Kedves Látogatóink!
2012 új év, új rendszerre való átállást is jelent számunkra. ezért egy újfajta metodikát vezetünk be.
Kedves Látogatóink!
Egy svájci üzleti partnerünkkel kötött szerződésnek köszönhetően ezután 2naponta frissülünk erotikus képregényekkel.
Tényleg az volt, az utolsó kis porcikájáig kívánatos, zamatos gyönyörűség. Nagyon meg akartam már kóstolni, még a nyál is összefutott a számban attól a krémszínű, hamvas bőrétől. Kicsit eltoltam, hogy az ölébe hajthassam a fejem oldalt feküdve a kanapén. Így ő nem fért hozzám, túl keskeny volt a hely, csak simogatni tudott, de nem bántam. Elég ez így elsőre, majd szól, ha akar még valamit. Neki is megfelelt így, mert hatalmas nyögéssel fogadta mikor mohón a számba vettem. Rögtön el is szakadtam tőle, mert azért mégse csak így…
Folytatás »Hozzámbújt, a mellkasom, a fenekem simogatta, megfordult, és a popsiját egyre agresszívebben dörzsölte lágyékomhoz. Kapva kaptam az alkalmon, és megmarkoltam. Erre Ő megfordult, átölelt, és valamit mondott, majd eszébe jutott, hogy nem értem, és angolul folytatta: Mindent a maga idejében! Erre megfogta kezem és engem maga után rángatva elindult kifelé. Ott leintett egy taxit, beszálltunk, bemondta a címet, és elindutunk. A kocsiban vad csókolózásba kezdtünk. Hú, de hogy csókolt... Fantasztikus volt, ahogy szavta az ajkaim. Nyelve keményen benyomult a számba, mely először nem nagyon tetszett, de később, miután teljesen magával ragadott a hév, inkább élveztem...
Folytatás »Ezt követően négykézlábra állitalak, és elkezdem sikositoval izgatni a segged. Ekkor látaom, hogy nem vagy borotvált. Hozom a borotvát, és simára borovállak. ettől már nyilik a segglukad, és azonnal befogadja a nagy vibrit. Kicsit fáj neked, de ez kit érdekel. A leggyorsabb fokozatra kapcsolom a vibrit, miközben eléd mászok, és benyomom megint a faszt a szádba.
Úrnőd nagyon élvezi a helyzetet, és örül, hogy ilyen jó kis szolgája van. Jutalmul beleengedek egy adag aranyesőt a szádba, amit az utolsó cseppig le kell nyelned.
Melleim megfeszültek, még úgy is, hason fekve is éreztem, hogy a bimbóim megkeményedtek az izgalom hatására. Viki pedig végighúzta az oldalamon először egy, majd két ujját, végül pedig a tenyerét. Szinte a melleimet simogatta oldalt. - Ha ezt sokáig csinálod, benedvesedek - közöltem vele. Halkan felkuncogott és rám se hederítve folytatta tovább. - Viki, nem hazudok! - szóltam rá, amikor durvábbra vette a dolgot. Körmei erősebben karmolták a hátam és egyre többször csúszott végig az oldalamon. Úgy éreztem, tennem kell valamit
Folytatás »Igazgatóúr a székben ül, maga elé térdeltet és lehúzza a sliccét, én pedig odaadóan szopni kezdem a nagy, eres faszt. Mikor megunja, fölállít és megfordít, szoknya föl, bugyi térdig le, aztán egy kis játék a seggembe dugott játékszerrel. . Kedves ember, közben odafigyel a faszomra is, szereti ha áll, miközben beleültet a mozsárágyúba. Ezt a pózt nem igazán szeretem ha valaki ilyen nagyfaszú
» FolytatásFrissen volt borotválva, isteni érzés volt a selymes bőrön játszadozni a nyelvemmel és ajkaimmal, tök bepörögtem és engedtem, hogy mélyen bedugja a számba, néhányszor határeset volt hogy el ne hányjam magam. Hosszú percekig élvezkedtünk így, aztán megkért, hogy ujjazzam meg a seggét. Bedugtam egy ujjam, majd kettőt és hármat és éreztem hogy még nagyobbra dagad a lüktető fasz a számban. De még mindig nem élvezett el – egyszer csak hanyatt dőlt, felhúzta a lábát és azt mondta, és most bassz meg, baszd ki belőlem a lelket is…
» FolytatásMondjuk elég célratörő volt, amennyire emlékszem, meg nem is kellett sokat győzködnie hogy letoljam a bugyimat és mögém kerülhessen. Nem vártam sokat csak egy gyors numerát, meg hogy én is elmehessek, de kellemesen csalódtam, megadta a módját és nem is hiába mert istenien nyalt segget, jó nyálasan és finoman, lassan dugogatta, nyalogatta a lukamat, plusz amit a golyóimon matatott közben, az se hagyott hidegen. Már szinte könyörögni kellett hogy dugjon meg...
» FolytatásA srác totál begerjedt, még ki se hozták a kávét már tapogatott, én meg attól vadulok be ha szexinek érzem magam, úgyhogy félórán belül már egy szállodaszobában voltunk és a szám tele a farkával… Öt perc alatt elsült, de nem nyugodott le, levetkőztetett, csak az enyhén tömött melltartó maradt rajtam meg a tanga, amiből elől kibontotta a farkamat. Alig vártam hogy szopni kezdjen, és nem is csalódtam, bár többet is kaptam mint vártam. Alulról morzsolgatta a golyóimat, ami finom volt, aztán egyszer csak azon kaptam magam hogy a segglukamat masszírozza, sőt bele-bele csúsztatja az ujját...
» FolytatásCombfix a lábamra, csipke felsőrésszel és egy könnyű, selyem miniszoknya. A ruháim puszta érintése is felizgat, kirúzsozom a szám és kifestem magam. Még délelőtt simára borotváltam a testem, azért végigsimítok magamon ellenőrzésképp, miközben hívom a taxit. Felcsöngetek a címre, rekedt férfihang felel, ötödik emelet. És vedd le a bugyid mire bejössz. Huh, kezd izgis lenni a dolog. A liftben kibújok a bugyimból és a táskámba gyömöszölöm. Becsöngetek, bentről félreérthetetlen neszek, majd nyílik az ajtó. Gyere be, mondja egy meztelen, álló faszú férfi, mögötte még legalább öten...
» FolytatásFelvételi előtt a biológia ötös nagyon kellett, de épphogy négyesre álltam. A tanár egy harmincas, mindenki által homokosnak tartott fickó volt, gondoltam, megpróbálok kicsit javítani a jegyen.. A szertárban cserkésztem be, egész konkrétan hagytam magam elkapni maszturbálás közben. Irtóra zavarba jött, de folyamatosan a farkamat nézte, amit persze lányos zavaromban „elfelejtettem” eltenni, így ott meredezett a letolt gatyám fölött, alatta egy leheletnyi tangabugyival...
» FolytatásVan két selyem anyagdarabom. Ezeket összehajtottam kicsit hosszúkásra és alulra a harisnyanadrág alá mintegy pelenka szerűen betettem. Tök izgis így. Feltettem a parókámat, fogtam a női váltáskámat és go az éjszakába. Kicsit csöpögött az eső, de ez sem tudta lelohasztani az izgalmamat: megint nőnek öltözve sétálhattam. Úgy döntöttem, ha az eső már úgy is esik legalább egy kicsit takar így hosszabb sétára szántam el magam. Bementem a belvárosba és végigsétáltam a bevásárló utcát. Az éjszakai időpont ellenére több emberrel is találkoztam, de senkit nem igazán érdekeltem...
» FolytatásKiszabaditom a melleit a köpeny és a melltartó fogságából, elég picikék, de vagy kétcentis bimbók meredeznek mindkettőn. Letérdel elém és szopni kezd közben egyik kézzel a golyóimon matat, beindulok teljesen. Könnyedén ereszti be a szájába a farkamat teljes hosszában, egy darabig óvatos vagyok aztán már teljes erőből lököm belé...Egyszer csak föláll, hanyattlök az ágyra és fölém térdelve folytatja a szopást, közben félrehúzza a bugyiját és egy döbbenetes húszcentis fasz ugrik elő...
» FolytatásPornóvideót néztünk, hárman, fiúk, közben feléltük a megtalált viszkikészletet is. Persze idővel elkezdtünk maszturbálni, nem is tudom, hányszor vertük ki, tizenöt évesen az ember elég fickós. Aztán a vendéglátónk egyre durvább videókat vatt elő az apja készletéből, míg végül találtunk egyet, ahol férfiak, nők, travik és she-male-ek dolgoztak egymáson keményen. Teljesen felizgultunk és végül a lányszobából előkerült pár női fehérnemű. Bele is bújtunk néhány csipketangába, majd a látvány miatt egy gyors borotválást is megejtettünk, mivel elég undorító volt a szőrös láb-harisnya párosítás.
» Folytatás- Ha azt akarod, hogy kielégitselek te is csináld azt amit én neked! Jó. - gondoltam, biztos azt akarja, hogy kinyaljam. Egye fene gyorsan kinyalom, õ leszop, aztán megy mindenki a maga dolgára. Egy feszes poló volt rajta - szép nagy mellei voltak - és egy szoknya. A szoknyát letolta magáról és ekkor következett a meglepetés! Egy hatalmas lógó faszt vett elõ a bugyijából.
- Gyere, szopj le! - mondta és már bent is volt a fasza a számban. Túlságosan felizgatott minden ami történt, így képtelen voltam bármit is tenni ellene csak hagytam, hogy történjenek a dolgok.

A hatóságok hetedszerre is betiltották a meleg büszkeség napján tartandó felvonulást az orosz fővárosban - közölték pénteken a szervezők.

Az idei Vienna Pride 2012. június 12. és 16. között kerül megrendezésre. A Pride falut ez alkalommal a Rathausplatzon (a Városháza előtti téren) építik fel. A Vienna Pride csúcspontja a Szivárványparádé, június 16-án a bécsi Ringstraßen.

Az NRC Handelsblad című holland újság márciusban arról számolt be, hogy a holland katolikus egyház az 50-es és 60-as években állítólag homoszexuális fiúk és férfiak kasztrálásával bízott meg sebészeket. A lap újabb híre szerint holland tudósok ezt megerősítették a parlamentben lezajlott szerdai meghallgatáson.

„Szabad a Pride, a bíróság helyre tette a rendőrséget!” – tudatta a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ).

Egy frissen összeállított rangsor alapján az Egyesült Államok, Brazília és Japán vezeti azon országok listáját, ahol a meleg turisták a legtöbb pénzt költik el, ám Franciaország vagy éppen Németország is az élmezőnyben található (hazánk természetesen sehol sincs...). Az Out Now Consulting kutatásának többi adata is érdekes azonban.

Megjelent az első magyar nyelvű összefoglaló kötet, amelynek központi témája a magyarországi homofóbia. A kötet több tanulmányát a Háttér Társaság a Melegekért tagja írta, s olvashatunk benne az MTA Szociológiai Kutatóintézete és a Háttér által végzett 2010-es LMBT kutatás tapasztalatairól is. A szerzők között található Dombos Tamás, Borgos Anna, Mocsonaki László, Mészáros György, Lányi Katalin és Rédai Dorottya is.
A kért oldal felnőtt látogatóknak szól! Megtekintése csak 18 éven felülieknek!
A belépés gombra kattintva elfogadja és kijelenti, hogy nem zavarja a szexuális tartalom illetve biztosítja, hogy kiskorú nem fér hozzá a számítógéphez a felnőtt tartalmak megjelenése alatt!