Kedves Látogatóink!
2012 új év, új rendszerre való átállást is jelent számunkra. ezért egy újfajta metodikát vezetünk be.
Kedves Látogatóink!
Egy svájci üzleti partnerünkkel kötött szerződésnek köszönhetően ezután 2naponta frissülünk erotikus képregényekkel.
Tényleg az volt, az utolsó kis porcikájáig kívánatos, zamatos gyönyörűség. Nagyon meg akartam már kóstolni, még a nyál is összefutott a számban attól a krémszínű, hamvas bőrétől. Kicsit eltoltam, hogy az ölébe hajthassam a fejem oldalt feküdve a kanapén. Így ő nem fért hozzám, túl keskeny volt a hely, csak simogatni tudott, de nem bántam. Elég ez így elsőre, majd szól, ha akar még valamit. Neki is megfelelt így, mert hatalmas nyögéssel fogadta mikor mohón a számba vettem. Rögtön el is szakadtam tőle, mert azért mégse csak így…
Folytatás »Hozzámbújt, a mellkasom, a fenekem simogatta, megfordult, és a popsiját egyre agresszívebben dörzsölte lágyékomhoz. Kapva kaptam az alkalmon, és megmarkoltam. Erre Ő megfordult, átölelt, és valamit mondott, majd eszébe jutott, hogy nem értem, és angolul folytatta: Mindent a maga idejében! Erre megfogta kezem és engem maga után rángatva elindult kifelé. Ott leintett egy taxit, beszálltunk, bemondta a címet, és elindutunk. A kocsiban vad csókolózásba kezdtünk. Hú, de hogy csókolt... Fantasztikus volt, ahogy szavta az ajkaim. Nyelve keményen benyomult a számba, mely először nem nagyon tetszett, de később, miután teljesen magával ragadott a hév, inkább élveztem...
Folytatás »Ezt követően négykézlábra állitalak, és elkezdem sikositoval izgatni a segged. Ekkor látaom, hogy nem vagy borotvált. Hozom a borotvát, és simára borovállak. ettől már nyilik a segglukad, és azonnal befogadja a nagy vibrit. Kicsit fáj neked, de ez kit érdekel. A leggyorsabb fokozatra kapcsolom a vibrit, miközben eléd mászok, és benyomom megint a faszt a szádba.
Úrnőd nagyon élvezi a helyzetet, és örül, hogy ilyen jó kis szolgája van. Jutalmul beleengedek egy adag aranyesőt a szádba, amit az utolsó cseppig le kell nyelned.
Melleim megfeszültek, még úgy is, hason fekve is éreztem, hogy a bimbóim megkeményedtek az izgalom hatására. Viki pedig végighúzta az oldalamon először egy, majd két ujját, végül pedig a tenyerét. Szinte a melleimet simogatta oldalt. - Ha ezt sokáig csinálod, benedvesedek - közöltem vele. Halkan felkuncogott és rám se hederítve folytatta tovább. - Viki, nem hazudok! - szóltam rá, amikor durvábbra vette a dolgot. Körmei erősebben karmolták a hátam és egyre többször csúszott végig az oldalamon. Úgy éreztem, tennem kell valamit
Folytatás »Tényleg az volt, az utolsó kis porcikájáig kívánatos, zamatos gyönyörűség. Nagyon meg akartam már kóstolni, még a nyál is összefutott a számban attól a krémszínű, hamvas bőrétől. Kicsit eltoltam, hogy az ölébe hajthassam a fejem oldalt feküdve a kanapén. Így ő nem fért hozzám, túl keskeny volt a hely, csak simogatni tudott, de nem bántam. Elég ez így elsőre, majd szól, ha akar még valamit. Neki is megfelelt így, mert hatalmas nyögéssel fogadta mikor mohón a számba vettem. Rögtön el is szakadtam tőle, mert azért mégse csak így…
» FolytatásŐ eközben a fejemet simogatta, a hajamat markolászta és minden egyes kis harapásra halkan felszisszent. Ez nem a fájdalom, hanem a gyönyör hangja volt. Kezembe vettem először a jobb mellét és úgy szopiztam, azután a balt nyalogattam. Aztán folytattam a csodás utat a hasa felé, a kezemet azonban a mellén felejtettem és miközben lapos, kemény hasát csókolgattam, a mellbimbóit az ujjam közé fogva morzsolgattam. Amikor az alhasnál jártam, a kezem a melléről a hátára csúszott. Majd szép lassan, masszírozó mozdulattal egészen eljutottam a fenekéig . Szép lassan lecsúsztattam a alsónadrágját és feltárult szépséges, teljesen csupaszra borotvált szeméremdombjából előremeredő pénisze.
» FolytatásSzimpatikus, markáns arcú, kicsit nagydarab pasi volt, de mint utólag kiderült színtiszta izom volt mindene. Tényleg csak beszélgettünk az elején. Valami miatt zavarban voltam. Lehet, hogy azért, mert baromira állt a farkam. Ezt ő hamar észrevette, és rögtön odanyúlt. Nagyon jól esett, ahogy simogatta a farkamat. Hamar megjött a kedvem a szexhez. Először elkocsikáztunk egy elhagyatott parkba, de ott már állt egy kocsi, így más helyet kerestünk magunknak. Találtunk is egy csendes helyet egy útszéli tisztáson. Lekapcsolta a kocsi világítását és kiszálltunk az autóból. A motorháztetőnek dőlt és elővette kb. 18 centis dákóját.
» FolytatásAzért kicsim, mert ha ezt így csinálnánk, akkor, ha én megkívánnám a főnököm feleségét és az is engemet, s ha szeretkeznénk, lehet, hogy nem tetszene a főnökömnek..., de ha éppenséggel a főnököm kívánna meg engemet, s egymáséi lennénk, lehet, hogy a feleségnek nem tetszene a szituáció. – Ó, Istenem de bonyolultak vagytok földiek! – nyafogott Tilla, s bordás vaginájával szívta, tolta bíborlándzsámat tűzforró testébe. Most csinálta először azt, hogy amikor már kitörni készült a magom, izmos ánusával elszorította falloszom tövét. S az nem kapván vért: lecsillapodott. Miközben így ügyködött, cinkosan rám nevetett, mint egy csínytevésen kapott kisfiú.
» FolytatásRövidesen hozzá kezdtünk akciózni. Teljesen csupasz, méretes farka volt (kb. 18 centis). Nagyon izgatott, ahogy előttem meredezett egy tőlem kissé idősebb pasi dákója. Én ekkor egyébként 19 éves lehettem. Kényeztettük egymást, amikor is hívta a haverja, hogy átjönne. Kérdezte, hogy lenne-e kedvem hármasban. Kicsit tartottam tőle, de belementem. Átjött a pasi. Jó kis fickó volt ő is. Ő is olyan 40 év körül volt. Beszállt ő is közénk. Ketten kényeztették a farkamat. Nagyon jól esett, ahogy a fotelben hátradőltem, közben pedig ketten nyalogattak-szoptak
» FolytatásPár Super Eros újsággal már ezidőben is rendelkeztem, így hát elővettem néhányat. Nem sok idő kellett, míg meredezni kezdett odalenn. Egyedül unalmas kiverni, így feladtam egy hirdetést az oldalra, hogy telefonszexre kerenék partnert. A hirdetésem megjelent, ám nem hívott senki. Máskor 5-6 számról is csörgetnek, vagy hívnak, de most senki. Gondoltam, nem veszítek semmit, feladtam még egy hirdetést. Egyszer csak csörgött a telefonom. Ismeretlen számról hívott valaki. Dávidként mutatkozott be. Elkezdtünk beszélgetni. Kiderült, hogy nálam egy évvel idősebb. Én ekkor voltam 19 éves. Aranyos, már-már erotikus hangja volt. Keményen állt a bránerem. Mondtuk egymásnak, hogy ha együtt lennénk, miket csinálnánk, hogyan kényeztetnénk egymást stb. Kiderült, hogy ő csont passzív, ami nekem nagyon tetszett, mert ekkortájt azt szerettem, ha egy fiatal, vékony, jóképű srác szopja a farkam
» FolytatásFigyelmes lettem egy 25 éves srác hirdetésére, aki már több alkalommal hirdetett az oldalon. Összeszedtem minden bátorságomat és írtam neki egy SMS-t, hogy szeretnék vele megismerkedni. Válaszolt is rá, hogy benne van. Ezután felhívtam. Csabiként mutatkozott be. Megbeszéltünk egy találkozót. Már kezdett sötétedni, amikor találkoztam vele. Férfias, sportos testalkatú, helyes arcú srác volt. Nagyon ráizgultam. Rajta is látszott, hogy bejövök neki. Alig vártam, hogy végre csináljunk egymással valamit.
» FolytatásÉrzékien, nagyon finoman nyalni kezdte a zacsimat, aztán mélyem bevette a szájába a farkamat és szopni kezdte. Nagyon frankón csinálta. Közben a fenekemet simogatta és a lukamat izgatta. Kiment a szobából és egy csomag gumival jött vissza. Finoman ráhúzott a farkamra egy kotont, bekente a lukát síkosítóval, és már csúszott is rá a kőkemény farkamra. Én mindeközben hanyatt feküdtem. Közben ő egyre gyorsabban lovagolt rajtam. 10-15 perc elteltével hatalmasat élveztem. De ő ekkor sem hagyta abba a lovaglást. Alig bírtam magammal, annyira jól esett a dolog. Leszállt rólam, lekapta a farkamról a gumit, és tisztára nyalta a dákómat.
» FolytatásAmikor leszálltam a buszról, ő már ott állt. Ha jól emlékszem, rövid kockás nacit és fehér feszülős pólót viselt. Nagyon szexisen nézett ki. Arcra nagyon helyes, kisfiús, testre sovány, de látszott rajta, hogy sportol valamit. Mint kiderült, úszni szokott. Végig nagyon aranyosan viselkedett. Nagyon ráizgultam a srácra. Leültem a fotelba, elém térdelt, és először csak nacin keresztül simogatta a farkamat, aztán elővette és rábukott. Annyira jól csinálta, hogy ha nem szólok neki, hogy hagyja abba, azonnal elsültem volna. Átmentünk az ágyra, hasra feküdt, levettem róla a nacit (alatta nem volt semmi), és nyalni kezdtem szőrtelen kerek fenekét
» FolytatásHamar ágaskodni kezdett a cerkánk. A vad smárolás közben meztelenre vetkőztettük egymást. Kitalálta, hogy zuhanyozzunk együtt. Gondoltam, a spicces állapot csökkentésére is jó lesz, egy kis hideg zuhany. Nem kád, hanem egy méretes zuhanytálca volt beépítve a fürdőszobába. Kényelmesen elfértünk mindketten. Baromira állt mindkettőnk farka, miközben érzékien szappanoztuk egymás testét. Én leginkább a farkával voltam elfoglalva, ő pedig folyamatosan a fenekemet és a lyukamat simogatta. Időnként az ujját is belém dugta. Olyankor hangosan felnyögtem, annyira jól esett. Nagyon ráizgultunk egymásra. Gyorsan lemostuk magunkról a sampont és visszatértünk a szobába. Hasra fektetett, és nyalni kezdett. Néhányszor ráköpött a lukamra, amire az baromira síkossá vált. Nagyon nem kellett tágítani sem, mert azt már a zuhany alatt megtette.
» Folytatás
A hatóságok hetedszerre is betiltották a meleg büszkeség napján tartandó felvonulást az orosz fővárosban - közölték pénteken a szervezők.

Az idei Vienna Pride 2012. június 12. és 16. között kerül megrendezésre. A Pride falut ez alkalommal a Rathausplatzon (a Városháza előtti téren) építik fel. A Vienna Pride csúcspontja a Szivárványparádé, június 16-án a bécsi Ringstraßen.

Az NRC Handelsblad című holland újság márciusban arról számolt be, hogy a holland katolikus egyház az 50-es és 60-as években állítólag homoszexuális fiúk és férfiak kasztrálásával bízott meg sebészeket. A lap újabb híre szerint holland tudósok ezt megerősítették a parlamentben lezajlott szerdai meghallgatáson.

„Szabad a Pride, a bíróság helyre tette a rendőrséget!” – tudatta a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ).

Egy frissen összeállított rangsor alapján az Egyesült Államok, Brazília és Japán vezeti azon országok listáját, ahol a meleg turisták a legtöbb pénzt költik el, ám Franciaország vagy éppen Németország is az élmezőnyben található (hazánk természetesen sehol sincs...). Az Out Now Consulting kutatásának többi adata is érdekes azonban.

Megjelent az első magyar nyelvű összefoglaló kötet, amelynek központi témája a magyarországi homofóbia. A kötet több tanulmányát a Háttér Társaság a Melegekért tagja írta, s olvashatunk benne az MTA Szociológiai Kutatóintézete és a Háttér által végzett 2010-es LMBT kutatás tapasztalatairól is. A szerzők között található Dombos Tamás, Borgos Anna, Mocsonaki László, Mészáros György, Lányi Katalin és Rédai Dorottya is.
A kért oldal felnőtt látogatóknak szól! Megtekintése csak 18 éven felülieknek!
A belépés gombra kattintva elfogadja és kijelenti, hogy nem zavarja a szexuális tartalom illetve biztosítja, hogy kiskorú nem fér hozzá a számítógéphez a felnőtt tartalmak megjelenése alatt!