Kedves Látogatóink!
2012 új év, új rendszerre való átállást is jelent számunkra. ezért egy újfajta metodikát vezetünk be.
Kedves Látogatóink!
Egy svájci üzleti partnerünkkel kötött szerződésnek köszönhetően ezután 2naponta frissülünk erotikus képregényekkel.
Tényleg az volt, az utolsó kis porcikájáig kívánatos, zamatos gyönyörűség. Nagyon meg akartam már kóstolni, még a nyál is összefutott a számban attól a krémszínű, hamvas bőrétől. Kicsit eltoltam, hogy az ölébe hajthassam a fejem oldalt feküdve a kanapén. Így ő nem fért hozzám, túl keskeny volt a hely, csak simogatni tudott, de nem bántam. Elég ez így elsőre, majd szól, ha akar még valamit. Neki is megfelelt így, mert hatalmas nyögéssel fogadta mikor mohón a számba vettem. Rögtön el is szakadtam tőle, mert azért mégse csak így…
Folytatás »Hozzámbújt, a mellkasom, a fenekem simogatta, megfordult, és a popsiját egyre agresszívebben dörzsölte lágyékomhoz. Kapva kaptam az alkalmon, és megmarkoltam. Erre Ő megfordult, átölelt, és valamit mondott, majd eszébe jutott, hogy nem értem, és angolul folytatta: Mindent a maga idejében! Erre megfogta kezem és engem maga után rángatva elindult kifelé. Ott leintett egy taxit, beszálltunk, bemondta a címet, és elindutunk. A kocsiban vad csókolózásba kezdtünk. Hú, de hogy csókolt... Fantasztikus volt, ahogy szavta az ajkaim. Nyelve keményen benyomult a számba, mely először nem nagyon tetszett, de később, miután teljesen magával ragadott a hév, inkább élveztem...
Folytatás »Ezt követően négykézlábra állitalak, és elkezdem sikositoval izgatni a segged. Ekkor látaom, hogy nem vagy borotvált. Hozom a borotvát, és simára borovállak. ettől már nyilik a segglukad, és azonnal befogadja a nagy vibrit. Kicsit fáj neked, de ez kit érdekel. A leggyorsabb fokozatra kapcsolom a vibrit, miközben eléd mászok, és benyomom megint a faszt a szádba.
Úrnőd nagyon élvezi a helyzetet, és örül, hogy ilyen jó kis szolgája van. Jutalmul beleengedek egy adag aranyesőt a szádba, amit az utolsó cseppig le kell nyelned.
Melleim megfeszültek, még úgy is, hason fekve is éreztem, hogy a bimbóim megkeményedtek az izgalom hatására. Viki pedig végighúzta az oldalamon először egy, majd két ujját, végül pedig a tenyerét. Szinte a melleimet simogatta oldalt. - Ha ezt sokáig csinálod, benedvesedek - közöltem vele. Halkan felkuncogott és rám se hederítve folytatta tovább. - Viki, nem hazudok! - szóltam rá, amikor durvábbra vette a dolgot. Körmei erősebben karmolták a hátam és egyre többször csúszott végig az oldalamon. Úgy éreztem, tennem kell valamit
Folytatás »Helyszínnek a fürdőszobát választanám, mert az számomra egy nagyon izgató környezet. Mindketten meztelenre vetkőznénk és csókolózni kezdenénk. Ajkaink lágyan érnének egymáshoz és közben a nyelveink szenvedélyes játéka kezdenének. Miközben érzékien csókolnánk egymást, kezeink felfedezőútra indulnák. Végigsimogattnánk egymás testének minden érzékeny pontját, aztán a lány kényeztetni kezdene. A csapnak dőlnők, ő pedig nyalogatni kezdene. A nyakamtól haladna szépen lassan lefelé. A mellemnél elidőzne egy kicsit. Két kezébe fogná kecsesen megfeszülő mellemet és nyalogatná, szopogatná a bimbómat
» FolytatásKezemmel simogatni kezdtem a testét, levette a szoknyáját és apró tangáját is, hogy jobban hozzáférhessek. Ezután kezem lassan végigsiklott a combján, majd a forró puncijánál állt meg. Ujjaimmal kitapogattam apró csiklóját, mely simogatásomra kiemelkedett. Pinája egyre lucskosabb lett, mely nagyon izgatott. Forró nyelvemmel végignyaltam a nyakát, majd átsiklottam a mellén, meg sem állva tüzelő puncijáig. Játszadozni kezdtem csiklójával, szívtam, nyaltam, nyelvemet amennyire csak tudtam bedugtam a hüvelyébe. Ez nagyon tetszett Évinek, mert hangosan sikoltozott, és dobálta a testét. Miközben nyaltam kezemmel a testét simogattam
» FolytatásMikor elkezdünk fényképezkedni azt sem tudtuk hogy kezdjünk hozzá. Egy ideig csak álltunk egymással szemben, majd bátortalan csókolózásba kezdtünk. De volt valami különleges abban a csókban, mert mindkettőnk vágyát felkorbácsolta. Ekkor már nem voltunk bátortalanok, sőt, élvezetből csináltunk mindent. Erotikus mozdulatokkal levettük egymásról az összes ruhát és hozzákezdtünk az igazi játszadozáshoz. Ildikót az ágyra fektettem és nyalogatni kezdtem a bársonyos testét. Hamvas bőrére élvezettel leheltem forróbbnál forróbb csókokat. A nyakától indulva végigkóstolgattam testének minden egyes porcikáját.
» FolytatásMeztelenre vetkőztünk és úgy kezdtünk csókolózni. Szenvedélyesen kóstolgattuk egymás ajkait, miközben gyengéden simogattuk egymás punciját. Érintéseink hatására mind a ketten rendesen benedvesedtünk. Ekkor az ágyra feküdtünk és franciázni kezdtünk. Széthúztuk egymás szeméremajkát és az így előbukó csiklóval kezdtünk el játszani. Csodálatos volt. Alig bírtunk magunkkal. Csak dobáltuk a testünket az élvezettől. Fogtuk a két középső ujjunkat és a nedves hüvelyekbe dugtuk. Hirtelen megremegtünk, de nagyon jó érzés volt.
» FolytatásAjkaink szenvedélyesen simultak egymáshoz és nyelveink vad játszadozásba kezdek. Úgy felizgatott, mintha egy férfivel csókolóztam volna. A ruháink szépen lassan lekerültek rólunk. Az ágyon összebújtunk és játszadozni kezdtük egymással. Nyelvünkkel kíváncsi játékba kezdtünk. Nyalogattuk egymás testét, kíváncsian haladva egyre lejjebb. Először én fedeztem fel barátnőm testének rejtelmeit. Mikor végigsiklottam már túlértem a hasán is, a rajta lévő csipke bugyit félre húztam és gyengéden végignyaltam a meztelenre borotvált punciját. A teste megremegett és félénken felnyögött.
» FolytatásVadul csókolni kezdett, és csak annyit mondott, hogy majd ő kielégíti vágyaimat. Mivel csak egy póló volt rajtam könnyen lábaim közé nyúlt, és combjaimat kezdte simogatni. Teljesen felizgatott vadsága, és már nem is próbáltam ellenkezni. Hideg keze és forró érintése teljesen lázba hozott, egyre csak a hatalmas ágy felé sodródtunk, közben pedig megszabadultunk a ruháktól. Ujjaink fürge játszadozása mellbimbóinkat kezdte cirógatni. Egész testemet végigcsókolta, amire én hangos sóhajokkal válaszoltam.
» FolytatásAhogy vettem le róla a ruhát minden egyes porcikáját megcsókolgattam. A legtöbb időt a melleinél töltöttem. A számba vettem, szopogattam és nyalogattam a formás kis bimbóit. Hangosan nyögdécselt, nem törődve azzal, hogy bárki meghallhatja. Lejjebb haladva végignyaltam a testét és a lába között állapodtam meg. Az egyik lábát felemeltem, hogy így jobban az édes kelyhéhez férhessek. Kinyújtottam a nyelvem és belenyaltam. Forró volt és édes, mint a méz. Nagyon izgató volt. Nyalogatni kezdtem és közben a kezemmel simogattam magam. Mikor beledutam a nyelvem a hüvelyébe az ujjamat a sajátomba dugtam. Így juttattam mindkettőnket egyre fokozódó gyönyörhöz
» FolytatásFélrehúztam a pici tangát, ahol már szinte tüzelt a forró nedves lyuka. Először csak finoman a szélét kezdtem el nyalogatni, közben óvatosan levetem róla. Most már előttem volt az egész csodás feneke, ahonnan kivillant az édes punci. Már úgy nyaltam, hogy majd elájultam. Anita megfordult, szétette lábait. Én a mellbimbómmal kezdtem izgatni a csiklóját, nagyon élvezte. Nem bírta tovább, hátradöntött a szőnyegen, ramfeküdt, izzó puncijaink épp egymáshoz értek, úgy kezdtünk el egyszerre mozogni
» FolytatásMegfordultam, hanyatt feküdtem. Ő fölém hajolt, arca majdnem súrolta az enyémet. A tekintete szinte perzselt. Egy szőke hajfürt az arcomba hullott, a füle mögé simítottam, közben önkéntelenül is közelebb húztam magamhoz, az ajka már szinte hozzáért az enyémhez. A szemem már nem tudtam levenni az ajkáról. Nyelvével egy kicsit megnedvesítette, majd lassan közeledett. Szinte remegtem, amikor egy apró puszit lehelt az ajkamra. Puha volt, és forró a szája. Egy kicsit eltávolodott, hogy a szemembe tudjon nézni. A következő csókot már én kezdeményeztem, fogtam a nyakát, és húztam magamhoz minél közelebb. A száját résnyire nyitotta, a nyelvemmel tapogattam a nyelvét. Alig mertem hozzáérni. Majd az ő nyelve férkőzött át keresni az enyémet, de előtte finoman végignyalta az ajkamat.
» FolytatásSzorosan átkarolt és csókolgatni kezdte hátam vonalát. Hihetetlenül jó volt! Nyelvével elérte popsim domborulatát és hátulról nyalni kezdte puncim. Nyelve mélyen belém hatolt miközben két combom között felnyúlt kezével és kezem eltolva Ő kezdte el simogatni puncim gyöngyszemét. Lábam reszketni kezdett és úgy éreztem nem bírom tovább, összeesem.
» Folytatás
A hatóságok hetedszerre is betiltották a meleg büszkeség napján tartandó felvonulást az orosz fővárosban - közölték pénteken a szervezők.

Az idei Vienna Pride 2012. június 12. és 16. között kerül megrendezésre. A Pride falut ez alkalommal a Rathausplatzon (a Városháza előtti téren) építik fel. A Vienna Pride csúcspontja a Szivárványparádé, június 16-án a bécsi Ringstraßen.

Az NRC Handelsblad című holland újság márciusban arról számolt be, hogy a holland katolikus egyház az 50-es és 60-as években állítólag homoszexuális fiúk és férfiak kasztrálásával bízott meg sebészeket. A lap újabb híre szerint holland tudósok ezt megerősítették a parlamentben lezajlott szerdai meghallgatáson.

„Szabad a Pride, a bíróság helyre tette a rendőrséget!” – tudatta a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ).

Egy frissen összeállított rangsor alapján az Egyesült Államok, Brazília és Japán vezeti azon országok listáját, ahol a meleg turisták a legtöbb pénzt költik el, ám Franciaország vagy éppen Németország is az élmezőnyben található (hazánk természetesen sehol sincs...). Az Out Now Consulting kutatásának többi adata is érdekes azonban.

Megjelent az első magyar nyelvű összefoglaló kötet, amelynek központi témája a magyarországi homofóbia. A kötet több tanulmányát a Háttér Társaság a Melegekért tagja írta, s olvashatunk benne az MTA Szociológiai Kutatóintézete és a Háttér által végzett 2010-es LMBT kutatás tapasztalatairól is. A szerzők között található Dombos Tamás, Borgos Anna, Mocsonaki László, Mészáros György, Lányi Katalin és Rédai Dorottya is.
A kért oldal felnőtt látogatóknak szól! Megtekintése csak 18 éven felülieknek!
A belépés gombra kattintva elfogadja és kijelenti, hogy nem zavarja a szexuális tartalom illetve biztosítja, hogy kiskorú nem fér hozzá a számítógéphez a felnőtt tartalmak megjelenése alatt!