Kedves Látogatóink!
2012 új év, új rendszerre való átállást is jelent számunkra. ezért egy újfajta metodikát vezetünk be.
Kedves Látogatóink!
Egy svájci üzleti partnerünkkel kötött szerződésnek köszönhetően ezután 2naponta frissülünk erotikus képregényekkel.
Tényleg az volt, az utolsó kis porcikájáig kívánatos, zamatos gyönyörűség. Nagyon meg akartam már kóstolni, még a nyál is összefutott a számban attól a krémszínű, hamvas bőrétől. Kicsit eltoltam, hogy az ölébe hajthassam a fejem oldalt feküdve a kanapén. Így ő nem fért hozzám, túl keskeny volt a hely, csak simogatni tudott, de nem bántam. Elég ez így elsőre, majd szól, ha akar még valamit. Neki is megfelelt így, mert hatalmas nyögéssel fogadta mikor mohón a számba vettem. Rögtön el is szakadtam tőle, mert azért mégse csak így…
Folytatás »Hozzámbújt, a mellkasom, a fenekem simogatta, megfordult, és a popsiját egyre agresszívebben dörzsölte lágyékomhoz. Kapva kaptam az alkalmon, és megmarkoltam. Erre Ő megfordult, átölelt, és valamit mondott, majd eszébe jutott, hogy nem értem, és angolul folytatta: Mindent a maga idejében! Erre megfogta kezem és engem maga után rángatva elindult kifelé. Ott leintett egy taxit, beszálltunk, bemondta a címet, és elindutunk. A kocsiban vad csókolózásba kezdtünk. Hú, de hogy csókolt... Fantasztikus volt, ahogy szavta az ajkaim. Nyelve keményen benyomult a számba, mely először nem nagyon tetszett, de később, miután teljesen magával ragadott a hév, inkább élveztem...
Folytatás »Ezt követően négykézlábra állitalak, és elkezdem sikositoval izgatni a segged. Ekkor látaom, hogy nem vagy borotvált. Hozom a borotvát, és simára borovállak. ettől már nyilik a segglukad, és azonnal befogadja a nagy vibrit. Kicsit fáj neked, de ez kit érdekel. A leggyorsabb fokozatra kapcsolom a vibrit, miközben eléd mászok, és benyomom megint a faszt a szádba.
Úrnőd nagyon élvezi a helyzetet, és örül, hogy ilyen jó kis szolgája van. Jutalmul beleengedek egy adag aranyesőt a szádba, amit az utolsó cseppig le kell nyelned.
Melleim megfeszültek, még úgy is, hason fekve is éreztem, hogy a bimbóim megkeményedtek az izgalom hatására. Viki pedig végighúzta az oldalamon először egy, majd két ujját, végül pedig a tenyerét. Szinte a melleimet simogatta oldalt. - Ha ezt sokáig csinálod, benedvesedek - közöltem vele. Halkan felkuncogott és rám se hederítve folytatta tovább. - Viki, nem hazudok! - szóltam rá, amikor durvábbra vette a dolgot. Körmei erősebben karmolták a hátam és egyre többször csúszott végig az oldalamon. Úgy éreztem, tennem kell valamit
Folytatás »Nem is bírtam magammal sokáig, hátára döntöttem, és nyelvemmel kezdtem feltérképezni egész testét. Csókolgattam mellét, majdnem bekaptam, annyira kívántam őt. Majd pedig mellbimbóját kezdtem fogaimmal csiklandozni. Ettől ő is egyre jobban beindult, kezem is vándorútra indult testén, ami csiklóján elidőzött egy kicsit. Puncija tocsogott a nedvességtől, ujjaim játéka összhangban volt a nyelvemmel való csiklandozással, amitől Luca teste vad táncot lejtett folyamatosan. Ekkor leállított egy pillanatra, és helyezkedni kezdett, hogy viszont tudjon szeretni engem
» FolytatásA nyakától indultam el lefelé és nem álltam meg csak a mellénél. Picike bimbóját körbenyalogattam és figyeltem, ahogy az érintéseimre azonnal reagálva megfeszül. Ekkor tovább haladtam lefelé. A köldökénél ismét megpihenve izgattam őt, de ott sem időztem sokáig. Céltudatosan haladtam a célom felé. Szétnyitottam a lábát, közzé hajoltam és kinyújtott nyelvvel nyaltam végig a formás kis csiklóját. Két ujjammal széthúztam a szeméremajkait, hogy jobban a lényegre térhessek. Érzékien előbújt a picike csikló, amit azonnal nyalni kezdtem. Először nagyon gyengéden, éppen csak hozzá érve játszottam vele, aztán ahogy érzetem , hogy fokozódik az élvezete, gyorsítottam a tempón.
» FolytatásEddig azt hittem a férjemnél senki nem csókol jobban ....... Hát ez a hiedelmem megdőlt, hisz Zsuzsa csókja a nem létező szőrt is felállította a hátamon. A csók közben kezeink elkalandoztak a másik testtájain. Nekem sincs kicsi mellem a maga 85-ös méretével, de Zsuzsa 100-as mellének súlya kicsit meglepett. Az enyémek akkor voltak ily nehezek mikor szoptattam a fiamat. Ez az új érzés még inkább felkeltette a vágyam a teste megismerése iránt és már szinte rángattam le róla a pólót és a fejem a mellei közé szorítottam és megértettem mit imádnak ezen azok a tunya férfiak. Nem akartam betelni a mellei illatától, ahogy szinte bebírtam szorítani a fejem közé és markolászhattam őket
» FolytatásPuncijukam körül simogattak, nyomogattak, széjjel húzták vágásom, és éreztem amint az új tágít és megpróbál óvatosan belém hatolni.. Őrülten izgató volt, a lányok teste, a csókok, a simogatások, és most ahogy az ujjacska nyomul belém. Nem érezek csak valami új gyönyört, ahogy az újj egyre mélyebben hatol belém. Játszik bennem, hüvelyem falát tapogatja, körbe- körbe jár, és egyre csak jön belém. Már kapkodom a levegőt, lábaim remegnek, és szinte nyomom rá magam a Teca ujjára. Az pedig egyre mélyebbre hatolva, a gyönyörök felé visz. Megérint bennem valamit, ez olyan volt mint egy ostoscsapás, de kéjesen jó
» FolytatásAztán valahogyan, mintha magától mozgott volna a lábam közelebb csúsztam hozzá, megsimítottam az arcát szintén engedetlen kezemmel, és megcsókoltam. Először ellökött, nem értette, mi történik. Aztán fel akartam venni a pólóm és elrohanni nagyon messzire, de felállt velem együtt, kivette a kezemből a pólót, és MEGCSÓKOLT. Éreztem a száját, a nyelvét, ahogy az enyémhez ér... magamhoz öleltem, a mellünk összeért. Aztán elkezdtem a nyakát csókolni, alig bírtam betelni a bőrével. Egyre lejjebb mentem, a vállát csókoltam, miközben a kezemmel fenekét simogattam.
» FolytatásDe a lány még nem engedelmeskedett, lenézett a gőzölőre és látta, hogy elkezdett forrni a víz. Arrébb húzta a gurulós állványt, és úgy állította be a magasságot, hogy a fej kb. 15 cm volt Noi puncijától. Noémi már remegett nem volt ura önmagának, extázisban várta mit is fog vele csinálni a másik. És akkor elindult a készülékből a gőz egyenest kitárulkozott punijára, hihetetlen érzés volt! Úgy érezte, rögtön elélvez anélkül, hogy bármi mást is keljen csinálnia magával, de neki nem is kellett ezt a pillanatot várta Mariann, és most már ő sem késlekedett kezeivel amennyire csa
» FolytatásFelsóhajtott, és közben kicsatolta a melltartóm, majd fejemet felemelte, és szemembe nézett, de elhúztam a fejem, és e hasát csókoltam tovább, közben masszírozta a mellem. Hanyatt döntöttem, és levettem alig takaró bugyiját. Már nagyon nedves volt. Felnéztem rá, egy kicsit bólintott. Tudtam, hogy mit akar. Két ujjammal el kezdtem izgatni csiklóját. Halkan felnyögött. A halkból egyre hangosabb lett. Elélvezett, de nem hagytam, most ujjamat a lyukába csúsztattam, és el kezdtem finoman tolni, közben alig érezhetően nyaltam.
» FolytatásEkkor belémvillámlott a felismerés. Csókolóznak. Anyám egy novel. Egy pillanatig levegot sem kaptam a meglepetéstol. Aztán egy pillanat múlva már nem találtam annyira furcsának. Végül is miért ne. Ha nekik jó? Visszamentem az ágyamba, de elaludni nem tudtam. A motozás mostmár teljesen határozott volt. Aztán arra gondoltam, miért ne nézhetném tovább oket. Ismét kilopóztam az ágyból, picit félrehúztam a függönyt. Sokat nem láttam a sötét miatt, még azt sem tudtam kivenni, hogy anyám van - e fölül. Aztán az alak, aki eddig háttal feküdt nekem, átfordult a másik oldalra. Ott folytatták a csókolózást. Ki tudtam venni, hogy simogatja a másik melleit, amelyek már kint voltak a takaró alól. Így megismertem anyámat, o feküdt hanyatt. Szóval Kati a kezdeményezo
» FolytatásTudtam, hogy nincs otthon nálunk senki, ezért felhívtam Kingát magamhoz. Teáztunk egy kicsit, majd csókolózni kezdtünk. Teljesen elragadott minket a hév. Szenvedélyesen egymásba feledkezve az ágyhoz mentünk és levetkőztettük egymást. Lassan, erotikusan vettük le egymás ruháit, mikor pedig már teljesen meztelenek voltunk az ágyra fekve folytattuk. Forró ajkammal végigfutottam az egész testén. Bőrének illata magával ragadott és őrülten felizgatott.
» FolytatásElőször nem akartunk semmi különöset, csak beszélgetni, de a szép táj és a bársonyosan simogató szellő mindkettőnket felizgatott. Lefeküdtünk hát alkalmi ágyacskánkra és simogatni, csókolni kezdtük egymást. A ruhák szépen lassan lekerültek rólunk. Ajkaink forrón simultak egymáshoz és testünk felhevült. Kezeink izgatóan simították végig a napbarnított formás idomokat. Fantasztikus volt. Martina feltérdelt és hagyta hogy forró nyelvemmel végigkóstolgassam az egész testét. Nem izgultunk, tudtuk, hogy nem ját ilyenkor arra senki. Elindultam hát a nyakától lefelé, hogy forró testét még jobban felhevítsem.
» Folytatás
A hatóságok hetedszerre is betiltották a meleg büszkeség napján tartandó felvonulást az orosz fővárosban - közölték pénteken a szervezők.

Az idei Vienna Pride 2012. június 12. és 16. között kerül megrendezésre. A Pride falut ez alkalommal a Rathausplatzon (a Városháza előtti téren) építik fel. A Vienna Pride csúcspontja a Szivárványparádé, június 16-án a bécsi Ringstraßen.

Az NRC Handelsblad című holland újság márciusban arról számolt be, hogy a holland katolikus egyház az 50-es és 60-as években állítólag homoszexuális fiúk és férfiak kasztrálásával bízott meg sebészeket. A lap újabb híre szerint holland tudósok ezt megerősítették a parlamentben lezajlott szerdai meghallgatáson.

„Szabad a Pride, a bíróság helyre tette a rendőrséget!” – tudatta a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ).

Egy frissen összeállított rangsor alapján az Egyesült Államok, Brazília és Japán vezeti azon országok listáját, ahol a meleg turisták a legtöbb pénzt költik el, ám Franciaország vagy éppen Németország is az élmezőnyben található (hazánk természetesen sehol sincs...). Az Out Now Consulting kutatásának többi adata is érdekes azonban.

Megjelent az első magyar nyelvű összefoglaló kötet, amelynek központi témája a magyarországi homofóbia. A kötet több tanulmányát a Háttér Társaság a Melegekért tagja írta, s olvashatunk benne az MTA Szociológiai Kutatóintézete és a Háttér által végzett 2010-es LMBT kutatás tapasztalatairól is. A szerzők között található Dombos Tamás, Borgos Anna, Mocsonaki László, Mészáros György, Lányi Katalin és Rédai Dorottya is.
A kért oldal felnőtt látogatóknak szól! Megtekintése csak 18 éven felülieknek!
A belépés gombra kattintva elfogadja és kijelenti, hogy nem zavarja a szexuális tartalom illetve biztosítja, hogy kiskorú nem fér hozzá a számítógéphez a felnőtt tartalmak megjelenése alatt!