Kedves Látogatóink!
2012 új év, új rendszerre való átállást is jelent számunkra. ezért egy újfajta metodikát vezetünk be.
Kedves Látogatóink!
Egy svájci üzleti partnerünkkel kötött szerződésnek köszönhetően ezután 2naponta frissülünk erotikus képregényekkel.
Tényleg az volt, az utolsó kis porcikájáig kívánatos, zamatos gyönyörűség. Nagyon meg akartam már kóstolni, még a nyál is összefutott a számban attól a krémszínű, hamvas bőrétől. Kicsit eltoltam, hogy az ölébe hajthassam a fejem oldalt feküdve a kanapén. Így ő nem fért hozzám, túl keskeny volt a hely, csak simogatni tudott, de nem bántam. Elég ez így elsőre, majd szól, ha akar még valamit. Neki is megfelelt így, mert hatalmas nyögéssel fogadta mikor mohón a számba vettem. Rögtön el is szakadtam tőle, mert azért mégse csak így…
Folytatás »Hozzámbújt, a mellkasom, a fenekem simogatta, megfordult, és a popsiját egyre agresszívebben dörzsölte lágyékomhoz. Kapva kaptam az alkalmon, és megmarkoltam. Erre Ő megfordult, átölelt, és valamit mondott, majd eszébe jutott, hogy nem értem, és angolul folytatta: Mindent a maga idejében! Erre megfogta kezem és engem maga után rángatva elindult kifelé. Ott leintett egy taxit, beszálltunk, bemondta a címet, és elindutunk. A kocsiban vad csókolózásba kezdtünk. Hú, de hogy csókolt... Fantasztikus volt, ahogy szavta az ajkaim. Nyelve keményen benyomult a számba, mely először nem nagyon tetszett, de később, miután teljesen magával ragadott a hév, inkább élveztem...
Folytatás »Ezt követően négykézlábra állitalak, és elkezdem sikositoval izgatni a segged. Ekkor látaom, hogy nem vagy borotvált. Hozom a borotvát, és simára borovállak. ettől már nyilik a segglukad, és azonnal befogadja a nagy vibrit. Kicsit fáj neked, de ez kit érdekel. A leggyorsabb fokozatra kapcsolom a vibrit, miközben eléd mászok, és benyomom megint a faszt a szádba.
Úrnőd nagyon élvezi a helyzetet, és örül, hogy ilyen jó kis szolgája van. Jutalmul beleengedek egy adag aranyesőt a szádba, amit az utolsó cseppig le kell nyelned.
Melleim megfeszültek, még úgy is, hason fekve is éreztem, hogy a bimbóim megkeményedtek az izgalom hatására. Viki pedig végighúzta az oldalamon először egy, majd két ujját, végül pedig a tenyerét. Szinte a melleimet simogatta oldalt. - Ha ezt sokáig csinálod, benedvesedek - közöltem vele. Halkan felkuncogott és rám se hederítve folytatta tovább. - Viki, nem hazudok! - szóltam rá, amikor durvábbra vette a dolgot. Körmei erősebben karmolták a hátam és egyre többször csúszott végig az oldalamon. Úgy éreztem, tennem kell valamit
Folytatás »Miután rátapadtak elkezdték lassan széthúzni a nagyajkakat, amivel tulajdonképpen utat nyitottak a hüvelyemhez. Az egésznek olyan furcsa, masszírozó hatása volt, hogy kezdtem benedvesedni. Szerintem egyébként pont ez volt a célja is. Ekkor a hasam alatt megéledt mégegy csáp, ami elkezdett a hasam alja felé csúszni, majd a csiklómat dörzsölve átcsúszott a lábaim között. Azt hittem, hogy behatol a hüvelyembe, de először nem ez történt. Tovább csúszott a lábam között majd éreztem, hogy megfeszül. Valószínűleg begörbítette magát és teljesen visszakanyarodott.
» Folytatás" A dolog egyértelmű volt. Kriszti arca lángokban borult, nagyon szégyellte magát. "Most mi lesz?" Döbben rá. A zavart pillanatot, Zsuzsa vigasztalása törte meg. Nem kell szégyenkezned, előfordult már velem is ilyesmi. Nem mondom el senkinek, hogy bepisiltél, ebben biztos lehetsz. Menj nyugodtan fürödni, addig én rendbe hozom az ágyadat. - Kriszti elvörösödve kibújt a paplan alól, és gyorsan a fürdőszobába sietett. Zuhanyzás közben csak egyre tudott gondolni. " Mi lesz ebből?
» FolytatásMár az ajtóban kiléptem a szoknyámból - nem bajlódtam a letolásával- és toltam a harisnyát és a bugyit mi már nedves volt kicseppenő pisitől és éreztem szivárogni kezd és folyik végig a combomon. Letoppantam az ülőkére, de abban a pillanatban a férjem is elém térdelt és a keze már a puncimnál volt, én meg megkönnyebbülve engedtem ki a vizeletem a tenyerére. Akkor ott semmi nem érdekelt csak vízesésként lövellt ki a vizeletem. Fejem hátracsapva, hátam a tetőnek támasztva behunyt szemmel szinte szexuális élvezettel élveztem a pisilést....
» FolytatásMost a melleimet! - kérte és én oda mentem hozzájuk. Felmásztam az asztalra és lovagló ülésben ültem oda a melleihez. Jól megdugtam a melleit, majd lejjebb csúsztam, és számba vettem a jobb bimbóját. Nyelvvel nyalogattam, foggal harapdáltam kézzel simáztam. Ő közben a fenekemet tapogatta és a csiklóját dörzsölte. Aztán újra elélvezett. Azt mondta ekkor, hogy most én jövök, mert pár csepp ondót megint szétkentem a csupasz hasán. Helyet cseréltünk. Én kerültem alulra. Teljes súlyával nehezedett az ágyékomra és ez izgató volt.
» FolytatásVagy két hónap után ismét könyörgött a férjem és becsukott szemmel fölé álltam és pisiltem. Mikor már csak csepegett a puncim szőréről akkor mertem lenézni és láttam a férjem a szájába pisiltetett és a farka kőkeményre duzzadt az élmény hatására, de folytatni ezt a perverzitást nem tudtam csak havi egy két alkalommal és egyre ritkábban! Már vagy egy éve nem is csináltuk mikor is pár hónapja figyelmes lettem, hogy a férjem alsó nadrágjai mindig vizesek zuhanyzás után. Érdeklődésem addig fajult, hogy egy este meglestem zuhanyzás közben a harmonika ajtón maradt résen. Láttam a csapból folyatja a vizet és alsónadrágba állt a zuhanykádba és elkezd pisilni...
» FolytatásGabi szenvedélyesen csókolgatni kezdett, simogatott, közben hosszan csókolt. Zoli végignézett minket és szemlátomást felizgatta a látvány. Gabi lassan levette rólam a fürdőruha feslőt és mellemet kezdte simogatni. Zoli is odajött hozzánk és ő is simogatott. Gyorsan leállítottam őket és alkut ajánlottam: ha Zoli a szemem láttára kielégíti Gabit, akkor utána azt csinálhatnak velem, amit csak akarnak. Először vonakodtak tőle, de aztán a lehetőség, hogy egyszerre szeretkezhetnek velem, felcsigázta őket. Kiültek a partra. Gabi levette a fürdőnadrágját és végigfeküdt a parton...
» Folytatás- Mondd te máskor is ismerkedtél pisiléssel ?- kérdeztem Tamást, miközben zötykölödtünk a fagyott földúton. - Igen, azaz az több volt. Észrevttem egy srácot még a nyáron, kicsit játszott a farkával majd legugolt elvégezni a dolgát. Én szembe vele álltam, legugoltam és ugyanazt csináltam. Nem szaladt el. De most hiányzik valami. - Mi hiányzik? - Egy másik sebváltó kell, na vedd elő. - Mit tehettem elővettem. Tamás marokra vette és egyáltalán nem finoman elkezdett vele játszani...
» FolytatásMár régóta vágytam rá, hogy egy húsos, kemény fasz átjárja szűk járatomat. Érintetlen, hamvas testű szűz voltam, de belül egy határtalanul perverz kéjnő. Éjszakáimon fantasztikusan érzéki játékokat találtam ki, de eddig senkivel nem tudtam azokat megvalósítani. Combjaim között még soha nem járt férfi, magányos kézimunkáim után egyedül nyaltam le mind a tíz ujjamat. Már nagyon vágytam egy tüzes hímre. Nemsokára ki is szemeltem valakit. Kifejlett, izmos példány volt, ugyanúgy 19 éves és 170 cm, mint én.
» FolytatásMegsimogatta a melleimet és letérdelt ellombe. - Gyönyöru farkad van, suttogta a bugyimba mert idoközben egész közel hajolt hozzám és az anyagon keresztül simogatta a nyelvével. Kezeivel átölette a fenekem és hátulról csúsztatta a bugyimba a kezeit. Simogatta a fenekem és lassan benyúlt a lábam közé. A fenekem lyukát egy kicsit megnyomkodta és nem törodot avval, hogy felszisszentem., máris a nedves puncimon volt a keze. Tudta, hogy mit csinál, eloször csak a nagyajkakat simogatta de mikor a simogatás hatására puncim megnyílt birtokba vette az egészet.
» FolytatásRemego kézzel és ügyetlenül. Persze úgy csináltam, mintha a legnagyobb boldogságot okozná. A kádból egy egészen más Lucy szállt ki. Most már én is bátrabban szóltam. - Gyere Lucy, megtöröllek és megigazítom a puncidon a szort. Lucy örömmel feküdt le és szétrakta a lábait. Hoztam a borotvát és egy szép szív alakot csináltam a szorzetébol. Most ez a divat, mondtam. - Most én igazitom meg a tiedet, mondta Lucy. - Én szeretném, ha minden szort leborotválnál a pinámról, mondtam. Lucy szépen megcsinálta, már nem remegett, és nem volt szomorú.
» Folytatás
A hatóságok hetedszerre is betiltották a meleg büszkeség napján tartandó felvonulást az orosz fővárosban - közölték pénteken a szervezők.

Az idei Vienna Pride 2012. június 12. és 16. között kerül megrendezésre. A Pride falut ez alkalommal a Rathausplatzon (a Városháza előtti téren) építik fel. A Vienna Pride csúcspontja a Szivárványparádé, június 16-án a bécsi Ringstraßen.

Az NRC Handelsblad című holland újság márciusban arról számolt be, hogy a holland katolikus egyház az 50-es és 60-as években állítólag homoszexuális fiúk és férfiak kasztrálásával bízott meg sebészeket. A lap újabb híre szerint holland tudósok ezt megerősítették a parlamentben lezajlott szerdai meghallgatáson.

„Szabad a Pride, a bíróság helyre tette a rendőrséget!” – tudatta a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ).

Egy frissen összeállított rangsor alapján az Egyesült Államok, Brazília és Japán vezeti azon országok listáját, ahol a meleg turisták a legtöbb pénzt költik el, ám Franciaország vagy éppen Németország is az élmezőnyben található (hazánk természetesen sehol sincs...). Az Out Now Consulting kutatásának többi adata is érdekes azonban.

Megjelent az első magyar nyelvű összefoglaló kötet, amelynek központi témája a magyarországi homofóbia. A kötet több tanulmányát a Háttér Társaság a Melegekért tagja írta, s olvashatunk benne az MTA Szociológiai Kutatóintézete és a Háttér által végzett 2010-es LMBT kutatás tapasztalatairól is. A szerzők között található Dombos Tamás, Borgos Anna, Mocsonaki László, Mészáros György, Lányi Katalin és Rédai Dorottya is.
A kért oldal felnőtt látogatóknak szól! Megtekintése csak 18 éven felülieknek!
A belépés gombra kattintva elfogadja és kijelenti, hogy nem zavarja a szexuális tartalom illetve biztosítja, hogy kiskorú nem fér hozzá a számítógéphez a felnőtt tartalmak megjelenése alatt!