ Webmestereknek $$$ | APRÓ | RANDIZÁS | BDSM
Share

GAY TÖRTÉNETEK

Tényleg az volt, az utolsó kis porcikájáig kívánatos, zamatos gyönyörűség. Nagyon meg akartam már kóstolni, még a nyál is összefutott a számban attól a krémszínű, hamvas bőrétől. Kicsit eltoltam, hogy az ölébe hajthassam a fejem oldalt feküdve a kanapén. Így ő nem fért hozzám, túl keskeny volt a hely, csak simogatni tudott, de nem bántam. Elég ez így elsőre, majd szól, ha akar még valamit. Neki is megfelelt így, mert hatalmas nyögéssel fogadta mikor mohón a számba vettem. Rögtön el is szakadtam tőle, mert azért mégse csak így…

Folytatás »

BISEX TÖRTÉNETEK

Hozzámbújt, a mellkasom, a fenekem simogatta, megfordult, és a popsiját egyre agresszívebben dörzsölte lágyékomhoz. Kapva kaptam az alkalmon, és megmarkoltam. Erre Ő megfordult, átölelt, és valamit mondott, majd eszébe jutott, hogy nem értem, és angolul folytatta: Mindent a maga idejében! Erre megfogta kezem és engem maga után rángatva elindult kifelé. Ott leintett egy taxit, beszálltunk, bemondta a címet, és elindutunk. A kocsiban vad csókolózásba kezdtünk. Hú, de hogy csókolt... Fantasztikus volt, ahogy szavta az ajkaim. Nyelve keményen benyomult a számba, mely először nem nagyon tetszett, de később, miután teljesen magával ragadott a hév, inkább élveztem...

Folytatás »

TRAVI, SHE-MALE TÖRTÉNETEK

Ezt követően négykézlábra állitalak, és elkezdem sikositoval izgatni a segged. Ekkor látaom, hogy nem vagy borotvált. Hozom a borotvát, és simára borovállak. ettől már nyilik a segglukad, és azonnal befogadja a nagy vibrit. Kicsit fáj neked, de ez kit érdekel. A leggyorsabb fokozatra kapcsolom a vibrit, miközben eléd mászok, és benyomom megint a faszt a szádba.
Úrnőd nagyon élvezi a helyzetet, és örül, hogy ilyen jó kis szolgája van. Jutalmul beleengedek egy adag aranyesőt a szádba, amit az utolsó cseppig le kell nyelned.

Folytatás »

LESZBI TÖRTÉNETEK

Melleim megfeszültek, még úgy is, hason fekve is éreztem, hogy a bimbóim megkeményedtek az izgalom hatására. Viki pedig végighúzta az oldalamon először egy, majd két ujját, végül pedig a tenyerét. Szinte a melleimet simogatta oldalt. - Ha ezt sokáig csinálod, benedvesedek - közöltem vele. Halkan felkuncogott és rám se hederítve folytatta tovább. - Viki, nem hazudok! - szóltam rá, amikor durvábbra vette a dolgot. Körmei erősebben karmolták a hátam és egyre többször csúszott végig az oldalamon. Úgy éreztem, tennem kell valamit

Folytatás »

BISEX EROTIKUS TÖRTÉNETEK - - - HETENTE FRISSÍTVE

«« 1 2 3 4 5 6 7 8 »»

Szerepcsere 1.

Valami félelmetes elszántsággal vetette magát kőkemény péniszemre, és jó alaposan elkezdett szopni. A makkot, aztán le a herékig és ismét vissza. Már akkor majd elélveztem. Nyelve lejjebbszánkázott a duzzadt herék alá, miközben finoman verte a farkam és végignyalogatta a gátat, majd még lejjebb és elkezdte a fenekemet nyalni. Zavarba jöttem egy kicsit, de éreztem mást is, ahogyan puha nyelve egyre követelődzőbben hatolt ánuszomba. Akkor tudtam meg, mennyire érzékeny is vagyok ott lent. Amikor észrevette, hogy a dolog nincs ellenemre egyáltalán, ismét szájába vette a hímvesszőmet, ám ujjaival ott matatott még mindig lent...

» Folytatás


A nadrágja alatt bugyit hordott

A gyönyörű, egyenletesen barna, enyhén szőrös, arányos férfi test teljesen elbűvölt. Meztelennek tünt, csak amikor megfordult, akkor láttam meg a falatnyi bugyi elejét is. Hatalmas farka még így, nyugalmi állapotban is alig fért bele. Nem tudtam uralkodni magamon. Térdre rogytam, és azonnal csókolgatni kezdtem a hófehér bugyi elejét. Vörös csipkemintáival nagyon erotikus volt. Ujjaim végigszaladtak a pántokon, és rendkívűl felizgatott a dolog. Persze, csókjaim nem maradtak hatástalanok. Emelkedni kezdett Zoltán nem mindennapi farka. És egyszer csak kibukoptt a pici bugyiból. Azonnal a számba vettem, bár alig tudtam tőle mozdítani a nyelvem...

» Folytatás


Felejthetetlen nyár 9.

Finoman, óvatosan mozgott, mintha félne, hogy fájdalmat okoz a lánynak. Közben folyamatosan csókolóztak és simogatták egymást. Ekkor Szabi, valami különlegeset szeretett volna a filmbe és bement hozzájuk. Zsolt mögé állt és simogatni kezdte, először ezen Zsolt nagyon meglepődött, de nem zavarta, tovább szeretkezet Zitával. Szabi óvatosan puszilgatta Zsolt hátát, aztán elvette a szekrényen lévő krémet és rakott egy kicsit a kezébe. Ezt gyengéden Zsolt fenekébe kezdte kenni. Lassan beljebb-beljebb dugta mutató ujját Zsolt lyukába.

» Folytatás


Biszex party a szomszédban

Csabi szólt,hogy nem bírja továább és abban a pillanatban kilövelt az ondó a farkából. Kriszti leszopta róla és a hasáról is lenyalta az utolsó cseppig amit én nem akartam megtenni. Szóltak, hogy feküdjek a hátamra. Kriszti engem kezdett el szopni Csabi pedig a Kriszti punciját nyalta. Aztán arra figyeltem fel, hogy a lukam kezdi ujjazni.Elakartam tolni a kezét, de meggondoltam magam és engedtem, hogy kitágitsa a seggem. Valami krémet is használt és egyre nagyobb lett a lukam. Másra nem tudtam gondolni, csak hogy Csabi belémhatoljon...

» Folytatás


Az élet megízlelése

De ekkor a barátnőm megfogta Gergő kezét és bevitte a szobába. Én ledobtam mindent magamról, és álló farokkal utánuk mentem. Gergő már nagyban nyalta a csajt, erre még jobban beindultam. Hezitáltam, hogy mit szólna Geri, ha leszopnám, de a vágy nagyobb volt, így Geri mögé lopóztam és a farkamat odaérintettem a seggéhez. Semmi reakciója nem volt, gondoltam akkor hajrá, megyek tovább. Lassan lenyúltam farkához, ami már keményen állt. Éreztem az elő nedvet a farka végén. Elkezdtem verni neki, mire Ő abbahagyta a nyalást és hátára fordult.

» Folytatás


Rita 4.

Ebben a pillanatban bizsergést éreztem a puncimban. - Ha bármire kíváncsi vagy kérdezd meg, majd hozzátette - csak ketten vagyunk a klinikán. Most kérlek, vetkőzz le és elkezdjük a kezelést. Levetettem a szoknyámat és a blúzomat. A bugyimat lassan toltam le. Előző este szőrtelenítettem, így szép "hamvas" volt és még mindig szűz. - Kérlek, vesd le a melltartót is úgy kényelmesebb - mondta Betty és segített kikapcsolni. Ezután felfeküdten az asztalra, Betty megkért hogy forduljak a bal oldalamra, mert előkészti a lyukamat a kezeléshez.

» Folytatás


Fergeteg

A két új hús azonmód alávetette magát a lányok szopásának, majd elkezdte
őket ekecselni. Arról viszont nem volt szó, hogy a felajzott Krísz és
Norbi, kinyomva az összes, még megmaradt kézpuhítóját a takarítónőnek,
síkossá téve az ánusukat mögéjük térdelve elkezdte a fiúkat ekecselni.
Óriási volt a katarzis. Krísz és Norbi utat engedve az ejakulátum
folyamnak belé lövellték a két fiúnak az ánusába hímnedvüket. Megőrülve
a kéjtől, szűkölve kefélték őket.

» Folytatás


Fél év biszexualitás

A csaj ekkor leszállt barátjáról, négykézláb állt, majd mögétérdeltem, benyálaztam ánuszát és szép lassan elkezdtem belevezetni farkamat. Olyan jó meleg volt és szűk! A fiú elé térdelt, miközben a lány szopta és onnan nézte, ahogy a barátnője popsiját jól megkefélem. Nem sokáig, mert a srác odament az éjjeliszekrényhez és elővett belőle néhány vibrátort, síkosítót és óvszert. Nem tudtam mire készül. Ezután mögém térdelt, bekente az egyik műszerszámot síkosítóval, majd a popsijukamat és finoman belém nyomta és mozgatni kezdte bennem.

» Folytatás


Egy biszex férfi története 3

Vizesen húz az ágyhoz. Először csak játszik a farkammal, simogatja, a pici tincsemet nyalogatja. Észreveszi, hogy festem. Tetszik Neki az ötlet, de megkérdi, ha ennyi a gond vele, miért nem tetováltatom fel magamnak? Na miért? Ennyire nem vagyok exhibicionista. Meg ne fogdossa a farkam senki, aki varrógépet tart a kezében. Aztán megkérdezte, hogy állok a fiúkkal, volt-e anális élményem, dugtam-e fenékbe lányt, vagy lány dugott-e már meg? Lelankadtam. Meglepődött. Mesélni kezdett, hogy oldja a feszültségemet.

» Folytatás


Biszex lettem

Megalázva és zavarban éreztem magam. Az egyik elém állt, és az arcom előtt kezdte el simogatni a farkát. A másikat nem láttam, csak éreztem: mögöttem volt, és a fenekemet kezdte el simogatni. Próbáltam tiltakozni. Rángattam, dobáltam magam, de a kötelek szorosak voltak, ők pedig nem hagyták abba. Kifulladtam, feladtam. Csak feküdtem. A fickó mögöttem már a farkamat és a fenekemet egyszerre izgatta, valami síkosítót éreztem. Túl jól csinálta, elkezdett bizseregni a belsőm. Nem akartam élvezni, tiltakoztam az érzés ellen. De hiába: lassan, de biztosan elkezdett merevedni a farkam. A pasik észrevették, és szóltak a barátnőmnek. Ő csak mosolygott, és intett, hogy folytassák.

» Folytatás


«« 1 2 3 4 5 6 7 8 »»

FIGYELEM! FELNŐTT TARTALOM! BELÉPÉS CSAK 18 ÉVEN FELÜLIEKNEK!

A kért oldal felnőtt látogatóknak szól! Megtekintése csak 18 éven felülieknek!
A belépés gombra kattintva elfogadja és kijelenti, hogy nem zavarja a szexuális tartalom illetve biztosítja, hogy kiskorú nem fér hozzá a számítógéphez a felnőtt tartalmak megjelenése alatt!

Igen, elmúltam 18 éves, belépek! Nem, elhagyom az oldalt!