Kedves Látogatóink!
2012 új év, új rendszerre való átállást is jelent számunkra. ezért egy újfajta metodikát vezetünk be.
Kedves Látogatóink!
Egy svájci üzleti partnerünkkel kötött szerződésnek köszönhetően ezután 2naponta frissülünk erotikus képregényekkel.
Tényleg az volt, az utolsó kis porcikájáig kívánatos, zamatos gyönyörűség. Nagyon meg akartam már kóstolni, még a nyál is összefutott a számban attól a krémszínű, hamvas bőrétől. Kicsit eltoltam, hogy az ölébe hajthassam a fejem oldalt feküdve a kanapén. Így ő nem fért hozzám, túl keskeny volt a hely, csak simogatni tudott, de nem bántam. Elég ez így elsőre, majd szól, ha akar még valamit. Neki is megfelelt így, mert hatalmas nyögéssel fogadta mikor mohón a számba vettem. Rögtön el is szakadtam tőle, mert azért mégse csak így…
Folytatás »Hozzámbújt, a mellkasom, a fenekem simogatta, megfordult, és a popsiját egyre agresszívebben dörzsölte lágyékomhoz. Kapva kaptam az alkalmon, és megmarkoltam. Erre Ő megfordult, átölelt, és valamit mondott, majd eszébe jutott, hogy nem értem, és angolul folytatta: Mindent a maga idejében! Erre megfogta kezem és engem maga után rángatva elindult kifelé. Ott leintett egy taxit, beszálltunk, bemondta a címet, és elindutunk. A kocsiban vad csókolózásba kezdtünk. Hú, de hogy csókolt... Fantasztikus volt, ahogy szavta az ajkaim. Nyelve keményen benyomult a számba, mely először nem nagyon tetszett, de később, miután teljesen magával ragadott a hév, inkább élveztem...
Folytatás »Ezt követően négykézlábra állitalak, és elkezdem sikositoval izgatni a segged. Ekkor látaom, hogy nem vagy borotvált. Hozom a borotvát, és simára borovállak. ettől már nyilik a segglukad, és azonnal befogadja a nagy vibrit. Kicsit fáj neked, de ez kit érdekel. A leggyorsabb fokozatra kapcsolom a vibrit, miközben eléd mászok, és benyomom megint a faszt a szádba.
Úrnőd nagyon élvezi a helyzetet, és örül, hogy ilyen jó kis szolgája van. Jutalmul beleengedek egy adag aranyesőt a szádba, amit az utolsó cseppig le kell nyelned.
Melleim megfeszültek, még úgy is, hason fekve is éreztem, hogy a bimbóim megkeményedtek az izgalom hatására. Viki pedig végighúzta az oldalamon először egy, majd két ujját, végül pedig a tenyerét. Szinte a melleimet simogatta oldalt. - Ha ezt sokáig csinálod, benedvesedek - közöltem vele. Halkan felkuncogott és rám se hederítve folytatta tovább. - Viki, nem hazudok! - szóltam rá, amikor durvábbra vette a dolgot. Körmei erősebben karmolták a hátam és egyre többször csúszott végig az oldalamon. Úgy éreztem, tennem kell valamit
Folytatás »Szép lassan lehúztam a bőrt álló farkáról és szemem elé tárult vörös, nedvességtől csillogó makkja. Alig vártam, hogy a számba vegyem, de húzni akartam az ő idegeit is, ezért nyelvemmel levándoroltam a farka tövébe és a bal, majd a jobb oldalon végignyalogattam a kéjrúdját. Mikor végeztem, a makkját kezdtem izgatni. Elkezdtem nyalogatni körbe-körbe, néha a nyelvemet bedugtam a nyílásba is, majd hirtelen rábuktam, számbavettem csupasz makkját. Közben kezemmel húzogattam a farka törzsén a bőrt fel-le, a makkot szívtam, szoptam, nyelvemmel pedig körbenyaldostam szorgosan. Jani már sóhajtozott, látszott, hogy nagyon jó neki, mert emelgette a csípőjét, szabályosan dugta a számat.
» FolytatásSimogatásai egyre érzékibbek lettek, és valami földöntúli boldogság kerített hatalmába, amitől én is felbátorodtam. Nyelveink egyre szenvedélyesebben kardoztak, farkaink, pedig már az egekig értek. Már ekkor én is bátrabb voltam, és belecsúsztattam kezem nadrágjába. Ekkor ő hátamra fektetett (tudta, hogy még nem voltam fiúval), és levette alsómat. Forró ajkával végigcsókolta az egész testemet, különös gondot fordítva a nyakamra, a mellbimbóimra és a hasam aljára. Amikor végignyalta az alhasamat és áttért a farkamra, azt hittem azonnal elélvezek.
» FolytatásTeljesen meg kellet támaszkodnom az egyik gerendának, mert úgy éreztem, minden erőm elhagy, hisz még a lábam is reszketett. De bratyó egyfolytában szopott, söt ahogyan észrevette izgalmi állapotomat, még nagyobb hévvel cuppogott duzadt fegyveremen. Levegő után kapkodtam, jó erősen nekitámaszkodtam és bele is kapaszkodtam a gerendába, mert most már kitörni készült a vulkán. Ezt érzékelve bratyó kivette szájából és elkezdte verni, egyre gyorsabban. Szinte nem is lehetett látni a kezét, ahogyan mozgott. Majd nagy levegőt vettem és árasztottam nedvemet egy nagy spricceléssel kezdve
» FolytatásJózsinak teljesen szétnyílt a feneke, amikor kifelé jött a farok, majd összezáródott. mikor belehatolt ismét Fejét leengedte és áhítva nyögdécselt miközben a farka csapdosta a hasát olykor Időnként akkorákat lökött baratyó. hogy teljesen eltolta Józsit. így mindig utána kellett mozdulnia. Mindaddig, míg teljesen a közeli gerendának nem nyomta. Igy kénytelen volt Józsi magát kitámasztani, hogy állni tudja a lökéseket. Felegyenesedett és bal kezével kitámasztotta magát, míg a jobb kezével elkezdte verni a farkat.
» FolytatásÉn felálltam, kíváncsi voltam, hogyan fest ez az egész szemből. Feri most félkemény fasza és súlyos tojásai előre-hátra lengtek megtermett segge alatt, ahogyan ide-oda helyezkedett, és mert észlelte, hogy a háta mögé álltam és onnan figyelem, nagy mancsaival széthúzta a farpofáit, hogy láthassam, ahogy segge lyukát hol megfeszíti, hol elernyeszti Igazán izgató látvány volt. gondoltam is. hogy akár rögtön beverhetném neki hátulról de türtőztettem magam, ma én csak néző vagyok...
» FolytatásEgy pillanat alatt felmeredtem megint, a tekintetünk összeakadt, a kis erdei útról beléptem a fák közé. kiszabadítottam a farkam a fogságából, de nem toltam le az úszónadrágomat, a fiú elé álltam, és máris megragadtuk egymás dorongját, elkezdtük egymásnak verni, először lassan, ahogyan ő csinálta magának korábban, aztán egyre gyorsuló iramban. Valamit mondott olaszul, nem értettem, de jelezte, hogy mit szeretne, a kezével kicsit lefelé nyomta a fejem, nyilván, hogy bukjak rá impozáns falloszára...
» FolytatásAzért barátságosan mondta mérjük össze, ha már így versenyben vagyunk. Tetszett a gondolat. Mindketten felálltunk és farkunkat egymás mellé tettük mintha méricskélnénk. A pontosság kedvéért a kezével össze is fogta a két szép dagadó farkat és megsimogatta gömbölyű popsimat. Na, melyikünk a nyertes kérdezte és kezemet a hatalmas még mindig növő farkára helyezte mintegy rákulcsolva és bíztatott fogjam csak át. Tudta, hogy ujjaim ne érik körbe a hatalmas szerszámot. Majd egy kis kézjáték után javasolta üljünk le.
» FolytatásÉlveztem ahogy csinálja, néha-néha még jobban ráhúztam a fejét a ****ira, a rengeteg nyála már a tökeimen folyt. Egy idő után viszonozni akartam, amit ő tett. szinte alig tudtam kihúzni a faszom a szájából, annyira el volt foglalva. de azért sikerült, elétérdeltem. segített, elővette a faszát a heréivel együtt, és ekkor rájöttem, hogy a nagy autósnak kicsiny fasza van mondás nem mindig áll. Ami állt az az ő pélója volt. régóta nem láttam ilyen termetes példányt, nem is hogy hosszú volt. hanem inkább tömzsi, életemben nem szoptam ilyen vastag faszt előtte Élvezettel kényeztettem, benyeltem, amennyire tudtam, mert a vastagsága ezt nem nagyon engedte...
» FolytatásHogy a letolt gatyája, az adóság, vagy lüktető fasza hozott lázba, már nem is emlékszem. De megfogtam, és éreztem kezemben a pezsgést, melyet a vágy feszített benne. Bőrét lehúzva elővillant a csillogó makkja, szinte rám kiáltva - szopj, szopj, szopj - és kitátva számat, lassan bevettem. Nyelvemmel végigtapogatva, ízlelgettem, miközben jobb kezemmel elkezdtem verni és a ballal, meg a golyókat morzsolgatni. Lihegő hangja egyre szaporább lett, miközben megtámaszkodott a szék karfáján. Aztán bal kezével a fejemet magaféle húzta, és elkezdett a számban egyre gyorsabban mozogni. Majd teljesen ráhúzta a számat a beton kemény faszára, és nagy lökésekkel a számba élvezett. - Nyeld le.........szopd még...........juj........de.........finom....-lihegte.
» FolytatásMicsoda parádés dombok voltak, így elterülve még izgatóbb, és kívánatosabb. Terpeszbe tette lábait, és fenekét kissé kinyomva tette szabaddá a behatolás lehetőségét. A rózsaszín bejárat kissé kinyílt, melyet a selymes szőrzet még kívánatosabbá tett. Gyorsan kerítettem krémet, és odatérdelve a már bekrémezett farkam, nyomtam be neki. De hamar kitágult és így könnyű volt benne mozogni. Nagy lendülettel keféltem, hisz éreztem mennyire bejáratos a luka, és milyen forró volt. Szinte égett benne a vágy. Miután kifújtuk az élvezet adta légszomjat, elmesélte hogy ő nem olyan régóta szereti a fiúkat, sőt talán mondhatja azt is, hogy itt lett meleg...
» Folytatás
A hatóságok hetedszerre is betiltották a meleg büszkeség napján tartandó felvonulást az orosz fővárosban - közölték pénteken a szervezők.

Az idei Vienna Pride 2012. június 12. és 16. között kerül megrendezésre. A Pride falut ez alkalommal a Rathausplatzon (a Városháza előtti téren) építik fel. A Vienna Pride csúcspontja a Szivárványparádé, június 16-án a bécsi Ringstraßen.

Az NRC Handelsblad című holland újság márciusban arról számolt be, hogy a holland katolikus egyház az 50-es és 60-as években állítólag homoszexuális fiúk és férfiak kasztrálásával bízott meg sebészeket. A lap újabb híre szerint holland tudósok ezt megerősítették a parlamentben lezajlott szerdai meghallgatáson.

„Szabad a Pride, a bíróság helyre tette a rendőrséget!” – tudatta a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ).

Egy frissen összeállított rangsor alapján az Egyesült Államok, Brazília és Japán vezeti azon országok listáját, ahol a meleg turisták a legtöbb pénzt költik el, ám Franciaország vagy éppen Németország is az élmezőnyben található (hazánk természetesen sehol sincs...). Az Out Now Consulting kutatásának többi adata is érdekes azonban.

Megjelent az első magyar nyelvű összefoglaló kötet, amelynek központi témája a magyarországi homofóbia. A kötet több tanulmányát a Háttér Társaság a Melegekért tagja írta, s olvashatunk benne az MTA Szociológiai Kutatóintézete és a Háttér által végzett 2010-es LMBT kutatás tapasztalatairól is. A szerzők között található Dombos Tamás, Borgos Anna, Mocsonaki László, Mészáros György, Lányi Katalin és Rédai Dorottya is.
A kért oldal felnőtt látogatóknak szól! Megtekintése csak 18 éven felülieknek!
A belépés gombra kattintva elfogadja és kijelenti, hogy nem zavarja a szexuális tartalom illetve biztosítja, hogy kiskorú nem fér hozzá a számítógéphez a felnőtt tartalmak megjelenése alatt!