http://bdsmthrill.com





Magyar English 
Főoldal | Regisztráció | TAGSÁGI VÁLTÁS | Képek | Erotikus Történetek | Cartoon-sex | Pikáns Hírek | Segítség | SzexVideók
$$$ Webmestereknek $$$ | APRÓ | RANDIZÁS | BDSM
Share

GAY TÖRTÉNETEK

Tényleg az volt, az utolsó kis porcikájáig kívánatos, zamatos gyönyörűség. Nagyon meg akartam már kóstolni, még a nyál is összefutott a számban attól a krémszínű, hamvas bőrétől. Kicsit eltoltam, hogy az ölébe hajthassam a fejem oldalt feküdve a kanapén. Így ő nem fért hozzám, túl keskeny volt a hely, csak simogatni tudott, de nem bántam. Elég ez így elsőre, majd szól, ha akar még valamit. Neki is megfelelt így, mert hatalmas nyögéssel fogadta mikor mohón a számba vettem. Rögtön el is szakadtam tőle, mert azért mégse csak így…

Folytatás »

BISEX TÖRTÉNETEK

Hozzámbújt, a mellkasom, a fenekem simogatta, megfordult, és a popsiját egyre agresszívebben dörzsölte lágyékomhoz. Kapva kaptam az alkalmon, és megmarkoltam. Erre Ő megfordult, átölelt, és valamit mondott, majd eszébe jutott, hogy nem értem, és angolul folytatta: Mindent a maga idejében! Erre megfogta kezem és engem maga után rángatva elindult kifelé. Ott leintett egy taxit, beszálltunk, bemondta a címet, és elindutunk. A kocsiban vad csókolózásba kezdtünk. Hú, de hogy csókolt... Fantasztikus volt, ahogy szavta az ajkaim. Nyelve keményen benyomult a számba, mely először nem nagyon tetszett, de később, miután teljesen magával ragadott a hév, inkább élveztem...

Folytatás »

TRAVI, SHE-MALE TÖRTÉNETEK

Ezt követően négykézlábra állitalak, és elkezdem sikositoval izgatni a segged. Ekkor látaom, hogy nem vagy borotvált. Hozom a borotvát, és simára borovállak. ettől már nyilik a segglukad, és azonnal befogadja a nagy vibrit. Kicsit fáj neked, de ez kit érdekel. A leggyorsabb fokozatra kapcsolom a vibrit, miközben eléd mászok, és benyomom megint a faszt a szádba.
Úrnőd nagyon élvezi a helyzetet, és örül, hogy ilyen jó kis szolgája van. Jutalmul beleengedek egy adag aranyesőt a szádba, amit az utolsó cseppig le kell nyelned.

Folytatás »

LESZBI TÖRTÉNETEK

Melleim megfeszültek, még úgy is, hason fekve is éreztem, hogy a bimbóim megkeményedtek az izgalom hatására. Viki pedig végighúzta az oldalamon először egy, majd két ujját, végül pedig a tenyerét. Szinte a melleimet simogatta oldalt. - Ha ezt sokáig csinálod, benedvesedek - közöltem vele. Halkan felkuncogott és rám se hederítve folytatta tovább. - Viki, nem hazudok! - szóltam rá, amikor durvábbra vette a dolgot. Körmei erősebben karmolták a hátam és egyre többször csúszott végig az oldalamon. Úgy éreztem, tennem kell valamit

Folytatás »

TRAVI, SHE-MALE EROTIKUS TÖRTÉNETEK - - - HETENTE FRISSÍTVE

«« 1 2 3 4 5 6 7 8 »»

Egy kellemes emlék

Nóri persze a belemenősebb, odaül a fiúka mellé és szemérmetlenül tapogatni kezdi, de mire kitörne a botrány, bejön egy pár és a srác ledermed... Persze Nórit nem könnyű leállítani, látom hogy már célratart, lenyúl a bugyogó vízbe és a srác arcáról olvasom, mi történik. De ez még nem elég, Nóri másik keze is eltűnik a vízben és az én farkincámat veszi kezelésbe vele.

» Folytatás


Térden állva

Térdelek a fotel előtt, két marokra fogom a vendég lucskos faszát, az óriási jószágnak csak hatalmas lila makkját tudom a számba venni, így is kis híján öklendezem, hatalmas súlyos heréi ringló nagyságúak. Vörös rúzsom szétkenődik a giganto fallosz oldalán ahogy időnként sikerül a makk alatti részig bevennem. Kicsit hátrébb húzódok, nyelvemmel kényeztetem, lenyalogatom a nyílásban megjelenő izgalmi váladékot, hagyom hogy vékony fényes kötélként feszüljön a szám és a makk között, miközben kezem tovább dolgozik.

» Folytatás


Mókázás hármasban 2.

Kicsit gyorsabban mint szeretném, de sikerül némi üggyel-bajjal beigazítani, a többi meg már nem nehéz, megragadja a seggemet és nagyokat taszít rajtam, én egy ideig ellene dolgozom, míg a lyukam megfelelően kitágul, aztán hagyom hogy irányítson… Nem is rossz, jó sokáig bírja, közben Nóri incselkedik velünk, a golyóinkat markolássza, a seggemet csapkodja, jól szórakozik… Az emberünk lassan a végét járja, kihúzza, asszem túl sok pornót nézett vagy csak a világképünk más, mert ragaszkodik hozzá, hogy a testünkre verje. Háát, izlések és pofonok, én jobban szeretek belelőni valakibe és fordítva is, szeretem érezni ahogy a kilövellés előtt belémdagad a fasz…

» Folytatás


Eni

Elvesztem a fejem, azt akarom hogy most azonnal megdugjon, a szoknya előnyeit kihasználva csak félrehúzom a tangám, picit megnyálazom a lukam és nyeregbe pattanok. Jó vastag fasz, majd szétreped a seggem de teljesen bevadultam, az egészet el akarom nyelni és némi üggyel bajjal sikerül is, a kis lotyó meg vadul pumpálja belém, nyelve a számban, ajkamat, nyakamat harapdálja, két kézzel markolja a seggem és minden lökésnél lefelé rántja, bele a mozsárágyúba. Élvezem a megbaszatás minden másodpercét, azt akarom hogy örökké tartson, a fájdalom elmúlt, csak az élvezet maradt.

» Folytatás


A varázslatos harisnyanadrág

Hatalmas örömet találtam bármifajta bugyi, harisnyanadrág, harisnya és harisnyatartó, de akár női öv viselésében, melyeket én szívesen hordtam a normál férfi ruhám alatt a napi munkámban. A kollégáim a hivatalban képtelenek voltak felfogni, hogy micsoda ötlet pluszban női fehérneműt is felvenni, ami csak irritálhatja a bőrömet. Azonkívül, mivel igen karcsú voltam, nagyon jól mutattam a divatos női alsóneműben.

» Folytatás


Egymásra nézve

Mi a prosztata orgazmus? Nem tudom – mondtam. Én már ki is próbáltam. Oltári nagy élvezet! Közben előkészült a bemutatóhoz. Egy legömbölyített kétujjnyi vastag gyertyát vett elő, melyre síkosított óvszert húzott. Letolta a bugyit a tükör előtt és próbálta hátulról földugni. - Tudod a gyertya azért jó, mert a test melegétől meggörbül és nem feszít, mint a műanyag....

» Folytatás


Betti titka

Átgördítettem egészen addig, míg Betti a hátára nem került. A bimbóit szopogattam és a melleit gyúrtam. A nyelvemmel átszánkáztam egyik melléről a másikra. Félénken, de nagy izgalommal, a barátnőm farkára tettem a kezem, és rázni kezdtem azt. Miután elég figyelmet szenteltem a melleinek, lefelé kezdtem csókolgatni őt a köldökén és a derekán át haladva. A szemérem szőre teljesen le volt borotválva, és a bőr a pénisze körül puha volt. Itt mégegyszer megcsókoltam, s szélesre nyitva a számat bekaptam a farkát.Betti sikított az élvezettől, s a csípőjét megemelve megpróbált minél jobban a számba hatolni. Ugyanúgy szoptam őt, ahogy ő engem.

» Folytatás


Éjjel a városban

A hosszú, vékony rúd és a labdák simán látszódtak a vörös bugyi alatt, és a nedves folt mindent elárult. Mentegetőzni kezdet a csalás miatt, s elmondta, hogy ő szereti, ha lányként csábíthat. Kissé kábultan de erős vágyakkal húztam magamhoz. Közelről akartam érezni őt, s ismét fölém került. Ahogy rám feküdt elkezdte a bugyival takart péniszét az enyémhez dörzsölni, amitől újra teljesen megmerevedtem. Nem sokkal ezután én kerültem föle, s félhomályban, kissé kábultan nem tudtam eldönteni kivel is vagyok. Fiúval? Lánnyal?

» Folytatás


Babszi története

-Na most tedd bele a Barbi szajjaba!-utasitotta a fotos, es mire barmit is mundhattam volna a fiu fasza mar a szamban volt. -Szopjad Barbar!!-kialtotta aszakallas es katogtatta a gepet. Szoptam a peniszt mit tehettem volna, lattam a fiun nagyon elvazi, aztan en is belejöttem. Egyre vadabbul szoptam jart fasz a szamba, neha torkomoig nyomult. A fiu megfogta a fejemet es ritmukussan dugni kezdte a szam.Nyelvemmel smaroltam a bsrokit ö meg egyre gyorsabban kurt szajba...

» Folytatás


Lili

Kihúztam hát a farkam a hátsó bejáratából (azonnal elkezdett szivárogni a kitágult lyukból a geci), hanyatt fordítottam és számba vettem a kicsi péniszt, amely még félkemény állapotban sem volt több hat hét centisnél. Elég nehezen tért magához a kicsike, de amikor végül életre kelt, egészen nagyra nyújtózkodott, miközben lassan mozgattam rajta az ajkaimat, fejemmel föl le bólogatva, miközben Lili finoman nyögdécselt és csípõjét finoman mozgatta szopásom ütemére. Én pedig egyre jobban izgalomba jöttem, és mire kezdte elveszíteni az önuralmát és egyre eröteljesebben baszta a számat immáron kõkemény péniszével, én hagytam, hogy lelecsusszanjon a torkomon a vége...

» Folytatás


«« 1 2 3 4 5 6 7 8 »»

FIGYELEM! FELNŐTT TARTALOM! BELÉPÉS CSAK 18 ÉVEN FELÜLIEKNEK!

A kért oldal felnőtt látogatóknak szól! Megtekintése csak 18 éven felülieknek!
A belépés gombra kattintva elfogadja és kijelenti, hogy nem zavarja a szexuális tartalom illetve biztosítja, hogy kiskorú nem fér hozzá a számítógéphez a felnőtt tartalmak megjelenése alatt!

Igen, elmúltam 18 éves, belépek! Nem, elhagyom az oldalt!