Kedves Látogatóink!
2012 új év, új rendszerre való átállást is jelent számunkra. ezért egy újfajta metodikát vezetünk be.
Kedves Látogatóink!
Egy svájci üzleti partnerünkkel kötött szerződésnek köszönhetően ezután 2naponta frissülünk erotikus képregényekkel.
Tényleg az volt, az utolsó kis porcikájáig kívánatos, zamatos gyönyörűség. Nagyon meg akartam már kóstolni, még a nyál is összefutott a számban attól a krémszínű, hamvas bőrétől. Kicsit eltoltam, hogy az ölébe hajthassam a fejem oldalt feküdve a kanapén. Így ő nem fért hozzám, túl keskeny volt a hely, csak simogatni tudott, de nem bántam. Elég ez így elsőre, majd szól, ha akar még valamit. Neki is megfelelt így, mert hatalmas nyögéssel fogadta mikor mohón a számba vettem. Rögtön el is szakadtam tőle, mert azért mégse csak így…
Folytatás »Hozzámbújt, a mellkasom, a fenekem simogatta, megfordult, és a popsiját egyre agresszívebben dörzsölte lágyékomhoz. Kapva kaptam az alkalmon, és megmarkoltam. Erre Ő megfordult, átölelt, és valamit mondott, majd eszébe jutott, hogy nem értem, és angolul folytatta: Mindent a maga idejében! Erre megfogta kezem és engem maga után rángatva elindult kifelé. Ott leintett egy taxit, beszálltunk, bemondta a címet, és elindutunk. A kocsiban vad csókolózásba kezdtünk. Hú, de hogy csókolt... Fantasztikus volt, ahogy szavta az ajkaim. Nyelve keményen benyomult a számba, mely először nem nagyon tetszett, de később, miután teljesen magával ragadott a hév, inkább élveztem...
Folytatás »Ezt követően négykézlábra állitalak, és elkezdem sikositoval izgatni a segged. Ekkor látaom, hogy nem vagy borotvált. Hozom a borotvát, és simára borovállak. ettől már nyilik a segglukad, és azonnal befogadja a nagy vibrit. Kicsit fáj neked, de ez kit érdekel. A leggyorsabb fokozatra kapcsolom a vibrit, miközben eléd mászok, és benyomom megint a faszt a szádba.
Úrnőd nagyon élvezi a helyzetet, és örül, hogy ilyen jó kis szolgája van. Jutalmul beleengedek egy adag aranyesőt a szádba, amit az utolsó cseppig le kell nyelned.
Melleim megfeszültek, még úgy is, hason fekve is éreztem, hogy a bimbóim megkeményedtek az izgalom hatására. Viki pedig végighúzta az oldalamon először egy, majd két ujját, végül pedig a tenyerét. Szinte a melleimet simogatta oldalt. - Ha ezt sokáig csinálod, benedvesedek - közöltem vele. Halkan felkuncogott és rám se hederítve folytatta tovább. - Viki, nem hazudok! - szóltam rá, amikor durvábbra vette a dolgot. Körmei erősebben karmolták a hátam és egyre többször csúszott végig az oldalamon. Úgy éreztem, tennem kell valamit
Folytatás »Megsimogatta a melleimet és letérdelt ellombe. - Gyönyöru farkad van, suttogta a bugyimba mert idoközben egész közel hajolt hozzám és az anyagon keresztül simogatta a nyelvével. Kezeivel átölette a fenekem és hátulról csúsztatta a bugyimba a kezeit. Simogatta a fenekem és lassan benyúlt a lábam közé. A fenekem lyukát egy kicsit megnyomkodta és nem törodot avval, hogy felszisszentem., máris a nedves puncimon volt a keze. Tudta, hogy mit csinál, eloször csak a nagyajkakat simogatta de mikor a simogatás hatására puncim megnyílt birtokba vette az egészet. Még sohasem voltam senkivel így nem tudtam, hogy mi következik....
» FolytatásLetolta a nadrágját, és a boxerét. Akadálytalanul jutott a tangámig. - Kívánlak édes, tégy a magadévá - suttogtam neki. Nem gondoltam volna, hogy ennyire vágyhatok valamire, bármikor is. Azt meg végképp nem, hogy arra, hogy nőnek öltözve egy pasira vágynék. Minden vágyam arra, hogy férfiként éljek szertefoszlott. Ahogy megízleltem az életet nőként, csak ez az érzés maradt meg, hogy férfival éljek, és hogy a legjobb csaja legyek. - Nagyon tetszik a hajad - túrt bele hátul. - Köszönöm, reméltem, hogy nem fogsz csalódni, hogy nem hosszú paróka van rajtam. - Viccelsz? Nagyon szexi vagy vele. - Meg fogom növeszteni, addig lesz csak ilyen.
Láttam, hogy legelteti rajtam a szemét. Na igen, egy kisminkelt, fehérneműs csaj nem mindennapi látvány egy konyhában. Átölelt és egy forró csókkal tapasztotta be az ajkam. Nem tudtam megszólalni, csak kapaszkodtam belé, és éreztem, hogy teljesen felizgult. Igen, nem biztos, hogy szerencsés volt így várni őt. Megfordított és ráhasaltatott a konyhaasztalra. Nem sokat teketóriázott, az egyik kezével a hátam fogta és tartott az asztalon, a másikkal a tangát húzta félre és irányította magát belém. Én megfogtam az asztal szélét, hogy egy helyben tartsam magam. Éreztem, hogy egyre mélyebben van bennem. Ő is megfogta az asztal szélét, a kezem mellett és elkezdte pumpálni a popsim. Egy szó nem hangzott közöttünk, csak a nyögés és a lihegés törte meg a csendet
» FolytatásA boa maradék részével a feje fölé emeltem a kezét, és odakötöztem az ágy fejéhez. Végigcsókoltam a mellkasát, és közben cirógattam a melleimmel. Mikor a farkához értem, már olyan kemény volt, hogy nem tudtam elképzelni hogy bírja ki. Mindenesetre bekaptam, mert annyira imádtam a számban tudni. A kezemmel közben simogattam, ahol tudtam. Hallottam, hogy egyre jobban kapkodja a levegőt, úgyhogy abbahagytam, nehogy itt vége legyen az egésznek előbb, mint ahogy én szeretném. Újra elé térdeltem, és megfogtam az arcát. - Az enyém vagy. - Igen, a tied.
» FolytatásA világ legjobb pasija mellett ülök, előléptettek a munkahelyen, és még harisnyát is hordhatok. Ez utóbbi gondolat különösen nagy örömmel töltött el. Szerettem a harisnyákat. Átnyúltam Zolihoz és a nadrágon keresztül masszírozni kezdtem, mire mindkét kezével megmarkolta a kormányt. Éreztem, hogy megkeményedik. Nem tudom, mi történt velem, de kikapcsoltam az övem, áthajoltam, lehúztam a sliccét, és bekaptam. A kezemmel tovább izgattam, miközben a nyelvemmel alul simogattam és szívtam.
» FolytatásA néger fasz most már áll, és elindul felém, megáll az arcom előtt és én áhitattal nyalogatni kezdem, a pasi mügöttem felnyüg és teleélvezi a seggem, aztán sorban a többiek is, érzem ahogy a tátongó segglukamból folyik ki a geci és én ezt az óriási faszt akarom magamba tömni az utolsó centiig, aztán érezni hogy a belőle kiömlő sperma elönt. Megfordulok és felkinálom hát magam, és meg is kapom amit akarok. Érzem ahogy nekifeszül a bejáratott, jól sikositott lukamnak, de olyan az érzés mintha szűz lennék, fáj és éget de totál ffel vagyok izgulva, lazítok és mozgatom a seggem, és ő csak jön, jön belém, sose ér véget...
» FolytatásSzörnyû érzés költözött belém, ezért villámgyorsan lenéztem a seggemet kúró Anikóra. Kikerekedett szemekkel láttam, hogy semmiféle mûfaszt nem kapcsolt magára az én kis barátnõm, hanem saját hatalmas farkát mártogatta belém, láthatólag a végét járva. Eszement helyzet volt, nem is tudtam, hogy mit kellene tennem. Menekülni akartam, de az lehetetlen volt. Ott feküdtem kikötözve, kiszolgáltatva, ismertetlenek elõtt, miközben egy transzszexuális dugja a seggem.
» FolytatásNégykézláb helyezkedtem el az ágyon, a popsim Zoli felé fordítva. Majd hátranéztem a vállam fölött és rákacsintottam. Nem szólt semmit, csak letolta a nadrágját, és mögém lépett. Simogatni kezdte a fenekem, a hátam és közben hozzám-hozzámért a szerszáma. A könyökömre támaszkodtam, ettől még jobban megemelkedett a hátsóm. Megfogta a tangát, és a bokámig tolta. Síkosítót kent magára, majd rám és a kezével a derekamnál tartva benavigálta magát a barlangomba. Lassan, folyamatosan haladt előre, nekem elakadt a lélegzetem az érzéstől.
» FolytatásAzzal a lendülettel be is kaptam, és elkezdtem nyalogatni. Egyre többet és többet vettem be, közben a kezemmel a tövét izgattam.
- Isteni vagy, de ha így folytatod, már nem bírom sokáig.
A szabad kezemmel elkezdtem simogatni a hasát, és még erősebben szívtam és nyaltam. Éreztem, hogy megfeszül a teste és a számba élvezett. Nem akartam, hogy elvesszen, ezért ahogy jött, próbáltam lenyelni. Sok volt, egy kevés kicsorgott a szám szélén is.
Még egy ujját helyezte be és kezdett el vele játszani. Teljesen kész voltam, fel sem fogtam mindazt, ami velem történt. Csak azt akartam, hogy soha ne érjen véget.
Kivette az ujjait, és fölém helyezkedett. Éreztem a nyomást alul, majd egy hirtelen fájdalomhullám, ahogy áthatolt az izmokon.
Kéjesen sikoltottam fel, nem voltam felkészülve ekkora élményre, ilyen érzelmi és testi tapasztalatra.
Egyre beljebb és beljebb került, míg végül teljesen bennem volt. Az alsótestével az én merev tagomat hozzászorította a testemhez. Olyan volt, mintha többszáz volt cikázna a testemben, ahogy elkezdett mozogni. Az a telítettség, amit éreztem

A hatóságok hetedszerre is betiltották a meleg büszkeség napján tartandó felvonulást az orosz fővárosban - közölték pénteken a szervezők.

Az idei Vienna Pride 2012. június 12. és 16. között kerül megrendezésre. A Pride falut ez alkalommal a Rathausplatzon (a Városháza előtti téren) építik fel. A Vienna Pride csúcspontja a Szivárványparádé, június 16-án a bécsi Ringstraßen.

Az NRC Handelsblad című holland újság márciusban arról számolt be, hogy a holland katolikus egyház az 50-es és 60-as években állítólag homoszexuális fiúk és férfiak kasztrálásával bízott meg sebészeket. A lap újabb híre szerint holland tudósok ezt megerősítették a parlamentben lezajlott szerdai meghallgatáson.

„Szabad a Pride, a bíróság helyre tette a rendőrséget!” – tudatta a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ).

Egy frissen összeállított rangsor alapján az Egyesült Államok, Brazília és Japán vezeti azon országok listáját, ahol a meleg turisták a legtöbb pénzt költik el, ám Franciaország vagy éppen Németország is az élmezőnyben található (hazánk természetesen sehol sincs...). Az Out Now Consulting kutatásának többi adata is érdekes azonban.

Megjelent az első magyar nyelvű összefoglaló kötet, amelynek központi témája a magyarországi homofóbia. A kötet több tanulmányát a Háttér Társaság a Melegekért tagja írta, s olvashatunk benne az MTA Szociológiai Kutatóintézete és a Háttér által végzett 2010-es LMBT kutatás tapasztalatairól is. A szerzők között található Dombos Tamás, Borgos Anna, Mocsonaki László, Mészáros György, Lányi Katalin és Rédai Dorottya is.
A kért oldal felnőtt látogatóknak szól! Megtekintése csak 18 éven felülieknek!
A belépés gombra kattintva elfogadja és kijelenti, hogy nem zavarja a szexuális tartalom illetve biztosítja, hogy kiskorú nem fér hozzá a számítógéphez a felnőtt tartalmak megjelenése alatt!