Kedves Látogatóink!
2012 új év, új rendszerre való átállást is jelent számunkra. ezért egy újfajta metodikát vezetünk be.
Kedves Látogatóink!
Egy svájci üzleti partnerünkkel kötött szerződésnek köszönhetően ezután 2naponta frissülünk erotikus képregényekkel.
Tényleg az volt, az utolsó kis porcikájáig kívánatos, zamatos gyönyörűség. Nagyon meg akartam már kóstolni, még a nyál is összefutott a számban attól a krémszínű, hamvas bőrétől. Kicsit eltoltam, hogy az ölébe hajthassam a fejem oldalt feküdve a kanapén. Így ő nem fért hozzám, túl keskeny volt a hely, csak simogatni tudott, de nem bántam. Elég ez így elsőre, majd szól, ha akar még valamit. Neki is megfelelt így, mert hatalmas nyögéssel fogadta mikor mohón a számba vettem. Rögtön el is szakadtam tőle, mert azért mégse csak így…
Folytatás »Hozzámbújt, a mellkasom, a fenekem simogatta, megfordult, és a popsiját egyre agresszívebben dörzsölte lágyékomhoz. Kapva kaptam az alkalmon, és megmarkoltam. Erre Ő megfordult, átölelt, és valamit mondott, majd eszébe jutott, hogy nem értem, és angolul folytatta: Mindent a maga idejében! Erre megfogta kezem és engem maga után rángatva elindult kifelé. Ott leintett egy taxit, beszálltunk, bemondta a címet, és elindutunk. A kocsiban vad csókolózásba kezdtünk. Hú, de hogy csókolt... Fantasztikus volt, ahogy szavta az ajkaim. Nyelve keményen benyomult a számba, mely először nem nagyon tetszett, de később, miután teljesen magával ragadott a hév, inkább élveztem...
Folytatás »Ezt követően négykézlábra állitalak, és elkezdem sikositoval izgatni a segged. Ekkor látaom, hogy nem vagy borotvált. Hozom a borotvát, és simára borovállak. ettől már nyilik a segglukad, és azonnal befogadja a nagy vibrit. Kicsit fáj neked, de ez kit érdekel. A leggyorsabb fokozatra kapcsolom a vibrit, miközben eléd mászok, és benyomom megint a faszt a szádba.
Úrnőd nagyon élvezi a helyzetet, és örül, hogy ilyen jó kis szolgája van. Jutalmul beleengedek egy adag aranyesőt a szádba, amit az utolsó cseppig le kell nyelned.
Melleim megfeszültek, még úgy is, hason fekve is éreztem, hogy a bimbóim megkeményedtek az izgalom hatására. Viki pedig végighúzta az oldalamon először egy, majd két ujját, végül pedig a tenyerét. Szinte a melleimet simogatta oldalt. - Ha ezt sokáig csinálod, benedvesedek - közöltem vele. Halkan felkuncogott és rám se hederítve folytatta tovább. - Viki, nem hazudok! - szóltam rá, amikor durvábbra vette a dolgot. Körmei erősebben karmolták a hátam és egyre többször csúszott végig az oldalamon. Úgy éreztem, tennem kell valamit
Folytatás »Már csak arra emlékszem a lakásán vagyunk és a falhoz nyomom, az ajkát csókolom, közben a kezem felfedezőútra indul a testén. Majd szép lassan kihámozom a ruhájából, miközben a pólóját tólom felfelé a kezemmel végig simítom a testét és melltartón keresztül a mellét. Közben ajkunk egy pillanatra se engedi el a másikét, mintha el akarnánk venni egymástól valamit. Szinte még most is a fülemben hallom a hangját, ahogy azt suttogja, kívánlak Reni, kívánlak szerelmem. Miközben mind ketten csak a fehérnemünkben vagyunk, hanyatt fektetem az ágyán, fölé térdelek és gyönyörködöm a testében. Majd a mellbimbójára hajolok és az ajkaim közé szívom, érzem, ahogy beleremeg a teste és egyre mélyebb sóhajok hagyják el az ajkát...
» FolytatásAhogy keze a mellembe markolt, önkéntelenül felnyögtem.
- Nagyon kellemes a fogása... - szólalt meg ártatlan hangon, de mikor
ránéztem, egyáltalán nem egy ártatlan kislány nézett vissza rám. Vadul
csillogó tekintettel fúrta szemembe a tekintetét, arcán elégedett mosollyal.
Kikötötte a a bikinimet, úgy csodálta most már meztelen mellem.
- Szép... nagyon szép... - suttogta, és kezébe vette őket. Simogatta,
dörzsölgette a bimbóimat, majd egyszer csak rám bukott és vadul
csókolni, szívni, szopni kezdte őket.
Beatriz kezei villámgyorsan jártak fel-alá Adriana hátán. Végigsiklottak a gerincén, egyenként számolva végig a csigolyáit, körbejárták formás fenekét és besiklottak a farpofák közé, majd ismét fel, egészen a lány tarkójáig, ahol egy pillanatra megállapodva mégközelebb tolták Adriana fajét Beatrizéhoz, hogy ajkaik méginkább elmélyülhessenek a csókban. Adriana minden egyes alkalommal kissé megremegett, amikor a másik lány ujjai belemélyedtek a fenekébe. Ahogy Beatriz feltolt a mutatóujját a nyílásán, lágy reszketés futott végig rajta és Beatriz érezte, hogy ajkai mosolyra húzódnak.
» FolytatásCsak csókoltam, simogattam, ahogy ő is engem. Törékeny alkata, pici szája teljesen megőrjített. Éreztem, hogy mennyire vágyik a simogatásomra, kivettem a cicijét a melltartóból, és finoman a számba vettem a mellbimbóját, nyelvem hegyével megsimogattam, nyalogattam finoman. Felnyögött, ahogy beszívtam, szoptam. Lassan lenyúltam a nadrágja felé, félve, hogy visszautasít. De nem! Hagyta, hogy simogassam, belenyúljak a nadrágjába. Ő is kereste az én cicimet a szájával, és a puncim simogatta nadrágon keresztül
» FolytatásKínos lassúsággal csusszantam lejjebb és lejjebb lábai között. Most is először a kezem kalandozott, csak azt követte szám. Milliről millire fedeztem fel mézescsuprát. Barbi folyamatosan próbálta közelebb nyomni fejemet pinájához, combjaival pedig szorosan körbezárta azt, így ha akartam volna se menekülhetek. Én viszont örömmel nyalogattam és simogattam a csicsogó és illatos pinát. Hüvelykujjammal csiklóján táncoltam, miközben nyelvemmel fel-le szánkáztam nagyajkai között. Lefelé haladva bele-belenyaltam hüvelyébe is. Eleinte csak éppenhogy a nyelvem hegyét érintettem hüvelybejáratához, majd ahogy erősödött combjainak szorítása egyre mélyebbre nyalogattam
» FolytatásEgyszercsak megcsókolt, és akkor elszabadultak az érzelmek. Hozzád hasonlóan én is csak álmodoztam a szexről. Nekünk nem volt még, így én csak magamat kényeztethettem a magam fantáziájával. A koliban csak lopva mertem szex tartalmú lapokra felnézni, féltem, hogy lebukom. Szóval Eszterrel egymásra cuppantunk. Nagyon pici mellei voltak, de úgy tudott velük dörgölőzni, hogy a hajam is égnek állt a vágytól. Ő már tapasztalt lehetett e téren, mert mindent ő kezdeményezett. Nyalás közben olyan erogénzónáimat fedezte fel, amikről én azt sem tudtam, hogy léteznek. Ő nyalta ki először a puncimat, az ő ujja vette el a szüzességemet. Hosszadalmasan szeretgettük egymást.
» FolytatásHirtelen ötlettel ő is elkezdte simogatni a rableányt, ugyanúgy, mint az őt. És Marcia bimbói is keményedtek, ágaskodtak. Úrnő és rabszolgaleány egyszerre kezdték szaporábban venni a levegőt, egyszerre áradt el testükben a sosem érzett csodálatos érzés, amit a vér felforrósodása és egyre vadabb keringése okozott. Tullia korábban, amikor a fürdősleány kenegette, nem is kívánt többet; igaz, ennyire sosem volt jó, mint most. És akkor hamar vége is volt, gyorsan lecsillapodott teste, elmúlt az öröm. Bármennyire is jólesett néhány helyen a balneatrix érintése, valahogy nem bánta, mikor Flavia máshol kezdte olajozni. Ám most, ahogyan a pedikűrös rableány keze, ujjai simogatták, nem akarta, hogy elmúljon az öröm, a kellemes érzés
» FolytatásFelöltöztetett egy laza pólóba a melleimet lekötöttük, mert azt mondta ezt látta egy filmben, és tényleg bevált. Rám adott még egy farmert is, ami a térdinél ki volt szakítva, hogy még vagányabbnak tűnjek. Kicsit frusztráltnak éreztem magam abba a göncökbe. De mikor már a tükör felé invitált kezdtem belátni, hogy pasinak igazán helyes vagyok! Belőttük még a hajam, és már indulhattunk is a végzetünkbe!
Már az ajtóba a szívem a torkomba dobogott, életembe először féltem, mi lesz, ha lebukok.
- Gyere, már ne félj nem lesz semmi baj - Mondta, és húzott befelé magával.
Kelyhemben a kéjes vágy kínzó görcsként követeli jussát, és a gyönyör mámoros patakját bocsátja útra. A kedvesem érzi ezt, és még hevesebb táncot kínál felém. Vénuszdombját az én dombom betakarja a kis virág szirmaival. Bűvöletbe kábult csiklóm mágnesként tapad az övéhez. Nedveink keverednek, és a szerelem elegyének a mannáját készítik. A cuppanó hangok huncut kis mosolyt csalnak az arcunkra, amit én egy kacsintással jutalmazok, ő pedig egy határozott erős lökéssel válaszol meg. Ezt már nem bírom fegyelmezetten, de nem is akarom tovább gyeplőben tartani ezt a szenvedélyes vágtát. Engedem, mert érzem, hogy a kincsem is velem repülve érzi ugyan azt a szédületesen jó érzést
» FolytatásGondoltam, miert ne, egy kis lazulas tenyleg ram ferne. Iszogattunk, aztan egyszercsak ugy ereztem, hogy meg kell csokolnom. Nem utasitott el szerencsere :) Hu, nagyon izgato ajkai voltak, tok regen csokoloztam mar lannyal, ekkor jottem ra, hogy hianyzott. Nagyon felizgultam, kerdeztem tole, hogy nincs e kedve nalam folytatni. De, nagyon! - valaszolta. Igy gyorsan otthagytuk a bart, a nyalcsorgato pasik nagy banatara :) Szoval felmentunk hozzam, lassan levetkoztettuk egymast (csajjal mindig mas, mint pasival, csajjal szeretek gyengeden, erzekien szexelni).
» Folytatás
A hatóságok hetedszerre is betiltották a meleg büszkeség napján tartandó felvonulást az orosz fővárosban - közölték pénteken a szervezők.

Az idei Vienna Pride 2012. június 12. és 16. között kerül megrendezésre. A Pride falut ez alkalommal a Rathausplatzon (a Városháza előtti téren) építik fel. A Vienna Pride csúcspontja a Szivárványparádé, június 16-án a bécsi Ringstraßen.

Az NRC Handelsblad című holland újság márciusban arról számolt be, hogy a holland katolikus egyház az 50-es és 60-as években állítólag homoszexuális fiúk és férfiak kasztrálásával bízott meg sebészeket. A lap újabb híre szerint holland tudósok ezt megerősítették a parlamentben lezajlott szerdai meghallgatáson.

„Szabad a Pride, a bíróság helyre tette a rendőrséget!” – tudatta a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ).

Egy frissen összeállított rangsor alapján az Egyesült Államok, Brazília és Japán vezeti azon országok listáját, ahol a meleg turisták a legtöbb pénzt költik el, ám Franciaország vagy éppen Németország is az élmezőnyben található (hazánk természetesen sehol sincs...). Az Out Now Consulting kutatásának többi adata is érdekes azonban.

Megjelent az első magyar nyelvű összefoglaló kötet, amelynek központi témája a magyarországi homofóbia. A kötet több tanulmányát a Háttér Társaság a Melegekért tagja írta, s olvashatunk benne az MTA Szociológiai Kutatóintézete és a Háttér által végzett 2010-es LMBT kutatás tapasztalatairól is. A szerzők között található Dombos Tamás, Borgos Anna, Mocsonaki László, Mészáros György, Lányi Katalin és Rédai Dorottya is.
A kért oldal felnőtt látogatóknak szól! Megtekintése csak 18 éven felülieknek!
A belépés gombra kattintva elfogadja és kijelenti, hogy nem zavarja a szexuális tartalom illetve biztosítja, hogy kiskorú nem fér hozzá a számítógéphez a felnőtt tartalmak megjelenése alatt!