http://bdsmthrill.com





Magyar English 
Főoldal | Regisztráció | TAGSÁGI VÁLTÁS | Képek | Erotikus Történetek | Cartoon-sex | Pikáns Hírek | Segítség | SzexVideók
$$$ Webmestereknek $$$ | APRÓ | RANDIZÁS | BDSM
Share

GAY TÖRTÉNETEK

Tényleg az volt, az utolsó kis porcikájáig kívánatos, zamatos gyönyörűség. Nagyon meg akartam már kóstolni, még a nyál is összefutott a számban attól a krémszínű, hamvas bőrétől. Kicsit eltoltam, hogy az ölébe hajthassam a fejem oldalt feküdve a kanapén. Így ő nem fért hozzám, túl keskeny volt a hely, csak simogatni tudott, de nem bántam. Elég ez így elsőre, majd szól, ha akar még valamit. Neki is megfelelt így, mert hatalmas nyögéssel fogadta mikor mohón a számba vettem. Rögtön el is szakadtam tőle, mert azért mégse csak így…

Folytatás »

BISEX TÖRTÉNETEK

Hozzámbújt, a mellkasom, a fenekem simogatta, megfordult, és a popsiját egyre agresszívebben dörzsölte lágyékomhoz. Kapva kaptam az alkalmon, és megmarkoltam. Erre Ő megfordult, átölelt, és valamit mondott, majd eszébe jutott, hogy nem értem, és angolul folytatta: Mindent a maga idejében! Erre megfogta kezem és engem maga után rángatva elindult kifelé. Ott leintett egy taxit, beszálltunk, bemondta a címet, és elindutunk. A kocsiban vad csókolózásba kezdtünk. Hú, de hogy csókolt... Fantasztikus volt, ahogy szavta az ajkaim. Nyelve keményen benyomult a számba, mely először nem nagyon tetszett, de később, miután teljesen magával ragadott a hév, inkább élveztem...

Folytatás »

TRAVI, SHE-MALE TÖRTÉNETEK

Ezt követően négykézlábra állitalak, és elkezdem sikositoval izgatni a segged. Ekkor látaom, hogy nem vagy borotvált. Hozom a borotvát, és simára borovállak. ettől már nyilik a segglukad, és azonnal befogadja a nagy vibrit. Kicsit fáj neked, de ez kit érdekel. A leggyorsabb fokozatra kapcsolom a vibrit, miközben eléd mászok, és benyomom megint a faszt a szádba.
Úrnőd nagyon élvezi a helyzetet, és örül, hogy ilyen jó kis szolgája van. Jutalmul beleengedek egy adag aranyesőt a szádba, amit az utolsó cseppig le kell nyelned.

Folytatás »

LESZBI TÖRTÉNETEK

Melleim megfeszültek, még úgy is, hason fekve is éreztem, hogy a bimbóim megkeményedtek az izgalom hatására. Viki pedig végighúzta az oldalamon először egy, majd két ujját, végül pedig a tenyerét. Szinte a melleimet simogatta oldalt. - Ha ezt sokáig csinálod, benedvesedek - közöltem vele. Halkan felkuncogott és rám se hederítve folytatta tovább. - Viki, nem hazudok! - szóltam rá, amikor durvábbra vette a dolgot. Körmei erősebben karmolták a hátam és egyre többször csúszott végig az oldalamon. Úgy éreztem, tennem kell valamit

Folytatás »

GAY EROTIKUS TÖRTÉNETEK - - - HETENTE FRISSÍTVE

Felcserem és én

A duzzadt, nagy golyók kellemes laza zacskóban türemkedtek, vánkosként szolgálva e nagy faroknak. Mikor végigmustráltam a kívánatos szerszámot, alig bírtam magammal, de azért felülkerekedet bennem a jó modor, na és persze meg is kellett vizsgálni, hisz panasszal érkezet ide. De akárhogy tapogattam a panaszolt helyet, nem találtam semmi sérvre, vagy más egyéb gondra utaló jelet. Lankadtan is duzzadásnak ható farkát, olykor kénytelen voltam, hol balra, hol jobbra fordítani, hogy a vizsgálat tárgyát ne akadályozza. Aztán tanácstalanságomban azt mondtam neki, hogy álljon fel, mert így szeretném megvizsgálni...

» Folytatás


Strandos élmény!!!

Én bementem az egyik fülkébe, s magamra húztam az ajtót, s mivel a wcn mások is voltak, ezért ő pisilést imitált. Mikor végre mindenki elment, bejött utánam, s magunkra zártuk az ajtót. ěn azonnal alsónadrágon keresztül elkezdtem nyalogatni és simogatni a farkát, amit ő kéjes sóhajjal jutalmazott. Mikor ezt megelégeltem lehúztam a naciját s elkezdtem nyalogatni a heréit, mejd a kéjrudját, majd számba vettem és szopogattam. Egészen tövig benyeltem neki egy párszor, majd veregettem és szopogattam tovább. Az egyik pillanatban nem várt reakciót produkált. Lehajolt hozzam és szájon csókolt...

» Folytatás


Egy baráttal

bementünk a szobába és elkezdtünk vetkőzni.. míg csak egy fecske volt rajta és egy boxer rajtam:P majd egy kicsit megszédült és nekem esett.. ekkor nem bírtam és megcsókoltam.. de nem ellenkezett és újra.. hosszas csókolózásba kezdtünk.. majd elkezdtem simogatni.. és fecskén keresztül masszíroztam a dákóját, ami most már kőkemény volt és lehetett úgy 18 cm. hát elővettem.. ott meredt elém az a vastag farok és bekaptam.. szoptam jó sokáig..és bekaptam a golyóit is:P hmm szőrösek voltak de akkor nem érdekelt.. majd ő is elkezdte szopni akkorra már nekem is kőkeményen dagadó pöcsömet...

» Folytatás


A fotózás

Húzogatni kezdtem a bőrt farkán, és láttam, nagyon élvezi a dolgot. Észre sem vettük, hogy többen körbe állnak, és kattognak a fényképezőgépek, hiszen annyira bele voltunk merülve vad játékunkba. Majd ezután következett az igazi játék. Már teljesen meztelenül feküdtem az ágyon, amikor is Csaba bevezetett az igazi gyönyörbe. Végignyalta a testem, majd pedig szájába vette kemény dákómat. Ajkai rutinosan mozogtak kemény falloszomon, míg ujjaival csodát művelt golyóimon. Egyre hangosabban nyögdécseltem, már alig bírtam magammal. Mikor már érezte, hogy nagyon be vagyok indulva síkosítót vett elő...

» Folytatás


Konditerem 3.

Miután elfogyasztottam szerelmi nedvünket újra ébredezni kezdett bennem a vágy. Mi után elfogyasztottam szerelmi nedvünket újra ébredezni kezdett bennem a vágy. Nem kellet sokáig vágyakoznom. Csaba megszólalt látom újra harcra kész vagy hát legyen. Mind négyük szerelmi rúdja kezdet újra harci állapotba kerülni . De most más volt a terítéken. Edzőm rám parancsolt. Feküdj hanyatt a fődön! Én engedelmeskedtem és edzőm fölém térdelt és farkát egyből a számba rakta. Én buzgón munkához láttam erre az egyik izompacsirta felhúzta a lábam és belém rakta rúdját...

» Folytatás


A nevelőapa több mint apa

Kora délután értem oda, elég csend volt. Bementem az előszobába, ott létra, festékes edény, félig festett fal, szól a rádió int minden rendes építkezésen. A nagyszoba ajtaja félig nyitva és hangokat halottam, be akartam menni de a meglepetéstől megálltam. Három meztelen férfi dugott, szopatott egy negyediket. Ez volt a mostohaapám. Zsolt, mert így hívják, előrehajolva állt, az egyik hátulról tömte, a másik a szájába dugta, a harmadig farkát meg a kezével gyömöszölte. Zsolt akkor volt 41 éves, jó karban levő aktív rögbi játékos. Erős, magas, szőrős férfi volt. A másik három jóval fiatalabb. Akinek a farkát gyömöszölte, észrevett...

» Folytatás


Az Egy hosszú és durva hétvége folytatása

Kinyitottam a szemem és megláttam Gergő fanszőrzetét. 23 centis farka ki be járt a számban. Tudta, hogy imádom ha arra kelek, hogy egy ekkora fasz van a számban. Én pedig azt tudtam, hogy ő azt imádja ha rögtön felkelés után jól leszopják. Tökéletesen kipihentnek éreztem magam, így jól is jött egy kis reggeli szopás. Nagyon sokáig bírta. Legalább 30 percen keresztül szoptam neki, több pozícióban is, bár azt sosem engedte, hogy a farka kijöjjön a számból. Majd több mint fél órai szopatás után megfogta a fejem, tövig benyomta a farkát, és gecijét lespriccelte egyenesen a torkomon. Az én farkam is keményen állt már és a ház szabályai szerint ha megkérem, akkor neki segítenie kell rajtam...

» Folytatás


Gyönyörök gyönyöre

Ujjai egyre jobban játszadoztak vele, miközben nyelveink vadul kergetőztek. Erre az én kezem is megindult. Elővettem farkát, és húzogatni kezdtem a bőrt rajta. Láttam, hogy nagyon élvezi a dolgot. Majd ezután következett az igazi játék. Már teljesen meztelenül feküdtem az ágyon, amikor is Csabi bevezetett az igazi gyönyörbe. Végignyalta a testem, majd pedig szájába vette kemény dákómat. Ajkai rutinosan mozogtak kemény falloszomon, míg ujjaival csodát művelt golyóimon. Egyre hangosabban nyögdécseltem, már alig bírtam magammal. Mikor már érezte, hogy nagyon be vagyok indulva síkosítót vett elő és a popsimmal kezdett játszani.

» Folytatás


A konditeremben 2. rész

Kérdezte nem kellet megkérdeznie elsőre tudtam mit vár el tőlem .Letérdeltem elé és kezembe tartva alig vártam hogy elsüssem. Eleinte csak simogattam a végét majd lassan lehúztam makkja takaróját már csillogott a nedvességtől. Majd lassan finoman számba vettem és elkezdtem szopogatni, nyalogatni. Ahogy így játszadoztam vele egyre jobban duzzadt meg számba amikor kivettem ajkaim közül látom hogy igencsak méretesre duzzadt kb 21-22 cm lehetett. Erre lehúzta nadrágját és látszott teljes szépségében szintén borotvált farka. Én is megszabadultam nadrágomtól...

» Folytatás


A konditeremben

Erre én se voltam rest és kezdődő oldódásom hatására mentem vissza csókoltam ami a végére heves nyalakodásba fojtatod ott ahogy csokoloztúnk éreztem hogy lassan megfogja farkam és elkezdi finoman cirógatni a végét az ujja hegyével ettől már egyre keményebb lettem majd hirtelen abba hagyta a csókot és legúgolt és elkezdte verni a farkam közbe időnként ráköpött majd egyszer csak bevette a szájába elkezdte egyre mélyebben tolni már éreztem a makkom ahogy nekiér a torkának ,de nem zavartatta magát fojtatta majd egyre jobban szopta csak úgy cuppogott visszhangzott a fürdő a cuppanásoktól. Majd Kiss szünet és kihúzta a szájából és úgy verte majd újra be és fojtatta a szopást én meg egyre jobban éreztem a vég közeledtét...

» Folytatás


FIGYELEM! FELNŐTT TARTALOM! BELÉPÉS CSAK 18 ÉVEN FELÜLIEKNEK!

A kért oldal felnőtt látogatóknak szól! Megtekintése csak 18 éven felülieknek!
A belépés gombra kattintva elfogadja és kijelenti, hogy nem zavarja a szexuális tartalom illetve biztosítja, hogy kiskorú nem fér hozzá a számítógéphez a felnőtt tartalmak megjelenése alatt!

Igen, elmúltam 18 éves, belépek! Nem, elhagyom az oldalt!