http://randitars.hu/program_elado





Magyar English 
Főoldal | Regisztráció | TAGSÁGI VÁLTÁS | Képek | Erotikus Történetek | Cartoon-sex | Pikáns Hírek | Segítség | SzexVideók
$$$ Webmestereknek $$$ | APRÓ | RANDIZÁS | BDSM
Share

GAY TÖRTÉNETEK

Tényleg az volt, az utolsó kis porcikájáig kívánatos, zamatos gyönyörűség. Nagyon meg akartam már kóstolni, még a nyál is összefutott a számban attól a krémszínű, hamvas bőrétől. Kicsit eltoltam, hogy az ölébe hajthassam a fejem oldalt feküdve a kanapén. Így ő nem fért hozzám, túl keskeny volt a hely, csak simogatni tudott, de nem bántam. Elég ez így elsőre, majd szól, ha akar még valamit. Neki is megfelelt így, mert hatalmas nyögéssel fogadta mikor mohón a számba vettem. Rögtön el is szakadtam tőle, mert azért mégse csak így…

Folytatás »

BISEX TÖRTÉNETEK

Hozzámbújt, a mellkasom, a fenekem simogatta, megfordult, és a popsiját egyre agresszívebben dörzsölte lágyékomhoz. Kapva kaptam az alkalmon, és megmarkoltam. Erre Ő megfordult, átölelt, és valamit mondott, majd eszébe jutott, hogy nem értem, és angolul folytatta: Mindent a maga idejében! Erre megfogta kezem és engem maga után rángatva elindult kifelé. Ott leintett egy taxit, beszálltunk, bemondta a címet, és elindutunk. A kocsiban vad csókolózásba kezdtünk. Hú, de hogy csókolt... Fantasztikus volt, ahogy szavta az ajkaim. Nyelve keményen benyomult a számba, mely először nem nagyon tetszett, de később, miután teljesen magával ragadott a hév, inkább élveztem...

Folytatás »

TRAVI, SHE-MALE TÖRTÉNETEK

Ezt követően négykézlábra állitalak, és elkezdem sikositoval izgatni a segged. Ekkor látaom, hogy nem vagy borotvált. Hozom a borotvát, és simára borovállak. ettől már nyilik a segglukad, és azonnal befogadja a nagy vibrit. Kicsit fáj neked, de ez kit érdekel. A leggyorsabb fokozatra kapcsolom a vibrit, miközben eléd mászok, és benyomom megint a faszt a szádba.
Úrnőd nagyon élvezi a helyzetet, és örül, hogy ilyen jó kis szolgája van. Jutalmul beleengedek egy adag aranyesőt a szádba, amit az utolsó cseppig le kell nyelned.

Folytatás »

LESZBI TÖRTÉNETEK

Melleim megfeszültek, még úgy is, hason fekve is éreztem, hogy a bimbóim megkeményedtek az izgalom hatására. Viki pedig végighúzta az oldalamon először egy, majd két ujját, végül pedig a tenyerét. Szinte a melleimet simogatta oldalt. - Ha ezt sokáig csinálod, benedvesedek - közöltem vele. Halkan felkuncogott és rám se hederítve folytatta tovább. - Viki, nem hazudok! - szóltam rá, amikor durvábbra vette a dolgot. Körmei erősebben karmolták a hátam és egyre többször csúszott végig az oldalamon. Úgy éreztem, tennem kell valamit

Folytatás »

GAY EROTIKUS TÖRTÉNETEK - - - HETENTE FRISSÍTVE

Atti 4.

Atti sóhajtozott az élvezettől. Majd ezen felbátorodva egyre intenzívebben kezdtem kúrni Atti fenekét. Ilyenkor teljesen nekiütköztem farpofáinak, amik most lökhárítóként működtek. Közben egyik kezem Atti formás bársonyos fenekén pihent, a másikkal néha Atti meredező farkát ingereltem, hogy fokozzam az élvezetét. Atti most már hangosan nyöszörgött, és éreztem, mindketten hamarosan elmegyünk. Ekkor Atti egy nagy artikulálatlan kiáltással kifakasztotta magát, és spriccelő nedvei a lepedőre hullottak....

» Folytatás


Atti 3.

Éreztem, hogy közben Atti néha megszorítja a kezemet, de csak hogy jelzéseket adjon felém, amikor egy izgatóbb résznél jártunk. Én ezt rögtön viszonoztam felé, majd ilyenkor egymás tekintetét keresve összepillantottunk egy másodperc töredéke alatt. Egyre közelebb került egymáshoz a testünk, és a végén már teljesen összesimultunk. Karommal Atti feje alá nyúltam, és magamhoz szorítottam úgy hogy fejünk teljesen összeért. Éreztük egymás lélegzetvételét, testünk apró kis rezzenéseit....

» Folytatás


Atti 2.

Ez kissé váratlanul ért, mert nem hittem, hogy ő lesz majd a kezdeményező ebben a helyzetben, de mondanom sem kell, nem sokat hezitáltam. Egy pillanat alatt ledobtam magamról mindent, és bebújtam mögé a kádba. Két lábam közé vettem a testét és a hátát kezdtem el szappanozni, vagy inkább masszírozni. Élveztem, ahogy ujjaim a vállizmain át csúsznak egyre lejjebb és lejjebb, majd derekát dörzsöltem át. Mondanom sem kell, hogy közben igencsak lemerevedtem alul, így kissé közelebb húzódva Attihoz, farkammal hátulról elértem őt...

» Folytatás


Atti

Egyszer csak térdemmel „véletlenül” elértem Atti combját, majd gyorsan elnézést kértem tőle. Erre ő egyáltalán nem jött zavarba, hanem vagy félperc után az ő térdét éreztem a sajátom mellett az asztal alatt. Ő ezúttal nem kért bocsánatot, hanem csak nézett rám villogó szemeivel. Azt hiszem akkor már mindketten tisztában voltunk a helyzettel. Szótlanul ültünk egymás mellett néhány pillanatig, és mindketten a másikra vártunk, mit lesz a következő lépés. Ekkor lenyúltam magam mellé a táskámba, és közben Atti combját lassan végig simítottam....

» Folytatás


Zárcsere és hátsó bejárat

Hol kissé oldalról, hol felülről vagy alulról nyomtam belé szerszámomat. Próbáltam a prosztatáját is ingerelni, így kértem, hogy feküdjön hanyadt teljesen, miközben én benne voltam továbbra is. Most rá feküdtem, és úgy kúrtam folyamatosan. Norbi nagyokat nyögött alattam, és én meg éreztem, hogy nincs sok már hátra, majd Norbit tele lőttem. Hátára feküdtem, miközben farkam még benne volt, és apró puszikat leheltem nyakára...

» Folytatás


Érkezés

Eloveszem a muszerszámot. Jól benyálazom, hogy csússzon. Farkamat barátom szájába adom, és ráhajolok az övére. Tövig beveszem. Kicsit elobbre nyom, és beteszi fenekembe a muszerszámot. Szopni kezdi farkamat, az én szám tele az övével. Jó darabig izgat így, aztán
nem bírom tovább, beleélvezek a szájába. Nem nyeli le, hanem felül az ágyon, felém fordul és megcsókol, miközben ondómat a száma engedi. Kicsit kicsorog a szánk mellett Lenyelem, a kifolyt cseppeket lenyalom barátom arcáról....

» Folytatás


Felmelegítettek

ekkor felúzott magához, megcsókolt, és megindult egy ajtó felé. a sötét szobába csak az utca fénye adott egy kis világosságot. egy hatalmas francia ágy volt benne. hanyatt fektetett és végigcsókolt. a farkamnál hosszabb ideig időzött. ütemesen szopta.szóltam, h már én sem bírom soká..leállt...és medöbbbenésemre oylat tett amit még soha senki... felemeltema lábamat, és a hátsó bejáratomkezdte nyalni....köpni nyelni nem tudtam....de aztán annyira jó volt, h nem is akartam...

» Folytatás


Emlékezetes szilveszter

Aztán kihúzta, letérdelt a fenekemhez, és ujjaival kezdett bennem matatni. Éreztem, hogy egyre feljebb nyúl a fenekemben, és egyre jobban feszít, de jól esett. Hagytam, hadd csinálja. Közben én egyre hangosabban nyögtem, sóhajtoztam, igyekeztem magam visszafogni, de valahogy, ki tudja, miért, nem sikerült. Meg is kaptam másnap a haverom volt barátjától, hogy nagyon jó lehetett, mert egész éjjel azt hallotta, hogy egyre csak nyögök,
sóhajtozok, meg hogy az ágy a falnak ütodik :))) Szóval, haverom a fenekemben dolgozott ujjaival, majd feltett az ágyra hason fekve.

» Folytatás


Motoros futár

Olyan erővel kefélt, hogy a zacskóm majdnem lerepült a helyéről
Ekkor megragadta a vállam és elkezdett velem a farkán a közeli fotelbe hátrálni, aztán megfordult és lehuppant, de úgy, hogy a farka teljes erőből vágódott a prosztimnak. Kéjes sikoly jött ki belőlem, de mire eszméltem, már az ölében ülve, tovább baszott. Bal kezével félrehajtotta a nyakamat és szívni kezdte, miközben a jobb kezével újra verni kezdte a farkam. Én eközben a mellbimbóimat morzsolgattam. Ahogy háttal neki az ölében a farkán ültem, csak lassúbb csípőmozgást végezve pihent, aztán hirtelen a kezét a csípőmre tette.

» Folytatás


Vadászaton

Ő ült a padon, én előtte térdeltem, ő kezével a fejemet fogta és simogatta én pedig csak szoptam. Mikor éreztem, hogy mindjárt a csúcson van, nem tudtam, hogyan tovább, de ő egy két mozdulattal megemelte csípőjét, kezével a fejemet nyomta, szinte felnyársalta a számat és teleélvezte. Hihetetlen, hogy egyáltalán nem éreztem természetellenesnek, furcsánka, különösnek... Telespriccelte a számat a spermájával! Ekkor felállított, ő is felállt és ismét megcsókolt. Ez hihetetlen. Én ilyet soha...de közben már elkezdte letólni a nadrágomat, odaállított a korláthoz, mintha vadat kéne lesnem, kisebb terpeszbe álíított, ahogy lábaival széjjel tólta a lábaimat...

» Folytatás


FIGYELEM! FELNŐTT TARTALOM! BELÉPÉS CSAK 18 ÉVEN FELÜLIEKNEK!

A kért oldal felnőtt látogatóknak szól! Megtekintése csak 18 éven felülieknek!
A belépés gombra kattintva elfogadja és kijelenti, hogy nem zavarja a szexuális tartalom illetve biztosítja, hogy kiskorú nem fér hozzá a számítógéphez a felnőtt tartalmak megjelenése alatt!

Igen, elmúltam 18 éves, belépek! Nem, elhagyom az oldalt!