Kedves Látogatóink!
2012 új év, új rendszerre való átállást is jelent számunkra. ezért egy újfajta metodikát vezetünk be.
Kedves Látogatóink!
Egy svájci üzleti partnerünkkel kötött szerződésnek köszönhetően ezután 2naponta frissülünk erotikus képregényekkel.
Tényleg az volt, az utolsó kis porcikájáig kívánatos, zamatos gyönyörűség. Nagyon meg akartam már kóstolni, még a nyál is összefutott a számban attól a krémszínű, hamvas bőrétől. Kicsit eltoltam, hogy az ölébe hajthassam a fejem oldalt feküdve a kanapén. Így ő nem fért hozzám, túl keskeny volt a hely, csak simogatni tudott, de nem bántam. Elég ez így elsőre, majd szól, ha akar még valamit. Neki is megfelelt így, mert hatalmas nyögéssel fogadta mikor mohón a számba vettem. Rögtön el is szakadtam tőle, mert azért mégse csak így…
Folytatás »Hozzámbújt, a mellkasom, a fenekem simogatta, megfordult, és a popsiját egyre agresszívebben dörzsölte lágyékomhoz. Kapva kaptam az alkalmon, és megmarkoltam. Erre Ő megfordult, átölelt, és valamit mondott, majd eszébe jutott, hogy nem értem, és angolul folytatta: Mindent a maga idejében! Erre megfogta kezem és engem maga után rángatva elindult kifelé. Ott leintett egy taxit, beszálltunk, bemondta a címet, és elindutunk. A kocsiban vad csókolózásba kezdtünk. Hú, de hogy csókolt... Fantasztikus volt, ahogy szavta az ajkaim. Nyelve keményen benyomult a számba, mely először nem nagyon tetszett, de később, miután teljesen magával ragadott a hév, inkább élveztem...
Folytatás »Ezt követően négykézlábra állitalak, és elkezdem sikositoval izgatni a segged. Ekkor látaom, hogy nem vagy borotvált. Hozom a borotvát, és simára borovállak. ettől már nyilik a segglukad, és azonnal befogadja a nagy vibrit. Kicsit fáj neked, de ez kit érdekel. A leggyorsabb fokozatra kapcsolom a vibrit, miközben eléd mászok, és benyomom megint a faszt a szádba.
Úrnőd nagyon élvezi a helyzetet, és örül, hogy ilyen jó kis szolgája van. Jutalmul beleengedek egy adag aranyesőt a szádba, amit az utolsó cseppig le kell nyelned.
Melleim megfeszültek, még úgy is, hason fekve is éreztem, hogy a bimbóim megkeményedtek az izgalom hatására. Viki pedig végighúzta az oldalamon először egy, majd két ujját, végül pedig a tenyerét. Szinte a melleimet simogatta oldalt. - Ha ezt sokáig csinálod, benedvesedek - közöltem vele. Halkan felkuncogott és rám se hederítve folytatta tovább. - Viki, nem hazudok! - szóltam rá, amikor durvábbra vette a dolgot. Körmei erősebben karmolták a hátam és egyre többször csúszott végig az oldalamon. Úgy éreztem, tennem kell valamit
Folytatás »Tibi (így hívták a pasast) elővette a cerkát és masztizni kezdett. Mérgesen ránéztem, és kérdeztem tőle, hogy miért magának csinálja, ha egyszer itt van egy éhes száj. Erre ő felállt az ágyról, felém állt, és először az arcomat kezdte csapkodni lomposával, ami már keményen állt. Méretes cerka volt, olyan 19centis, enyhén szőrös, de nagyon gusztusos. Finoman megnyaltam a számat, mire ő mondta, hogy nyalogassam a makkját. Elkezdtem játszani vele. Simiztem a heréit, miközben lágyan kényeztettem a gyönyörű falloszt. Egyre beljebb csúsztatta a számba, ezért egyre jobban ki kellett nyitnom. A nyelvemet félre kellett tolnom, hogy egyre mélyebbre tudjon hatolni.
» FolytatásKedvenc póza szopatásban az, amikor letérdelek, vagy leülök a szőnyegre, fölémáll, és belelógatja a számba a farkát. Én pedig odaadó módon szopogatom, nyalogatom. Először finoman érzékien szopom, nagyon élvezi ezt a dolgot. De amikor már beindul, akkor elég keményen szopat. Nemegyszer elzsibbadt már a szám (szinte minden alkalommal:))) A lényeg, hogy szopjam, nyalogassam, kényeztessem. Legtöbbször meg is szokott dugni. Csodálkozom rajta, hogy mennyire jól bírom ezt a vastag farkat. Amikor berakja, akkor kicsit kellemetlen, de pár perc elteltével, már keményen döngethet. Leginkább hátulról szokott dugni, úgy, hogy négykézláb állok az ágyon, nekitámaszkodom a falnak, ő mögém áll, és adagolja a dákót
» FolytatásLegnagyobb megdöbbenésemre abbahagyta a cumizást, és a fülembe súgta, hogy "Bele akarok ülni a dákódba!" Meglepődtem, kicsit vonakodtam tőle, mégiscsak nem szokványos helyen vagyunk. De gondoltam, nem lehet kihagyni az alkalmat. Nem mindennapos (sajnos), hogy egy fiatal, nagyon helyes pasika lovagol meg egy parkban. Szóval nem teketóriázott, kicsit benyálazta a lyukát, és óvatosan rácsúszott meredező faszomra. Kicsit igazgatta a rudamat, majd egyre hevesebben kezdett mozogni rajta. Közben a nyakamat csókolgatta, puszilgatta az arcomat
» FolytatásHihetetlenül felizgultam, és mivel szorosan egymáshoz simultunk, éreztem, hogy ő is. Mostmár gátlástalanul apró csókokkal halmoztam el a száját, néha jutott egy-egy az arcára is. Éreztem, hogy az alkohol miatt támolyog velem a világ, de közben kijózanító volt ez az őrületes izgalom. Egyre szenvedélyesebbé vál a csók, mostmár biztos voltam benne, hogy ő is felébredt, mert viszonozni kezdte. Szorosan átfonva egymást egyre vadabbá és egyre hangosabbá vált a csókolózás. Már nem csak az ajkait, de a nyelvét is ízlelgettem, ő pedig már nem csak hogy viszonozta, de néha kezdeményezett is és az ajkunk és a nyelvünk vadul bírkózott egymással.
» FolytatásEz aaaaaaaz, igeeeeen, így! Ezt szeretem! De jól csinálod.. Huuuh uh, mhhhh, áhh, hagyd abba, ezt ne csináld..csikiz....óó igen még is....., abba ne hagyd, igen a másikat is, mindkét golyómat szívd be...eez az.... Közben őrülten verte a farkamat, saját kéjének örjöngésére. Ettől megint majdnem elsültem, ezért megszorítottam a kezét....... Értette a jelzést.... és a farkán éreztem, hogy ő is közel jár a végzetes hullámhoz..... Megfordult, végig nyaltam a golyóit, a formás, kerek seggének, már a látványa is a végletekig felizgatott. Simogattam, nyaltam, csókoltam, haraptam, marcangoltam...... Bele nyaltam mmmmmmmmmmmhhn, és újra, és újra..... Amíg remegett alattam, és kérlelni nem kezdett: - Hagyd abba, vagy elévezek! A farkadat akarom! Most!
» FolytatásBelecsókoltam a rózsájába is, és már mire észbe kaptam finoman ujjaztam és nyaltam míg már nyöszörgött. Közben ő is falánkan szopott, és a fenekemet simogatta- gyömöszölte. Végignyalt a köldökömtől kezdve a combomig bezárólag hogy aztán úgy nyalogassa és szopja a farkam olyan vehemenciával, hogy már szó sem lehetett róla, hogy eljussunk az ágyig. Azért még tettünk rá egy utolsó kísérletet, nagy nehezen elszakadtam tőle, talpra álltam, és fölhúztam őt is. Pihegve dőlt a falnak, és már a karja megint a nyakam köré került valahogy, ott smároltunk a falnak dőlve, összedörgölve a farkunkat lihegve egymás nyakába-szájába
» FolytatásNehézségek árán megtaláltam a lépcsőházat (egy öreg nénike segített). Felmentem, ő már az ajtóban várt. Félhosszú, szőke haja volt, gyönyörű kék szeme. Izmos, magas, 28 éves srác volt. Pornót nézett éppen. Gondolom, már edzett. Egy rövidnadrág volt rajta, amiben már ágaskodott a cerkája. Leültem a fotelba, kivette a nadrágomból és már szopta is a farkamat. Ezután abba hagyta, és mondta, hogy most én szopjam neki.
» FolytatásElvonultunk az egyik szobába. Betettünk egy filmet, majd elkezdtünk kényeztetni egymás dákóját. Amikor Tamás a faszomat keményre szopta, gumit húzott rá és finoman rácsúszott. Nem én voltam az első, akibe beleült, mert elég gyakorlottan tette, és könnyen rá is csúszott. Akkor lovagoltak meg először (kb. 20 éves lehettem). Nagyon élveztem a dolgot. Egyszer csak azt vettem észre, hogy kinyílik az ajtó, és az idős pasas leselkedik befelé a szobába. Gondoltam ebből baj nem lehet, és hát neki is kell egy kis élvezet. Szóval, hagytam hagy nézzen minket. De ő nem elégedett meg a látvánnyal. Közelebb jött, letérdelt az ágy mellé és a golyóimat kezdte nyalogatni
» FolytatásBecsukta maga mögött az ajtót és a függönyt is elhúzta majd megszabadúlt ő is ruháitól.Szép formás,egyenes fasza volt,mint a szög amit rögtön a számba vettem és szoptam.Régóta nem élvezhetett szegény mert gyorsan ki is kapta a számból. Felhúztam rá egy gumit és négykézlábra állva felkínáltam magam neki.Ő hátulról lassan belém rakta kőkemény faszát és először lassan de egy pillanat múlva mélyen belém vágta és vadul magáévá tett
» FolytatásTé nyelve az én számban, az én farkam Té kezében... Mert Té mikor megfordult, egyből megérezte, mennyire merev vagyok, ez pedig minden kételyét eloszlatta. Kiszabadította, megmarkolta, és húzkodta föl-le, föl-le, én meg csak sóhajtoztam és tátogtam. Lábaimat fölemelte, és döfködni kezdett, majd lerántotta a gatyáját, lehúzta az enyémet is, és ismét fölemelte a lábaimat. Furcsa érzés volt, mikor a csupasz makkja hozzám ért. De kéjes volt a látvány, hogy ez a fiú engem, ilyen forró vágyakozással, ennyire mereven, lendületesen, céltudatosan...
» Folytatás
A hatóságok hetedszerre is betiltották a meleg büszkeség napján tartandó felvonulást az orosz fővárosban - közölték pénteken a szervezők.

Az idei Vienna Pride 2012. június 12. és 16. között kerül megrendezésre. A Pride falut ez alkalommal a Rathausplatzon (a Városháza előtti téren) építik fel. A Vienna Pride csúcspontja a Szivárványparádé, június 16-án a bécsi Ringstraßen.

Az NRC Handelsblad című holland újság márciusban arról számolt be, hogy a holland katolikus egyház az 50-es és 60-as években állítólag homoszexuális fiúk és férfiak kasztrálásával bízott meg sebészeket. A lap újabb híre szerint holland tudósok ezt megerősítették a parlamentben lezajlott szerdai meghallgatáson.

„Szabad a Pride, a bíróság helyre tette a rendőrséget!” – tudatta a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ).

Egy frissen összeállított rangsor alapján az Egyesült Államok, Brazília és Japán vezeti azon országok listáját, ahol a meleg turisták a legtöbb pénzt költik el, ám Franciaország vagy éppen Németország is az élmezőnyben található (hazánk természetesen sehol sincs...). Az Out Now Consulting kutatásának többi adata is érdekes azonban.

Megjelent az első magyar nyelvű összefoglaló kötet, amelynek központi témája a magyarországi homofóbia. A kötet több tanulmányát a Háttér Társaság a Melegekért tagja írta, s olvashatunk benne az MTA Szociológiai Kutatóintézete és a Háttér által végzett 2010-es LMBT kutatás tapasztalatairól is. A szerzők között található Dombos Tamás, Borgos Anna, Mocsonaki László, Mészáros György, Lányi Katalin és Rédai Dorottya is.
A kért oldal felnőtt látogatóknak szól! Megtekintése csak 18 éven felülieknek!
A belépés gombra kattintva elfogadja és kijelenti, hogy nem zavarja a szexuális tartalom illetve biztosítja, hogy kiskorú nem fér hozzá a számítógéphez a felnőtt tartalmak megjelenése alatt!