Kedves Látogatóink!
2012 új év, új rendszerre való átállást is jelent számunkra. ezért egy újfajta metodikát vezetünk be.
Kedves Látogatóink!
Egy svájci üzleti partnerünkkel kötött szerződésnek köszönhetően ezután 2naponta frissülünk erotikus képregényekkel.
Tényleg az volt, az utolsó kis porcikájáig kívánatos, zamatos gyönyörűség. Nagyon meg akartam már kóstolni, még a nyál is összefutott a számban attól a krémszínű, hamvas bőrétől. Kicsit eltoltam, hogy az ölébe hajthassam a fejem oldalt feküdve a kanapén. Így ő nem fért hozzám, túl keskeny volt a hely, csak simogatni tudott, de nem bántam. Elég ez így elsőre, majd szól, ha akar még valamit. Neki is megfelelt így, mert hatalmas nyögéssel fogadta mikor mohón a számba vettem. Rögtön el is szakadtam tőle, mert azért mégse csak így…
Folytatás »Hozzámbújt, a mellkasom, a fenekem simogatta, megfordult, és a popsiját egyre agresszívebben dörzsölte lágyékomhoz. Kapva kaptam az alkalmon, és megmarkoltam. Erre Ő megfordult, átölelt, és valamit mondott, majd eszébe jutott, hogy nem értem, és angolul folytatta: Mindent a maga idejében! Erre megfogta kezem és engem maga után rángatva elindult kifelé. Ott leintett egy taxit, beszálltunk, bemondta a címet, és elindutunk. A kocsiban vad csókolózásba kezdtünk. Hú, de hogy csókolt... Fantasztikus volt, ahogy szavta az ajkaim. Nyelve keményen benyomult a számba, mely először nem nagyon tetszett, de később, miután teljesen magával ragadott a hév, inkább élveztem...
Folytatás »Ezt követően négykézlábra állitalak, és elkezdem sikositoval izgatni a segged. Ekkor látaom, hogy nem vagy borotvált. Hozom a borotvát, és simára borovállak. ettől már nyilik a segglukad, és azonnal befogadja a nagy vibrit. Kicsit fáj neked, de ez kit érdekel. A leggyorsabb fokozatra kapcsolom a vibrit, miközben eléd mászok, és benyomom megint a faszt a szádba.
Úrnőd nagyon élvezi a helyzetet, és örül, hogy ilyen jó kis szolgája van. Jutalmul beleengedek egy adag aranyesőt a szádba, amit az utolsó cseppig le kell nyelned.
Melleim megfeszültek, még úgy is, hason fekve is éreztem, hogy a bimbóim megkeményedtek az izgalom hatására. Viki pedig végighúzta az oldalamon először egy, majd két ujját, végül pedig a tenyerét. Szinte a melleimet simogatta oldalt. - Ha ezt sokáig csinálod, benedvesedek - közöltem vele. Halkan felkuncogott és rám se hederítve folytatta tovább. - Viki, nem hazudok! - szóltam rá, amikor durvábbra vette a dolgot. Körmei erősebben karmolták a hátam és egyre többször csúszott végig az oldalamon. Úgy éreztem, tennem kell valamit
Folytatás »Egy idő múlva Anna rehúzta a cipzárt s bedúgata a kezét a farmer és a bugyim kőzé és úgy simogatotterre énis lehúztam az ő cipzárját s én már egyből a punciját simogattam.Egy kis idő után aztmondtam hogy tegyük kényelmesebbé és vetközzünk le abbahagytuk a simogatást felketünk és levettük a pólót,farmeret,bugyit teljesem mesztelenre.Aztán én lefaküdtem a matracra és szétnyidtam a lábaimat ő is lefeküdt a fejét a puncimhoz tette és elkezdett kinyalni
» FolytatásRésnyire nyitotta a szemét, nem szólt semmit. Testápolót nyomtam a kezemre, és elkezdtem masszírozni a melleit, a hasát, és a combját.. hevesen sóhajtozott már, és én sem bírtam tovább visszafogni magam. Ott térdepeltem a csípője felett, és közben nyelvemmel elkezdtem nyalogatni a mellbimbóját, ami már hatalmasabb nem is lehetett volna... Eközben a csípőmet egyre lejjebb engedtem, és eljött a pillanat varázsa, amiről mindig is álmodtam, forró, nedves puncim hozzáért az övéhez. Hatalmasat nyögött, és megemelte csípőjét, hogy csiklója egészen kidomborodjon, és összeolvadjon az enyémmel.
» FolytatásÉn feküdtem középen, és csak élveztem ahogy a két lány keze kalandozik a testemen. Aztán az egyik lejebb csúszott egészen a puncimig. Finom harapdálásokkal kényeztetett. A másik lány a melleimmel foglalatoskodott. Markolta, harapdálta, szívta. Nagyon felizgattak. Közben a kezemet kikötözték az ágy rácsaihoz. Nem értettem, de nem ellenkeztem. Aztán teljesen átvették az uralmat a testem felett. Most egymással nem is foglalkoztak, csak engem kényztettek. Amelyik eddig csak harapdálta a combjaimat, most elmerült a puncim nyújtotta élvezetekben. Mert a szép borotvált puncimnak nem tudott tovább ellenállni...
» FolytatásLassan szopta le őket, majd az államról úgy szopta le, hogy közben hozzáért a felsőajka az alsóajkam pereméhez.Az érintéstől bizseregni kezdett a szám. Most én nyomtam egy kis csúcsot az orrára, az állára, majd az ajkai közepére. Először az orráról csippentettem le, majd lassan megközelítettem az állát, és onnan is leszoptam. Majd feljebb emeltem a fejem, hogy az ajkaink egy magasságban legyenek és megálltam egy pillanatra, kiélvezni a vágyakozását. Néztem a szemébe és egyre közelebb hajoltam hozzá. Centiről centire közelítettem meg a száját, közben egyre erősebben leheltem rá. Épp csak hogy összeértek az ajkaink...
» FolytatásEgyszer csak azt éreztem, hogy az egyik ujja a fenekemhez ért, majd szép lassan nyomni kezdte befelé. Ekkor már nem bírtam tovább tartani magam és összeszorítva a fejét elöntött a gyönyör. Mikor nagy nehezen magamhoz tértem éreztem, hogy én még tartozok neki, így megpróbáltam ugyanazt csinálni, amit ő, de nem engedte, hogy a fenekét kezdjem piszkálni. Így az ujjammal elől kezdtem piszkálódni. Erre megfogta a kezemet és a csiklójára tette. Egy darabig csak tartotta rajta a kezem, mígnem elkezdte mozgatni. Ahogy rajta volt a ekeze az enyémen az ujjaink összefonódtak és a mutatóujját most már ő tette a saját csiklójára...
» FolytatásMinden férfi ideges egy kicsit, amikor a szalonba jön és ez megnyugtatja. - mesélte Mary, kellemes, búgó hangon - Az ujjak után a talp és a boka következik, ezeket rendesen meg kell nyomkodni. Ezután elindulunk felfelé. Amikor a lábakat végigmasszíroztuk, akkor a combok belső felét a popo felé haladva ujjainkkal végigütögetjük. Ezután Mary négykézlábra állt és először a mellbimbóit érintette Lucy hátához, azokkal birizgálta végig, majd az egész keblével simogatta. Szorosan hozzásimult és úgy csúszkált fel - alá Lucy hátán. Ekkor feljebb emelkedett és a vénuszdombjával simogatta Lucy popsiját.
» FolytatásMit "szépítsem" állatira élveztem. A puncim nedvei folyni kezdtek az új bugyiba, ami még ki sem volt fizetve. Letérdelt előttem, átölelte a popsimat, majd lassan letolta az új bugyit. - Gyögyörű a puncid - mondta és nyelvét bedugta a nyílásba. Rögtön megtalálta a csiklómat, és úgy vibrált rajta, mint az előbb a mellbimbómon. Aztán hanyatt feküdt a padlón és kérte guggoljak fölé. Én megtettem, mire kitárult pinámat nagyon mohón nyalni kezdte. Különös erővel szívta a csiklómat, és ez valami csodálatos élmény volt. Mielőtt elélveztem volna bedugta az ujját a pinámba és pillanatok alatt megtalálta a G - pontomat, és masszírozni kezdte...
» FolytatásA bimbóim szinte kőkemények voltak. Egyik kezével lefelé kalandozott és lassan elérte a vénuszdombomat. Sokáig simogatta és ujjai a puncim mellé siklottak. Mondtam Judy - nak hogy még szűz vagyok, nehogy megpróbálja az ujját belém dugni, mire ő azt kérte, hogy csukjam be a szemeimet és csak az élvezetre koncentráljak. Csodálatos érzés volt, amit Judy csinált. Előzőleg sokszor elégítettem ki magam, de valahogy soha nem éreztem azt az igazi élvezetet, amiről a szexújságokban olvastam. Becsuktam a szemem és éreztem, hogy most fog jönni az, amiről eddig is tudtam, hogy létezik, de eddig még soha nem találkoztam vele...
» FolytatásNekem is a lábam közé tévedt a kezem, csak én mar nem rejtettem el a takaró alá. M - mit csinálsz? - kérdezte összeakadó nyelvel. Ugyan azt amit te. Mosolyogtam rá huncutul. Erre elröhögte magát az egész kínos jeleneten. Utána egymáshoz közel húzódva szabadon maszturbáltunk tovább. Már majdnem elélveztünk mind a ketten amikor egyszer csak Viki azt suttogta a fülembe, hogy: Szilvi, tudom, hogy hülyén hangzik, de nem kérhetnélek meg, hogy csókolózzunk amíg elélvezünk? Sokkal nagyobbat tudnék úgy élvezni.
» FolytatásBeleolvadtam ölelő karjába, elmerültem csókja zamatában... reszketett az egész bensőm. A női forróság szinte kínzó volt már, ahogy vérrel teli, duzzadt szeméremajkaim közül kicsordult... érezni akartam őt. Érezni, ahogy gyengéd, de mégis határozott kezével simogat, ahogy elmerül bennem, ahogy izmaim megfeszülnek ujjai körül... kívántam őt. Őrjítően. Nyelve elkalandozott, érintve nyakamon az a kicsi gödröt, hajának illatával simogatva érzékeimet. Mellbimbóim meredezve várták kényeztetését. Lassanként haladt, nem kapkodott el semmit.
» Folytatás
A hatóságok hetedszerre is betiltották a meleg büszkeség napján tartandó felvonulást az orosz fővárosban - közölték pénteken a szervezők.

Az idei Vienna Pride 2012. június 12. és 16. között kerül megrendezésre. A Pride falut ez alkalommal a Rathausplatzon (a Városháza előtti téren) építik fel. A Vienna Pride csúcspontja a Szivárványparádé, június 16-án a bécsi Ringstraßen.

Az NRC Handelsblad című holland újság márciusban arról számolt be, hogy a holland katolikus egyház az 50-es és 60-as években állítólag homoszexuális fiúk és férfiak kasztrálásával bízott meg sebészeket. A lap újabb híre szerint holland tudósok ezt megerősítették a parlamentben lezajlott szerdai meghallgatáson.

„Szabad a Pride, a bíróság helyre tette a rendőrséget!” – tudatta a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ).

Egy frissen összeállított rangsor alapján az Egyesült Államok, Brazília és Japán vezeti azon országok listáját, ahol a meleg turisták a legtöbb pénzt költik el, ám Franciaország vagy éppen Németország is az élmezőnyben található (hazánk természetesen sehol sincs...). Az Out Now Consulting kutatásának többi adata is érdekes azonban.

Megjelent az első magyar nyelvű összefoglaló kötet, amelynek központi témája a magyarországi homofóbia. A kötet több tanulmányát a Háttér Társaság a Melegekért tagja írta, s olvashatunk benne az MTA Szociológiai Kutatóintézete és a Háttér által végzett 2010-es LMBT kutatás tapasztalatairól is. A szerzők között található Dombos Tamás, Borgos Anna, Mocsonaki László, Mészáros György, Lányi Katalin és Rédai Dorottya is.
A kért oldal felnőtt látogatóknak szól! Megtekintése csak 18 éven felülieknek!
A belépés gombra kattintva elfogadja és kijelenti, hogy nem zavarja a szexuális tartalom illetve biztosítja, hogy kiskorú nem fér hozzá a számítógéphez a felnőtt tartalmak megjelenése alatt!