http://randitars.hu/program_elado





Magyar English 
Főoldal | Regisztráció | TAGSÁGI VÁLTÁS | Képek | Erotikus Történetek | Cartoon-sex | Pikáns Hírek | Segítség | SzexVideók
$$$ Webmestereknek $$$ | APRÓ | RANDIZÁS | BDSM
Share

GAY TÖRTÉNETEK

Tényleg az volt, az utolsó kis porcikájáig kívánatos, zamatos gyönyörűség. Nagyon meg akartam már kóstolni, még a nyál is összefutott a számban attól a krémszínű, hamvas bőrétől. Kicsit eltoltam, hogy az ölébe hajthassam a fejem oldalt feküdve a kanapén. Így ő nem fért hozzám, túl keskeny volt a hely, csak simogatni tudott, de nem bántam. Elég ez így elsőre, majd szól, ha akar még valamit. Neki is megfelelt így, mert hatalmas nyögéssel fogadta mikor mohón a számba vettem. Rögtön el is szakadtam tőle, mert azért mégse csak így…

Folytatás »

BISEX TÖRTÉNETEK

Hozzámbújt, a mellkasom, a fenekem simogatta, megfordult, és a popsiját egyre agresszívebben dörzsölte lágyékomhoz. Kapva kaptam az alkalmon, és megmarkoltam. Erre Ő megfordult, átölelt, és valamit mondott, majd eszébe jutott, hogy nem értem, és angolul folytatta: Mindent a maga idejében! Erre megfogta kezem és engem maga után rángatva elindult kifelé. Ott leintett egy taxit, beszálltunk, bemondta a címet, és elindutunk. A kocsiban vad csókolózásba kezdtünk. Hú, de hogy csókolt... Fantasztikus volt, ahogy szavta az ajkaim. Nyelve keményen benyomult a számba, mely először nem nagyon tetszett, de később, miután teljesen magával ragadott a hév, inkább élveztem...

Folytatás »

TRAVI, SHE-MALE TÖRTÉNETEK

Ezt követően négykézlábra állitalak, és elkezdem sikositoval izgatni a segged. Ekkor látaom, hogy nem vagy borotvált. Hozom a borotvát, és simára borovállak. ettől már nyilik a segglukad, és azonnal befogadja a nagy vibrit. Kicsit fáj neked, de ez kit érdekel. A leggyorsabb fokozatra kapcsolom a vibrit, miközben eléd mászok, és benyomom megint a faszt a szádba.
Úrnőd nagyon élvezi a helyzetet, és örül, hogy ilyen jó kis szolgája van. Jutalmul beleengedek egy adag aranyesőt a szádba, amit az utolsó cseppig le kell nyelned.

Folytatás »

LESZBI TÖRTÉNETEK

Melleim megfeszültek, még úgy is, hason fekve is éreztem, hogy a bimbóim megkeményedtek az izgalom hatására. Viki pedig végighúzta az oldalamon először egy, majd két ujját, végül pedig a tenyerét. Szinte a melleimet simogatta oldalt. - Ha ezt sokáig csinálod, benedvesedek - közöltem vele. Halkan felkuncogott és rám se hederítve folytatta tovább. - Viki, nem hazudok! - szóltam rá, amikor durvábbra vette a dolgot. Körmei erősebben karmolták a hátam és egyre többször csúszott végig az oldalamon. Úgy éreztem, tennem kell valamit

Folytatás »

BISEX EROTIKUS TÖRTÉNETEK - - - HETENTE FRISSÍTVE

«« 1 2 3 4 5 6 7 8

Kinga nem ért haza szárazon

Mint kiderült, a vonaton három WC - t is megnézett, de tisztasági állapotuk miatt bemenni egyikbe sem tudott, pedig már akkor is nagyon kellett pisilnie, most pedig már a hasa is fáj, és nem biztos, hogy kibírja hazáig. A bejelentésre erosen felizgultam, mert elképzeltem, ahogyan otthon leveszem róla a pisis ruhát. Ráadásul fekete nadrágja alatt egy világoskék pamutbugyit, és egy testszínu harisnyanadrágot viselt, amelyeken igen jól látszott volna a pisifolt. Utazásunkat metróval folytattuk, itt kezdetben nem történt semmi, a kijáratnál azonban a sok lépcso láttán Kinga felsóhajtott...

» Folytatás


Réka pelenkában

Azt hittem István jött vissza valamiért, ezért gondolkodás nélkül tágranyitottam az ajtót. Bár ne tettem volna! József és két haverja belökték az ajtót, én éppen sikoltani akartam, amikor egyik társa durván befogta a számat, és hátracsavarta a kezemet. József valami ilyesmit mondott: - Ne félj, nem akarlak megerőszakolni, bár megérdemelnéd, de megkapod a méltó büntetésed!!! A másik - aki az ajtót bezárta - odalépett mögém, és egy szárítókötéllel összekötözte a kezemet. Egy térdig érő szoknya volt rajtam, Sándor odalépett hozzám, és felhúzta jó magasra a szoknyámat, én rettegve és megszégyenülve vonaglottam a haverja szorításában...

» Folytatás


Bikám nem akarta bekapni Ádám faszát

Elkezdem levetkőztetni Ádámot, lehúzom a pólóját. Amikor letérdelek elé, hogy a zoknijától is megszabadítsam és nyalogassam egy kicsit a talpát, észreveszem, hogy Ádám neki látott Tomit vetkőztetni. Ő eleinte hagyja is magát, csak akkor húzódik el, amikor Ádám váratlanul szájon akarja csókolni. Annyit hagyott csak neki, hogy a nyakát csókolgassa. Amikor mind megszabadultunk a rongyoktól, én szemrebbenés nélkül beleülök Tomi faszába, Ádám pedig Tomi mellbimbóinak esik, és csak úgy falja őket. Kicsit mindketten meglepődünk, hogy ennyire buzi. Aztán egyszer csak feláll a díványon és Tomi szája felé kínálja a farkát.

» Folytatás


Mari története

Hetente két - három alkalommal ki fogom bírni, hogy a fenekembe dugdosson valamit, gondoltam magamban. Közben többször találkoztunk, moziban voltunk, minden ment úgy mint régen. Egyszer aztán megint kezdődött a játék. Kérdezte, hogy emlékszem - e az ígéretemre. Igazából már rég kiment a fejemből a dolog, de persze igent mondtam. Megint bekötötte a szemem, levetkőztetett, le kellett nagy terpeszben térdelnem és előrehajolnom. Igen ám, de most ez már nem volt elég, a két csuklómat is összekötötte, és úgy kellett könyökölnöm. Először tiltakoztam, de mindig az ígéretemet emlegette...

» Folytatás


Bepelenkázott a bejárónőm

Mi lenne, ha felvilágosítanám dolgokról. Csak úgy, szőrmentén. Volt egy hatodik érzékem, talán belefér. Azt még hozzá kell tennem, éppen tiszta véletlenségből, pelenka volt rajtam. A nagy köntösöm takarta, és nem látszik, hogy éppen mi van alatta, vagy talán érzékelhető. Nagyon be voltam, gerjedve. "Ilyenkor semmi nem számít." Fő a bátorság! Nos előrukkoltam. - Tudja. - kezdtem bele - Ha, esetleg, felnőtt pelenkát találna takarítás közben, ne lepődjön meg, mert azt én használom. - Persze kellett egy kis bátorság, mire kiböktem.

» Folytatás


Biszexológia A-tól B-ig

A biszex ember parnerének féltékenysége mindenképpen felerősödik azáltal, hogy nem csak a saját nemével, hanem a másik nemmel is "fel kell vennie a versenyt", ami persze teljes képtelenség. Hogyan vegye fel a versenyt egy pasi egy nővel, amikor pont azzal a harci eszközzel nem rendelkezhet, amelyet be kellene vetnie? Volt nekem olyan barátnőm, aki az elején baromi kúlnak tartotta, hogy biszex vagyok, és azt mondta, a fiú-oldalammal ő úgysem tud mit kezdeni...

» Folytatás


Miért is vagyok leszbikus?

Amikor aztán ujja végre hozzáért már kemény mellbimbómhoz, felnyögtem, annyira jó volt. Sokkal jobb, mint mikor magamnak csináltam. Ancsi abban a pillanatban kissé visszahúzódott. - Kellemetlen? Hagyjam abba? - Nem, nagyon is kellemes. Kérlek, folytasd... folytasd! Sok bíztatás persze nem kellett, Ancsi keze ismét mellemen volt, most már határozottabban simogatta, dörzsölgette bimbóimat. Szája is megindult lefelé, és körbecsókolta melleimet. Közben keze lecsúszott a hasamra, ott simogatott. A száj megismételte, amit az előbb a kéz művelt: közelített a mellbimbókhoz. Aztán egyszer csak rálehelt az egyikre, majd éreztem, ahogy megnyalja az egyik...

» Folytatás


Le voltam kötözve

Egyik reggel különös kéréssel állt elo. Azt mondta, szeretne odakötözni engem az ágyhoz, mert látott ilyet máshol, és nagyon izgalmasnak találja. Én nem túl nagy örömmel álltam rá a dologra, de hát a szerelem...Még hálóingben voltam, engedelmesen turtem hogy kezeimet és lábaimat az ágy tartóelemeihez kötözze. Aztán elment, ahogyan o fogalmazta... csak egy ugrásra. Én engedelmesen feküdtem az ágyon, majd egy óra múlva barátom visszatért, egy szatyorral a kezében. Elovett belole egy gumibugyit meg pelenkákat. Harmincnégy éves voltam akkor, utoljára talán két éves koromban pelenkáztak be....

» Folytatás


«« 1 2 3 4 5 6 7 8

FIGYELEM! FELNŐTT TARTALOM! BELÉPÉS CSAK 18 ÉVEN FELÜLIEKNEK!

A kért oldal felnőtt látogatóknak szól! Megtekintése csak 18 éven felülieknek!
A belépés gombra kattintva elfogadja és kijelenti, hogy nem zavarja a szexuális tartalom illetve biztosítja, hogy kiskorú nem fér hozzá a számítógéphez a felnőtt tartalmak megjelenése alatt!

Igen, elmúltam 18 éves, belépek! Nem, elhagyom az oldalt!