Kedves Látogatóink!
2012 új év, új rendszerre való átállást is jelent számunkra. ezért egy újfajta metodikát vezetünk be.
Kedves Látogatóink!
Egy svájci üzleti partnerünkkel kötött szerződésnek köszönhetően ezután 2naponta frissülünk erotikus képregényekkel.
Tényleg az volt, az utolsó kis porcikájáig kívánatos, zamatos gyönyörűség. Nagyon meg akartam már kóstolni, még a nyál is összefutott a számban attól a krémszínű, hamvas bőrétől. Kicsit eltoltam, hogy az ölébe hajthassam a fejem oldalt feküdve a kanapén. Így ő nem fért hozzám, túl keskeny volt a hely, csak simogatni tudott, de nem bántam. Elég ez így elsőre, majd szól, ha akar még valamit. Neki is megfelelt így, mert hatalmas nyögéssel fogadta mikor mohón a számba vettem. Rögtön el is szakadtam tőle, mert azért mégse csak így…
Folytatás »Hozzámbújt, a mellkasom, a fenekem simogatta, megfordult, és a popsiját egyre agresszívebben dörzsölte lágyékomhoz. Kapva kaptam az alkalmon, és megmarkoltam. Erre Ő megfordult, átölelt, és valamit mondott, majd eszébe jutott, hogy nem értem, és angolul folytatta: Mindent a maga idejében! Erre megfogta kezem és engem maga után rángatva elindult kifelé. Ott leintett egy taxit, beszálltunk, bemondta a címet, és elindutunk. A kocsiban vad csókolózásba kezdtünk. Hú, de hogy csókolt... Fantasztikus volt, ahogy szavta az ajkaim. Nyelve keményen benyomult a számba, mely először nem nagyon tetszett, de később, miután teljesen magával ragadott a hév, inkább élveztem...
Folytatás »Ezt követően négykézlábra állitalak, és elkezdem sikositoval izgatni a segged. Ekkor látaom, hogy nem vagy borotvált. Hozom a borotvát, és simára borovállak. ettől már nyilik a segglukad, és azonnal befogadja a nagy vibrit. Kicsit fáj neked, de ez kit érdekel. A leggyorsabb fokozatra kapcsolom a vibrit, miközben eléd mászok, és benyomom megint a faszt a szádba.
Úrnőd nagyon élvezi a helyzetet, és örül, hogy ilyen jó kis szolgája van. Jutalmul beleengedek egy adag aranyesőt a szádba, amit az utolsó cseppig le kell nyelned.
Melleim megfeszültek, még úgy is, hason fekve is éreztem, hogy a bimbóim megkeményedtek az izgalom hatására. Viki pedig végighúzta az oldalamon először egy, majd két ujját, végül pedig a tenyerét. Szinte a melleimet simogatta oldalt. - Ha ezt sokáig csinálod, benedvesedek - közöltem vele. Halkan felkuncogott és rám se hederítve folytatta tovább. - Viki, nem hazudok! - szóltam rá, amikor durvábbra vette a dolgot. Körmei erősebben karmolták a hátam és egyre többször csúszott végig az oldalamon. Úgy éreztem, tennem kell valamit
Folytatás »Összedörzsölt tenyerén egy diónyi olajat és elkezdte a masszírozást. Először a vállamat, körkörösen, majd a nyakamat, azután végig a gerincem mentén. Ahogy elkezdte, gyengéd volt és érzéki, de éreztem, hogy egyre keményebben gyúr. Nem bántam, mert iszonyatosan jól csinálta, erősen, férfiasan. Nagyon jól esett. Már egészen lent tartott, éppen a derekammal foglalkozott, amikor óvatosan elindult a fenekem felé. Én a párnájába fúrtam az arcom, tudtam, hogy ilyen szolgáltatást nem mindenki kap a szalonjában. Széthúzta fenekemet, és mutatóujjával végigszántott az ott húzódó árkon...
» FolytatásÓvatosan elkezdte körbenyalni a herezacskómat, majd a szerszámomat, apró, mégis lassú mozdulatokkal. Körbenyalta a makkomat, majd hirtelen bekapta az egész hímtagom, melye én egy mély sóhajtással nyugtáztam. Pár percig így szopott, de olyan erotikusan, ahogy még senki nem csinálta. Egy kis idő múlva pozitúrát váltottunk: én is akartam neki adni valamit. Így felvettük a jól bevált 69-pózt. Átlagos farka volt, rendesen karbantartva, fazonra igazítva. Miközben szoptam a szerszámát, kezemmel a hátsó fertáj felé indultam. Kíváncsi, voltam, mit szólna hozzá, ha…
» FolytatásEleinte próbálnak az izmaim ellenállni, de áttör rajtuk, és a fájdalomtól vegyes élvezettől megpróbálok lazítani. Sikerül. Már két ujjal(gondolom) dugja a fenekemet. Pár perc múlva kihúzza. Már tiltakoznék(pedig nemrég még nem hittem volna), mikor rám parancsol, hogy maradjak így. Eltűnik pár pillanatra, mikor visszajön, a farkát újra a számhoz tolja. Engedelmesen az asztal mellé térdelek, és szopni kezdem. Pár mozdulat után kiveszi a számból, és gumit húz a farkára, gazdagon bekenve utána sikosítóval. Az asztalra hajolok, megadóan várom, hogy elvegye a fenekem szüzességét. Két kézzel széthúzza a fenekemet, és a
» FolytatásGyönyörködve vettem kézbe, simogattam minden kecsesen domborodó izmát. Két kézzel gyúrtam fenekét, élvezkedtem a csodálatos, ruganyos bőr nyújtotta boldogságban... Azzal újra rábuktam lüktető farkára. Ekkor bízta rám magát igazán, hiszen abba hagyta a hisztérikus, önmagából kiforduló lihegést és lazán, csukott szemmel hagyta, hogy a feje belesüppedjen egyik párnámba. Mélyebb hangra, dallamosabb szuszogásra váltott a hangja :) Közben arra is maradt ideje, hogy lehúzza kardigánja cipzárját és gombolni kezdje ingjét, miközben egyenletesen nyögve tiszta nyál csordult ki a szája végén...
» FolytatásDe nincs mese, szorosan tartja a csípőm, és nem engedi, hogy sokat ficánkoljak. Nem hagy ki semmit, apró csókokkal átsiklik néha combom belsejére, finoman beleharap fenekembe, miközben eljátszik hosszan a rózsával. A párnába markolok nyöszörögve, azért sem fogok könyörögni! Nagy sokára megkegyelmez és visszahelyezkedik mögém, nem tudok elfojtani egy „Mon dieu!!!” felkiáltást, mikor végre végtelenül kéjesen belém siklik. Teljesen kitölt, nagyon sikamlós nagyon kemény, és nagyon érti a dolgát. Átkarol, és szorosan magához húz, feszülő heréi a fenekemet cirógatják, majd keményen megragadja a csípőmet. Ó kegyelem! Milyen erőszakos, mennyire totálisan mohón birtokol...
» FolytatásEgyre mohóbban faljuk egymást, láthatóan arra megy a verseny, hogy ki bírja előbb megkapni jutalmát. Komoly ellenfél, minden aljas kis trükköt bevet, hogy ő nyerjen, úgymint herék finom morzsolgatása, kéjes sóhajok, még nyelvel való alattomos kis körzésektől sem riad vissza!!! :-) Fölkötném a gatyát, ha nem a sarokba félredobva heverne, de nem hagyom magam így se! Tövig rámozdulok, és mikor fölfelé tartok nem hagyom ki a makk alatti rész dörzsölését, és közben az ingerlő nyíláshoz nyúlok. Finoman izgatom ütemesen, miközben elől sem hanyagolom el, minden szenvedélyem beleadva szopom falánkan. Nem is marad el a jutalmam, egyre intenzívebben zihál, remeg minden porcikájában, sikeresen megtörtem egy pillanatra a koncentrációját...
» FolytatásAjkaimmal és kezeimmel lágyan megérintettem tűzforró testét. A kendő takarása ellené is rátaláltam vágytól lüktető, selymes bőrű farkára. Számban akartam érezni, lassan kezdtem birtokba venni centiről centire huncut módon eljátszogatva a makkon. Közben szerelmem lassan torkába engedte szerszámomat. Lassú elnyújtott mozdulatokkal kezdett szopni, csodás érzés volt, hosszú ideig folytatta mígnem, megfeszültem, testemet elöntötte a forróság, és aléltan élveztem el, kedvesem puha ajkai között. Minden tompán hatott, de éreztem, ahogy erős karjaival kicsit megemel majd belém hatolt, lassan, figyelve minden mozdulatom, az egyetlen jelzés, amire képes voltam, hogy lábaimat derekára kulcsoltam...
» FolytatásDe megjött hozzá az "étvágy" és szépen elkezdtem szopogatni. Nem zavart, hogy nem áll, csak jó volt játszani vele, magam is félálomban.... Lassan-lassan megduzzadt a farka, kitartó szopás után.... kinéztem a takaró alól :) alig hittem a szememnek, ugyanúgy aludt, mint eddig. észre se vette :) Ez annyira édes volt tőle, hogy meg kellett zabálni :) úgyhogy folytattam a szopást , bele jöttem. Lehúztam a takaróját, már úgyis melegek voltak az éjszakák :) ez az aznapi különösen :) és fél szemmel nézve őt néha, hogy mikor mozdul meg a buksija, vagy mikor ad ki valami pici hangot álmában, kitartóan szoptam tovább ...
» FolytatásSzinte nem is éreztem. Azt viszont igen, amikor egyetlen mozdulattal belémnyomta a fecskendõ tartalmát. Miután kihúzta a fecskendõt, éreztem, hogy folyik végig a seggemen a krém. Aztán szólt az eddig egymást nyalakodó egyik elsõs szobatársának, hogy jöjjön ide hozzám. Engem elõrébb húzott, hogy teljesen hanyatt tudjak feküdni. Aztán magára húzott, úgy, hogy a lábaim a fejénél voltak, s a seggemet a farkára igazította, majd belenyomta. Utasította az elõbb odahívott áldozattársamat, hogy feküdjön fölém 69-es pózban. Magyarán az õfarka az én számban, az enyém az övében. Szóval szopjuk le egymást míg õ kefél engem...
» FolytatásMagyarán két-két elsõs egymás mellett. Aztán õk is levetették boxereiket. Egyikük még boxerben kilépett a szobából, de gyorsan vissza is jött kezében egy szatyorral. Aztán õis levetkozött. A szatyorból elõször (mint utólag kiderült!) 4 db 3dl-es síkosító krémet vettek elõ. Majd közölték, hogy minden "pár" kap egy-egy tégelyt, és köteles bekenni mindenki a társa seggét. A szobatársaik (2 elsõs) jelezték, hogy õk mit csináljanak. Erre az egyik bukott azt felelte, hogy elõször az egyik álljon négykézlábra, majd a másik és nyalják felvátva egymás seggét, amíg rájuk nem kerül a sor. "Ezt nem mondjátok komolyan?" -- kérdezte kettejük közül az egyik...
» Folytatás
Új, a házassági egyenlőség témáját feldolgozó brit videó került fel a YouTube-ra. A Koalíció a Házassági Egyenlőségért nevű szervezetnek a hónapokkal ezelőtt indult kampányba illeszkedő videoklipjében egy fiatal katona, társaival együtt hazatér, s a repülőtéren azonos nemű szerelme fogadja, akinek rögtön meg is kéri a kezét. Videóval.

A hatóságok hetedszerre is betiltották a meleg büszkeség napján tartandó felvonulást az orosz fővárosban - közölték pénteken a szervezők.

Az idei Vienna Pride 2012. június 12. és 16. között kerül megrendezésre. A Pride falut ez alkalommal a Rathausplatzon (a Városháza előtti téren) építik fel. A Vienna Pride csúcspontja a Szivárványparádé, június 16-án a bécsi Ringstraßen.

Az NRC Handelsblad című holland újság márciusban arról számolt be, hogy a holland katolikus egyház az 50-es és 60-as években állítólag homoszexuális fiúk és férfiak kasztrálásával bízott meg sebészeket. A lap újabb híre szerint holland tudósok ezt megerősítették a parlamentben lezajlott szerdai meghallgatáson.

„Szabad a Pride, a bíróság helyre tette a rendőrséget!” – tudatta a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ).

Egy frissen összeállított rangsor alapján az Egyesült Államok, Brazília és Japán vezeti azon országok listáját, ahol a meleg turisták a legtöbb pénzt költik el, ám Franciaország vagy éppen Németország is az élmezőnyben található (hazánk természetesen sehol sincs...). Az Out Now Consulting kutatásának többi adata is érdekes azonban.
A kért oldal felnőtt látogatóknak szól! Megtekintése csak 18 éven felülieknek!
A belépés gombra kattintva elfogadja és kijelenti, hogy nem zavarja a szexuális tartalom illetve biztosítja, hogy kiskorú nem fér hozzá a számítógéphez a felnőtt tartalmak megjelenése alatt!