Kedves Látogatóink!
2012 új év, új rendszerre való átállást is jelent számunkra. ezért egy újfajta metodikát vezetünk be.
Kedves Látogatóink!
Egy svájci üzleti partnerünkkel kötött szerződésnek köszönhetően ezután 2naponta frissülünk erotikus képregényekkel.
Tényleg az volt, az utolsó kis porcikájáig kívánatos, zamatos gyönyörűség. Nagyon meg akartam már kóstolni, még a nyál is összefutott a számban attól a krémszínű, hamvas bőrétől. Kicsit eltoltam, hogy az ölébe hajthassam a fejem oldalt feküdve a kanapén. Így ő nem fért hozzám, túl keskeny volt a hely, csak simogatni tudott, de nem bántam. Elég ez így elsőre, majd szól, ha akar még valamit. Neki is megfelelt így, mert hatalmas nyögéssel fogadta mikor mohón a számba vettem. Rögtön el is szakadtam tőle, mert azért mégse csak így…
Folytatás »Hozzámbújt, a mellkasom, a fenekem simogatta, megfordult, és a popsiját egyre agresszívebben dörzsölte lágyékomhoz. Kapva kaptam az alkalmon, és megmarkoltam. Erre Ő megfordult, átölelt, és valamit mondott, majd eszébe jutott, hogy nem értem, és angolul folytatta: Mindent a maga idejében! Erre megfogta kezem és engem maga után rángatva elindult kifelé. Ott leintett egy taxit, beszálltunk, bemondta a címet, és elindutunk. A kocsiban vad csókolózásba kezdtünk. Hú, de hogy csókolt... Fantasztikus volt, ahogy szavta az ajkaim. Nyelve keményen benyomult a számba, mely először nem nagyon tetszett, de később, miután teljesen magával ragadott a hév, inkább élveztem...
Folytatás »Ezt követően négykézlábra állitalak, és elkezdem sikositoval izgatni a segged. Ekkor látaom, hogy nem vagy borotvált. Hozom a borotvát, és simára borovállak. ettől már nyilik a segglukad, és azonnal befogadja a nagy vibrit. Kicsit fáj neked, de ez kit érdekel. A leggyorsabb fokozatra kapcsolom a vibrit, miközben eléd mászok, és benyomom megint a faszt a szádba.
Úrnőd nagyon élvezi a helyzetet, és örül, hogy ilyen jó kis szolgája van. Jutalmul beleengedek egy adag aranyesőt a szádba, amit az utolsó cseppig le kell nyelned.
Melleim megfeszültek, még úgy is, hason fekve is éreztem, hogy a bimbóim megkeményedtek az izgalom hatására. Viki pedig végighúzta az oldalamon először egy, majd két ujját, végül pedig a tenyerét. Szinte a melleimet simogatta oldalt. - Ha ezt sokáig csinálod, benedvesedek - közöltem vele. Halkan felkuncogott és rám se hederítve folytatta tovább. - Viki, nem hazudok! - szóltam rá, amikor durvábbra vette a dolgot. Körmei erősebben karmolták a hátam és egyre többször csúszott végig az oldalamon. Úgy éreztem, tennem kell valamit
Folytatás »Hozzámbújt, a mellkasom, a fenekem simogatta, megfordult, és a popsiját egyre agresszívebben dörzsölte lágyékomhoz. Kapva kaptam az alkalmon, és megmarkoltam. Erre Ő megfordult, átölelt, és valamit mondott, majd eszébe jutott, hogy nem értem, és angolul folytatta: Mindent a maga idejében! Erre megfogta kezem és engem maga után rángatva elindult kifelé. Ott leintett egy taxit, beszálltunk, bemondta a címet, és elindutunk. A kocsiban vad csókolózásba kezdtünk. Hú, de hogy csókolt... Fantasztikus volt, ahogy szavta az ajkaim. Nyelve keményen benyomult a számba, mely először nem nagyon tetszett, de később, miután teljesen magával ragadott a hév, inkább élveztem...
» FolytatásMikor két ilyen hullám is végig futott rajta majdnem lefutottam a pályáról örömömben, hogy sikerül neki ilyen kéjt okoznom. Mikor a sokadik orgazmus korbácsolta fel testét már szinte kínt okozva testének, akkora értünk a Hortobágy szélére ahol éppen csúcson járt a nap ezt kihasználva, kiparancsoltam a kocsiból és elkezdtem gyenge testét vetkőztetni. Nem sok ruha volt rajta ezért hamar végeztem a művelettel. A csomagtartóból újabb ajándékot vettem elő. Ami egy fekete latex nadrág volt amire belülről két mű pénisz volt erősítve, mindkettő levegővel tele pumpálható úgy hogy mind két lukat ki töltse...
» FolytatásNem volt ellenére, ezért bekaptam gyönyörű szerszámát és lassan a torkomra eresztettem (hú,ahogy írok róla,már fel is izgultam). Játszottam vele, élveztem,hogy élvezi. Nem bírta túl sokáig,hogy "csak" ennyi legyen a része,úgyhogy melleim fogdosása után alám nyúlt. Megérezte,hogy rettenetesen kívánja mindenem. Mivel nem tiltakoztam,felhajtotta a szoknyámat (nem nagyon kellett,olyan rövid),letolta harisnyám, mögém került és hátulról olyat tolt alám,hogy azt hittem kiesik a szemem,de persze nagyon élveztem
» FolytatásVadul ittam a csókját nyálunk összekeveredett. Hans nyögdécselt az élvezettől, ahogy végigcsókoltam az arcát, az ajkait. Kívántam ezt a magas német férfit. - Rossz vagy! - súgta Hans, ahogy a csók végén elváltunk egymástól. Ajkaink között vékony szálba feszült az összekeveredett nyálunk. Ujjammal szétszakítottam a vékony fonalat, majd végigsimítottam a számat, összegyűjtve a maradék cseppeket. Körbenéztem. Az összes férfi némán bámulta a jelenetet. Lassan a számba vettem a nedves ujjam. Szopogatni kezdtem, mintha csak egy kemény fasz lenne a számban. Ki- be mozgattam két ujjam az ajkaim között, nyögdécselve, cuppogva szopogattam nagy élvezettel...
» FolytatásAz utolsó parti vége felé lába kezdett vétlenül (?) szét nyílni, s így kezdett egyre jobban oldódni. Mivel ezt a csatát újra elvesztette, azt kértük tőle, hogy lábait nyissa jól szét, és mutassa meg bájait. Rettentő izgató volt kis terhesem baszás előtt, megadva magát. Szeméremajkai jól láthatóan csöpögtek a kéj nedvétől. Szeméremajkai teljesen csupaszok voltak. Ahogy kezdte megszokni a helyzetet, úgy lett egyre vadabb és izgatóbb. Előbb hátra fordult és térdepelve tárta szét pináját, majd seggét egyre közelebb dugta barátom nyelvéhez...
» FolytatásMikor sikerült elérnem a célom boldogan fürdettem az arcom, sőt ami a számba csurgott le is nyeltem.Utána pedig boldogan puszilgattam össze az édes kis pinádat. Sajnos, ahogy nőttél abba kellet hagynom, nehogy lebukjak... - Anyukám, úgy örülök, hogy te is szereted a pisis játékot! Istenem, de jó lett volna, ha nem hagyod abba... Bele borzongok ha rá gondolok... - Szeretném, ha most újra megtennéd... Odakint is jól esett, de zavart, hogy annyian néznek... Most ketten vagyunk, mint régen és így olyan bennsőséges... - Boldogan... a pezsgő egyébként is megtette már a magáét. A kád végére ültem lábaimat felhúztam és szétraktam.
» FolytatásPunimból a nedvek már rég átáztatták bugyimat és már combomon csorogtak. A nézők kezei mind a nemiszerveiken matattak. Tom eltorzult arcán láttam, hogy jön a vég, ezért apámat félretolva, bekaptam életem legtöbb élményét adó élőlényét a számba és kiszívtam belőle meleg krémes anyagot. Tapsvihar közepette csókolóztunk zárásként, illetve testem kényeztetése nyitányaként. A két legszeretettebb férfi testemet masszírozta, erogén zónáimat csókolgatta. A három szabad nő rámászott a három srácra, de erre nem nagyon tudtam figyelni hisz ujjak járták be barlangjaimat. Az első pettinges orgazmusom után apám szólt...
» FolytatásMárkó odavezetett az ágyhoz, és leültetett a szélére. Hátradőltem és a könyökeimre támaszkodtam. Ő feltette az egyik térdét a combom mellé és fölém hajolt. Ajkai ismét az enyémekhez értek és újból elöntött a lüktető hév. Dagadó férfiassága utat talált magának kifelé a bokszeralsójából, és most a hasamnak feszült. Éreztem lüktetését és a benne áramló vért. Végén apró cseppekben jelent meg az előnedv és átragadt az én bőrömre is. Az én kis barátom is akaratosan ágaskodott és betolakodott Márkó combjai közé, alulról nekifeszülve lábai közének
» FolytatásIsteni, most szopom közben a csiklódat, nyalom, egyre gyorsabban, és Te egyre jobban élvezel, hatalmas lökésekben jön az orgazmus, ordíts, nyűszíts, üvölts, kurva, ugye, jó? ... Most kihúzom a kezem, hasra fordítalak, idehívom a kutyát, kinyalatom vele a segged, jó, ugye? az állat már teljesen be van indulva, fasza mint a petrencésrúd, most belenyomja a seggedbe, remélem, fáj, ordíts! Ugye, azért jó is? A dog mindjárt elmegy, liheg, nyűszít, kicsit vérzik a segged, dehát, az nem baj, igaz? Az állat végzett, lemászik, elernyed, de én azt akarom, hogy fordulj meg, izgasd fel a száddal, szopjad a lankadt faszát, ami máris azonnal feláll, szopjad, gyerünk...
» FolytatásAz ajkaim után a szemem következett, majd egy kis pirosító került az arcomra. Legvégül a fiókból egy középhosszú sötétbarna női paróka került elő, amit játékosan a fejemre igazított. Teljesen megnémultam a látványtól, egy szexisen kifestett lány nézett vissza a tükörből, és én egyre jobban kezdtem magam beleélni új szerepembe. Felálltam, lábamon csillogva feszült a harisnya, s a csipkés bugyiban kéjesen meredt a farkam. Helga néni mögém állt, hátulról átölelt, és a nyakamat kezdte el csókolni, szívni, harapdálni, miközben egyik kezével a merevedő mellbimbómat simogatta, a másikkal a farkam markolászta. Fantasztikusan jó érzés volt...
» Folytatás
A hatóságok hetedszerre is betiltották a meleg büszkeség napján tartandó felvonulást az orosz fővárosban - közölték pénteken a szervezők.

Az idei Vienna Pride 2012. június 12. és 16. között kerül megrendezésre. A Pride falut ez alkalommal a Rathausplatzon (a Városháza előtti téren) építik fel. A Vienna Pride csúcspontja a Szivárványparádé, június 16-án a bécsi Ringstraßen.

Az NRC Handelsblad című holland újság márciusban arról számolt be, hogy a holland katolikus egyház az 50-es és 60-as években állítólag homoszexuális fiúk és férfiak kasztrálásával bízott meg sebészeket. A lap újabb híre szerint holland tudósok ezt megerősítették a parlamentben lezajlott szerdai meghallgatáson.

„Szabad a Pride, a bíróság helyre tette a rendőrséget!” – tudatta a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ).

Egy frissen összeállított rangsor alapján az Egyesült Államok, Brazília és Japán vezeti azon országok listáját, ahol a meleg turisták a legtöbb pénzt költik el, ám Franciaország vagy éppen Németország is az élmezőnyben található (hazánk természetesen sehol sincs...). Az Out Now Consulting kutatásának többi adata is érdekes azonban.

Megjelent az első magyar nyelvű összefoglaló kötet, amelynek központi témája a magyarországi homofóbia. A kötet több tanulmányát a Háttér Társaság a Melegekért tagja írta, s olvashatunk benne az MTA Szociológiai Kutatóintézete és a Háttér által végzett 2010-es LMBT kutatás tapasztalatairól is. A szerzők között található Dombos Tamás, Borgos Anna, Mocsonaki László, Mészáros György, Lányi Katalin és Rédai Dorottya is.
A kért oldal felnőtt látogatóknak szól! Megtekintése csak 18 éven felülieknek!
A belépés gombra kattintva elfogadja és kijelenti, hogy nem zavarja a szexuális tartalom illetve biztosítja, hogy kiskorú nem fér hozzá a számítógéphez a felnőtt tartalmak megjelenése alatt!